Első NB1-es labdaérintéséből gólt szerzett, majd duplázni tudott. Nem mindennapi bemutatkozás. Babai Lászlóval, a Videoton egykori csatárával készítettünk interjút.

Hol kezdett futballozni, hogyan alakult a pályája a felnőtt korosztályba kerülése előtt?

Bonyhádon, szülővárosomban kezdtem el futballozni 1982-ben a serdülő csapatban. A csapatunk területi bajnokságban játszott és így játszottunk nálunk sokkal jobb csapatokkal mint a Pécsi MFC, a Komló, a Szekszárd, a PVSK.

Mindig csatárposzton szerepelt?

Balszélső és középcsatár voltam. 1983-ban Szekszárdon játszottunk egy meccset, és az én 5 gólommal nyertünk 5-0-ra. A meccs után azonnal leigazoltak, egy évet játszottam itt. Első meccsemet a Vidi serdülő ellen játszottam, és elég jól ment a játék. A mérkőzés után két héttel eljött hozzánk Németh Lajos bácsi és Lakos Imre tanár úr. Felajánlották, hogy leigazolnak, és a Vasvári Pál sport tagozatos gimiben kezdhetem meg a középiskolai tanulmányaimat. Kis családi tanácskozás után elfogadtuk az ajánlatot. Fehérváron még egy évet serdülőben játszottam, bajnokságot is nyertünk, innen lettem korosztályos válogatott is. Aztán végigjártam a korosztályos lépcsőket, és az ifi után 1988-ban felkerültem a felnőtt csapathoz. Profi szerződésem lett, ami mindig is nagy álmom volt.

Volt olyan korosztályos edzője, aki nagy hatással volt Önre?

Több edzőre is szívesen emlékszem vissza, de nagy szeretettel gondolok Németh Lajos bácsira, Jung Józsefre, aki a Vidiben az első edzőm volt, és aki idén hunyt el sajnos. Aztán nagyon sokat köszönhetek Halácsi Lászlónak, aki rengeteget foglalkozott velem egyénileg is, és csiszolta a technikámat.

Hogy emlékszik vissza a felnőttcsapatba kerülésére?

Kovács Feri bácsi igazából már az edzésekre felvitte néha-néha a nagyobb tehetségeket, ami nekünk nagy élmény volt. Együtt edzhettünk Csongrádival, Horváth Gabival, Májer Lajossal, az igazi sztárokkal, akik 84-85-ben a Reállal játszottak UEFA döntőt... Aztán arra emlékszem, hogy Dr. Brávácz Ottó elnök felhívott az irodájába, és szerződést ajánlott a felnőtt csapatba, ami nagy megtiszteltetés volt. Kiugrottam a bőrömből, hisz minden vágyam az volt, hogy egyszer NB1-es játékos legyek. Mikor először mentem be az öltözőbe, azt sem tudtam hol vagyok úgy izgultam, de később már barátsággal segítettek a beilleszkedésben a nagy öregek.

Milyen volt a csapatközösség? Voltak hangadók?

Nyílván voltak hangadók, leginkább Csongrádi Feri, Végh Tibi, Horváth Gabi vitték a prímet, de akik később jöttek a csapathoz – Csucsánszky, Jován, Petry – lassan átvették az irányítást a csapaton belül, hiszen kiöregedett néhány játékos, vagy eligazoltak máshová.

Milyen volt a nyolcvanas évek végi NB1, és milyen volt a Videotonban játszani?

Arra emlékszem, hogy 4-5 ezer ember előtt játszottunk átlagban. De ha rangadók voltak gyakran 8-10 ezer ember is kijött a meccsekre. Más volt a futballisták megítélése akkor, és nem voltak menedzserek még, nem istápolt különösebben senki. Pedig ha lett volna ilyesmi, biztos többet is ki lehetett volna hozni belőlünk..

1989. május 14. Tatabánya - Videoton 1-3

Fel tudja idézni az első NB1-es mérkőzését? Milyen érzés volt gólokat szerezni a debütáláskor?

Az első bajnoki mérkőzésem előtt rendszeres kerettag voltam, de valamiért nem érezte úgy Kaszás Gabi bá, hogy be kellene rakjon a csapatba... 1989-ben a tavaszi fordulóban egy fontos meccset játszottunk Tatabányán. A csapat az 1-2. helyen állt, ha jól emlékszem, szóval a bajnokságért küzdöttünk és a félidőben a Tatabánya vezetett 1-0-ra. Aztán a 60. perc körül Gabi bá rám szólt: „Babás menj melegíteni, beállsz.” Hirtelen a szívem kiugrott a helyéről, nagyon meglepődtem. A melegítés közben arra gondoltam, ha itt megégek, soha többet nem raknak be a csapatba. Arra koncentráltam, hogy az első labdaérintésem, passzom, cselem, beadásom sikerüljön. Szabadrúgást kaptunk a jobb oldalon, én már ott vártam a félpályánál, hogy beállhassak. Jónás Gyula le, én be... Azzal a lendülettel, ahogy befutottam már érkezett is a beadás Csucsánszkytól, és pont felém jött a labda... Az az igazság, hogy becsuktam a szemem, és előrevetődtem, hogy megelőzzem a védőm és csuka fejessel a hosszúba csúsztattam a labdát. Amikor láttam, hogy gól el sem akartam hinni, csak futottam örömömben a félpályáig a mesterhez, aki megölelt és azt mondta: „ez az kicsi, meglátod, rúgsz még egyet...” Még most is beleborzongok.

Aztán pár perccel később a félpályánál kiugrottam, de nem tudott utolérni senki, és 14-15 méterről kirúgtam a jobb alsó sarkot. Persze nagy volt az öröm, ráadásul később előlem akart az egyik védő felszabadítani és öngólt rúgott, így lett 3-1 ide.

Két hét múlva a Vasas ellen rúgtam még egyet, de kikaptunk, és elúszott a bajnokság, mert abban az egy évben döntetlenek után 11-esek voltak, és 3 pontos volt a rendszer. Sokszor veszítettünk a döntetlenek után a 11-es párbajban, ami a bajnokságunkba került. Ez lett volna a Vidi első bajnoksága, ha marad a 2 pontos rendszer.

1991-ben már csak egy mérkőzésen láthattuk a nagycsapatban – mi történt ezután?

Sajnos Kaszás Gabi bá később meghalt karambolban, és ez nagyon megviselt mindnyájunkat Új edző jött Mezei Gyuri bá, más elképzelésekkel, ő az idősebbekre számított inkább. Aztán jött Burcsa Győző, nála még egyszer játszottam, de nem volt sikeres a csapat. Az év végén lejárt a szerződésem, és elváltak útjaink.

A Vidi után Ajkára kerültem több volt csapattársammal együtt, aztán Szekszárdra az NB2-be ahol megint nagyon jól ment a játék, sorozatban rúgtam a gólokat. Félidőben viszont az önkormányzat kiszállt a fociból, többen elkerültek az NB1-be, én pedig Ausztriában próbáltam szerencsét egy alsó osztályú csapatnál. Ezután itthon még játékos-edző voltam megye 1-2 -ben, de szépen lassan felhagytam ezzel is.

Más pályát választottam a civil életben. Elvégeztem egy szociális munkás főiskolát, projektmenedzser lettem, és hátrányos helyzetű embereken próbálok segíteni az uniós programokon keresztül.