A Népsport 1965. augusztus 10-én minden kommentár nélkül, lakonikus stílusban közölte a tragikus hírt:
„Kisuczky Róbert, kiváló tehetségű labdarúgó, volt válogatott kerettag, a Csepel, majd a Bp. Honvéd, végül a Diósgyőr volt játékosa augusztus 9-én, huszonhét éves korában elhunyt.”
A közleményt követően viszonylag gyorsan kiderültek a tragédia részletei: a nagy tehetségnek tartott fiatal csatár, volt gólkirály, egykori utánpótlás- és B-válogatott játékos egy kocsmai verekedés során vesztette életét. A történet szomorú, a háttér még inkább az. Kérdés, hogyan jutott az NB1-be berobbanó, hatalmas tehetségnek kikiáltott játékos hét év alatt a totális válságig, hogyan játszotta ki magát az élvonalból, és mi vezetett értelmetlen halálához.
Kisuczky Róbert
Kisuczky Róbert 1938. február 23-án született Budapesten. Édesapja Kisuczky József, a Hungária, a MÁVAG, majd az Erzsébeti MTK kiváló játékosa. Bátyja is belekóstolt a labdarúgásba, de viszonylag hamar felhagyott a játékkal. Róbert 1950-ben az Erzsébeti MTK kölyökcsapatában kezdte pályafutását, majd az EMTK korosztályos csapataiban haladt előre. 1957-ben figyelt fel rá a Csepel csapata, és át is igazolta a hatalmas csatártehetségnek kikáltott fiút. A pályán kívül is Csepelre „igazolt”, a Csepeli Vasmű technikusa lett. Úgy tűnt, jól beilleszkedett új csapatába, jó játéka is igazolta a Csepel döntését, leigazolását.
Kisuczky a Csepel játékosaként
NB1-es bemutatkozására már az 1957/58-as szezon első fordulójában sor került, a Szombathelyi Haladás elleni idegenbeli meccsen dobta őt a mélyvízbe Jávor Pál edző. A Szombathelyen, 10 ezer néző előtt lejátszott találkozón Kisuczky jobbösszekötőként szerepelt, csapattársai között olyan nagynevű játékosok voltak, mint Mednyánszky Rudolf, Takács György, Ughy Tibor, Kleibán Antal vagy éppen Gondos Tibor.
Első (illetve első három) NB1-es gólját a Tatabánya ellen lőtte 1958. március 23-án. A Népsport nem is maradt adós a dícsérettel. „Kisuczky ügyes mezőnyjátéka mellett a kapu előtt a legveszélyesebb csepeli csatárnak bizonyult. Három gólja nagyszerű csatárteljesítmény volt.” – írta a mérkőzés összefoglalójában a tudósító. Június végén a Salgótarján ellen is eredményes volt, első NB1-es szezonját így 14 mérkőzésen 4 rúgott góllal zárta.
Az 1958/59-es évad első fele álomszerűre sikerült. 1958. október 15-én a Tatabánya elleni 5-0-s Csepel-győzelemből 3, december 14-én a Miskolci VSC elleni 8-0 arányú sikerből 4 góllal vette ki a részét. Az őszi záráskor Kisuczky 13 góllal a góllövőlista élén állt, a sajtó pedig hangos lett a mindössze húszéves fiatalember nevétől. „Gólszegény labdarúgásunk kietlen tarlójának ő ma az egyik fehér hollója” – írta többek közt némi képzavarral a Népsport, külön cikket szentelt neki a Labdarúgás, szerepelt a Képes Sport címlapján.
Képes Sport,1958/50.
A fanfárok mellett nem is nagyon hallatszott az amúgy is kevés aggódó mondat: „Nem tudom, használ-e egy induló tehetség jövőjének, ha a pálya kezdetén oly gyakran szedik a nevét vastag betűvel” – mondja a Népsport szerint az egyik csepeli klubvezető. Jávor Pál edző azonban nem aggódott: „Rendes, szerény gyerek a Robi, nem az elbizakodott, nagyképű legények fajtájából való. Jól nevelt fiatalember, nem hiszem, hogy valaha Is különösebb bajok lesznek vele.” Általános vélemény volt, hogy Kisuczky a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígérete.
Labdarúgás, 1959/1.
„Kisuczky Róbert, ez a nemes nyersanyag 1957-ban került a magyar ipar büszkeségének, a nagy csepeli gyárnak világszerte elismert termékeket és igazi embereket formáló kohójába. S ha az őszi gólkirály még nem is teljesen kialakult játékosegyéniség, ha fogyatékosságai ma még nem sokkal kisebbek csatárerényeinél, egy-egy megmozdulása, pompás megoldása, önmaga gólhelyzetbe hozása, jó ütemű lyukrafutása, társaival együttesen végrehajtott helycseréje, ügyes elszakadása a védőktől, bátor kapurahúzása és lövése — olykor fel-felcsillantja a reményt: klasszis-csatár van születőben!”
Népsport, 1959.január 19.
A tavaszi idényre azonban megtört a fiatal csatár lendülete. Május közepéig egyáltalán nem sikerült a hálóba találnia, visszahúzódva, formán kívül játszott. A Haladás elleni meccsen végül 11-est rúgattak vele, hátha az visszahozza a gólképességét. Nem hozta, a 11-esen kívül még egy alkalommal volt eredményes a tavasszal, így 15 góllal zárta a szezont. A gólkirályi cím így is meglett, igaz, holtversenyben a dorogi Monostori Tivadarral és a kispesti Tichy Lajossal kellett osztoznia rajta – ezzel ő a Csepel egyetlen NB1-es gólkirálya. A Csepel nagyrészt Kisuczkynak is köszönhette történetének negyedik, egyben máig utolsó NB1-es bajnoki címét.
A forma azonban végleg eltűnt. Ráadásul a pályán kívüli életében is problémák jelentkeztek: bár megnősült, és egy csepeli házba költözött, nem volt minden rendben vele. Egyre többször látták alkoholos állapotban. Az 1959/60-as szezonban háromszor kapott figyelmeztetést a Csepel vezetőségétől italozásai miatt, végül felfüggesztették a játékjogát.
A Népsport hasábjain Kisuczky így magyarázta az eseteket:
„Három hétfői nap volt minden baj okozója. Hétfő a mi igazi szabadnapunk, olyan, mint másnak a vasárnap. Ilyenkor megy a csapat gőzfürdőbe. Utána jólesik egy kis folyadék. Mire Pestről Csepelre kiértem, már nem csak annál ittam többet, mint amennyi jólesik, hanem annál is, mint amennyi illik. Azonnal észrevették. Mind a három alkalommal. És még valamit: egyik eset sem történt este 11 óra után. Csak hát Csepel kicsi és engem túlságosan sokan ismernek.”
Népsport, 1960. július 3.
Devecseri Sándor szakosztályvezető, „civilben” Kisuczky apósa, a játékos mellett már a sajtó felelősségét is felvetette, mint mondta, a túlzott dícséretek is szerepet játszottak a fiatal csatár eltévelyedésében.
„Az előző évben annyira magasztaló és felsőfokú jelzőkben írtak és beszéltek róla, hogy ő is másképpen látta a világot. Valahogy úgy, hogy ő sem maradhat ki semmiből, s nem függetlenítheti magát azoktól a cimboráktól, akik köré gyűlve az ő pénzén megittak egy-két fröccsöt. Egyszóval „nagy mellénye” volt neki is.”
Népsport, 1960. július 3.
Noha kétségkívül túlzás volna a sajtóra fogni, hogy a fiatal csatár lefelé indult a lejtőn, tény, hogy nem ő az egyetlen tehetséges labdarúgó, akit megszédített a hirtelen siker és csillogás. A könnyen jövő hírnév, az ahhoz párosuló váratlanul sok pénz a mentálisan fel nem készített fiatalok közül sokak gyors bukásához, végleges eltűnéséhez vezetett.
Kisuczky az 1959/60-as szezonban 17 mérkőzésen, az 1960/61-es szezonban már csak 9 mérkőzésen lépett pályára, két év alatt 3 gólt rúgott. Az 1961/62-es szezonban mintha kicsit magához tért volna, 19 meccsen lépett pályára és 6 gólt szerzett, de ismét előjöttek magánéleti problémái. Elvált, továbbra is rendszeresen ivott, 1962 májusában a Csepel egy évre eltiltotta.
Népsport, 1961.március 13.
A Csepeli Vasas 1961/62-es csapata még Kisuczkyval
A Budapesti Honvéd mindezek ellenére fantáziát látott Kisuczkyban. Közbenjárt az érdekében a Csepelnél, leigazolta a játékost, az eltiltást feloldották. Az átigazolást követően pozitív fejlemények mutatkoztak: Kisuczky a Népstadionban debütált a Honvéd színeiben, a Vasas elleni 1-1-re végződött meccsen ő lőtte a kispestiek gólját. Még 7 meccsen kapott szerepet, több gólt viszont nem szerzett a Honvéd együttesében.
1963 nyarán a Honvéd külföldi portyáján is fegyelmezetlenkedett, ezért szeptemberben kizárták a sportkörből, majd egy újabb évre eltiltották. 1964 júliusában bejelentkezett érte a Diósgyőr; a Honvéd jelezte, hogy eltekint az eltiltás letöltésétől, és átadja őt a DVTK-nak. A borsodi csapat sem tudott azonban mit kezdeni vele. 1964-ben 5, 1965-ben a már a másodosztályba kiesett együttesben mindössze 4 alkalommal lépett pályára, jellemzően csak a tartalékcsapat tagja volt.
1965 nyarát Budapesten töltötte, pesterzsébeti törzshelyeit, a Csilit, a Határcsárdát, az Aranycsillagot látogatta. Az erzsébeti Aranycsillag pincére mondta róla:
„A legjobb haver volt, gavallér a végtelenségig, amíg nem ivott. De két pohár bor után már embernek kellett lennie a talpán, aki a sértéseit elviselte!”
Labdarúgás, 1965/9.
Ahol hajnalig lehetett bulizni a hatvanas években
A hatvanas években hazánkba is beszivárgott a beatkorszak, és az ifjúságot meglegyintette a szabadság szele. Dübörgött a Ki mit tud?, és a beatnemzedék életérzése a Csilit sem hagyta érintetlenül: minden korábbinál több lett a táncos rendezvény. Fehér ingben és nyakkendőben illett megjelenni, ha valaki otthon hagyta, kölcsönözhetett is nyakkendőt. A dress code később fellazult.
Fellépett itt az Illés, a Metró, a Syrius, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta is. A táncesteken Atlasz No. 1, a Sakál Vokál és a Corvina, no meg a Sámson zenekarok szolgáltatták a zenét: a The Beatles-, Rolling Stones-, Bee Gees- és egyéb slágereket a Luxemburg rádióból másolták le, de a végét maguknak kellett kitalálniuk, mert azt lekeverte a rádióállomás. Akkoriban nem volt más szórakozási forma, a fiatalok nyáron az Ifiparkban, télen a kerületi művházakban buliztak, de a legtöbb éjfélkor bezárt, és csak egyben lehetett hajnalig mulatni, ez pedig a Csili volt. Híresek és egyben hírhedtek is voltak ezek az összejövetelek, hiszen átjártak ide a Dzsumbujból is, és nem volt ritka a verekedés sem.
Forrás: welovebudapest.com
A Csili Étterem (Vasas Kultúrház) kívülről
Forrás: fortepan.hu, Bauer Sándor fényképe
… és belülről
Forrás: fortepan.hu, Bauer Sándor fényképe
Az Aranycsillag étterem Pesterzsébeten
Forrás: egykor.hu
A tragikus éjszakán történteket Csillag Istvántól ismerhetjük meg, aki a Labdarúgás hasábjain szentelt nekrológot a fiatalon elhunyt játékosnak.
A hetvenöt lépést nézem, amely a Csilit az Aranycsillagtól elválasztja. A békés kisvárost idéző tájjal barátkozom, amely éppúgy megfürdik a szeptemberi nyár langymelegében, mint a Duna másik partján a stadion. Az utca másik oldalán, a tér sarkán két ember békésen beszélget. Az utca betonja sima, folttalan. Jele se látszik, hogy néhány napja vér folyt itt.
A tragédia a presszóban teljesedett ki. Robi a Csiliben kezdte. Többet ivott két pohár bornál, amikor társaságával átvonultak az Aranycsillagba. Belekötött egy társaságba. A verekedésnél ő húzta a rövidebbet. De annyira, hogy az életével fizetett érte. Nagy ár!
Labdarúgás, 1965/9.
