1894-ben egy Nettie J. Honeyball néven fellépő angol hölgy szokatlan újsághirdetéseket tett közzé: női futballistákat toborzott egy női futballcsapat megalakításához. Rövid idő alatt harmincan jelentkeztek, így Honeyball és társa, Florence Dixie hivatalosan 1895-ben megalapíthatta a British Ladies’ Football Club nevű egyesületet. A csapat edzője John William Julian, a Tottenham Hotspur játékosa lett, az edzéseket az Alexandra Parkban tartották.

Nettie J. Honeyball, az első női futballcsapat megalapítója

John William Julian, az első női csapat edzője

Az első játékosok közül is sokan szerepeltek álnéven, vagy „művésznéven”, ezzel együtt is kivehető, hogy az úttörők tipikusan az angol középosztályból érkeztek. Nettie Honeyball igazi nevét sem ismerjük biztosan, csak feltételezések vannak arról, hogy ki volt. Az első női labdarúgó-mérkőzésre 1895. március 23-án került sor Londonban: a meccsre a csapatot két részre osztották, Észak-London Dél-London ellen játszott. Történelmi tény, hogy Észak 7-1 arányban győzedelmeskedett Dél ellen.

Észak csapata, a felső sorban balról a második Nettie J.Honeyball

http://spartacus-educational.com/Fwomen.htm

Az első mérkőzést követően a női futballcsapat, valamint az időközben megalakult riválisok (a The Original Lady Footballers „Miss Graham” vezérletével) is országos turnéba kezdtek, bemutató mérkőzésre került sor Buryben, Walsallban, sőt, még a Newcastle otthonában, a St.James’s Parkban is. A női futball iránti érdeklődés azonban gyorsan alábbhagyott. A St.James’s Parkban még 8000-en nézték végig, ahogy Észak 4-3-ra győzött Dél ellen, valamivel később azonban Jesmondban, Newcastle külvárosában már csak 400-an voltak kíváncsiak a női mérkőzésre. Nettie Honeyball és csapata ezt követően hazatért Londonba, és eltűnt a színtérről.

A női futball megjelenése az európai kontinens országaiban kevéssé dokumentált. Németországban az első világháború előtt „klasszikus” futballjátékot nem játszottak a nők, a német női futball egy sajátos passzolós körjáték volt – a német közvélemény azonban még ezt a verziót is erkölcsileg aggályosnak tartotta.

Franciaországban 1912-ben megalakult a Femina Sport nevű egyesület, az első női futballeseményre azonban 1917.szeptember 30-ig kellett várni. Ekkor a Femina Sport két csapata mérkőzött meg egymással, a Thérese Brulé vezette gárda 2-0-ra verte Suzanne Liebrard-ékat. A német és a francia felfogás közti különbséget jól jelzi a L’Auto című lap 1917.október 2-i cikke, amely a női testnevelés „nagyon szép eseménye”-ként számol be a találkozóról, amelyet gerelyhajító, távolugró és díjlovagló versenyszámok követtek. A cikknek köszönhetően még a két csapat összeállítását is ismerjük.

Forrás: http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k4631006v/f2.item

Magyarország a kontintentális államok közül viszonylag élen járt a női futball gondolatának meghonosításában. Az első magyar női futballcsapat 1912-ben Szegeden alakult meg, egy szegedi órásmester családjából származó fiatal, Brauswetter Boriska tevékenységének eredményeként. A Nemzeti Sport révén a csapat tervezett szerelését is ismerjük:

Nemzeti Sport, 1912.09.01.

Bár hamarosan Szatmáron és Miskolcon is női futballcsapat alakult, a női foci meghonosításának első kísérlete hamarosan kifulladt. 1913 után jó ideig nem kerül szóba a nők labdarúgása, és sajnos Brauswetter Boriska további sorsáról, életéről sincsenek információink.

Közhelyszámba megy, hogy az első világháború gyökeresen átértelmezte a férfiak és a nők társadalmi szerepeit. A nők előtérbe kerültek a munkában, ezen belül a gyári munkában is, a háború egyik komoly közvetett hatása volt a nemek közti egyenlőség, egyenjogúság eszméjének térnyerése, a futballal kapcsolatos férfi-előjogok azonban rendkívül nehezen változtak.

Hogy a női futball és a társadalmi egyenjogúság kérdése mennyire összefonódott, azt talán jól jelzi a Pesti Hírlapban még a háború előtt megjelent „Csevegés egy szép angol feministával” című szatirikusnak szánt írás. 

Az első világháborút követően ezzel együtt is több országban új lendületet vett a női futball. A legismertebb történet talán az angol női labdarúgásé: 1916-ban az angliai lőszergyárak női dolgozói körében kezdett terjedni a futball-láz. 1916 karácsonyán női futballmérkőzésre került sor az Ulverston lőszergyár és egy másik, sajnos ismeretlen gyár csapata között, majd rövidesen lőszergyári csapat alakult Swansea-ben, Newportban és Londonban is. 1918-ban megrendezték a lőszergyári női csapatok (Munitionetts) kupáját is, ezt a Blyth Spartans lőszergyár csapata nyerte. A női futballt Lloyd George miniszterelnök is üdvözölte, az hozzájárult ugyanis a „nyugodt hátország” képhez, de a háborús segélyszervezetek bevételeit is növelték az eladott meccsbelépőkből befolyt összegek.

1919 és 1920 a női futball virágkorát hozta Angliában. 1920-ban nem hivatalos nemzetek közötti női futballmérkőzésre is sor került, 25 ezer néző előtt Anglia 2-0-ra győzött Franciaország ellen. Az angolnői csapatok számtalan mérkőzést játszottak, a Dick, Kerr Ladies csapatában ekkor vált országszerte ismert „sztárrá” a még csak 15 éves Lily Parr. 1921 azonban váratlan fordulatot hozott: az angliai és nemzetközi nőmozgalmaktól, azok politikai követeléseitől megrémült angol kormány erőteljes nőifutball-ellenes propagandába kezdett, a női futballban látva meg nők társadalmi egyenlőségének egyik pontját.

Az érv (ismét) a futballjáték keménysége volt; orvosok sora nyilatkozott arról, hogy a nők teste nem alkalmas a futballra, az a nők számára rendkívül komoly egészségügyi veszélyforrást jelent. Hiába tiltakoztak a női klubok, a játékosok, a csapatvezetők, az FA 1921-ben az „orvosi” okokra hivatkozva lényegében betiltotta a női futballt, megtiltotta a férfi futballcsapatoknak, hogy női futballjátékot rendezzenek a tulajdonukban lévő pályákon.

A döntés sokkolta a női futball híveit, és önszerveződésre kényszerítette őket: 1921 decemberében megalakult az Angol Női Labdarúgó Szövetség (ELFA), amely saját hatáskörébe vonta a női labdarúgást, és többek között új szabályrendszert (kisebb pálya, a férfiakétól eltérő labda) is alkotott. A női csapatok egy része az FA által kevéssé ellenőrzött északi területekre húzódott vissza mérkőzéseket játszani, mások rögbipályákra vitték mérkőzéseiket. Az ELFA működését az FA természetesen nem ismerte el, a női labdarúgás teljességgel kikerült az angol futballszervezetből, elismert formában gyakorlatilag nem létezett.

Az angol minta a kontinens államainak többségében is erősen gátolta a női futball létjogosultságának elfogadását. Hivatalos női bajnokságok a harmincas években csak Franciaországban és Olaszországban voltak, de itt is sok támadás érte a női csapatokat, így a sport nem vált általánosan elfogadottá, a női játékosok és csapatok száma alacsony maradt.

A második világháború után a női futball egy jó ideig továbbra is láthatatlan maradt, kevés embert mozgatott meg, az országok többsége nem ismerte el létjogosultságát. Az NSZK-ban 1955-ben kifejezetten megtiltották a kluboknak, hogy női futballszakosztályokat működtessenek, ismét csak az egészségügyi veszélyekre hivatkozva. Minden tiltás ellenére 1956-ban megalakult a Nyugat-Németországi Női Labdarúgó Szövetség, majd két évvel később a Német Nőifutball Szövetség, ezek égisze alatt a női csapatok a nemzetközi porondra is kiléptek, mindenekelőtt holland ellenfelekkel mérkőztek.

Angliában végül az 1966-os férfi világbajnoki győzelem, illetve az ennek kapcsán a futball iránti fokozódó érdeklődés járult hozzá a női futball „legalizálásához”. 1969-ban megalakult a Women’s Football Association (WFA), az angol női csapat részt vett az első nem hivatalos női Labdarúgó Európa-bajnokságon. Az 1969-es négycsapatos (Olaszország, Dánia, Franciaország, Anglia) EB megrendezése egyébként már mutatja, hogy a hatvanas évek második felében a női futballmás országokban is új lendületet vett.

Az első nem hivatalos EB-t Olaszország nyerte Dánia legyőzésével, a dánok egy évvel később vettek revansot, amikor is az ugyancsak nem hivatalos első női Futball-világbajnokság döntőjében 2-0 arányban verték az olasz csapatot.

1970-ben olasz játékosügynökök, illetve üzletemberek kezdeményezésére megalakult az Európai Női Labdarúgó Szövetség (FIEFF). Az a tény, hogy a női labdarúgás európai szinten egy magán szervezet irányítása alá került, és ennek keretében világversenyre is sor került, értelemszerűen megijesztette az UEFA és a FIFA irányítóit.  A FIFA 1971-ben körlevéllel fordult a nemzeti szövetségekhez, amelyben óva intett attól, hogy a női labdarúgás „illetéktelen kezekbe” kerüljön, és ennek érdekében javasolta nekik, hogy integrálják a női futballt, vonják azt a nemzeti szövetség irányítása alá.

Svédország és Norvégia rögtön eleget is tett a kérésnek, Németországban is feloldották a női futball tiltását, míg az angol szövetség végül 1971-ben helyezte hatályon kívül 1921-es rendeletét a női labdarúgás szankcionálásáról – igaz, itt a női és férfi szakág irányításának egyesítésére csak a nyolcvanas években került sor. 1971-ben megalakult az UEFA Női Bizottsága, de mivel érdemi tevékenységet nem tudott végezni, hét évvel később fel is oszlatták.

A női futball a szocialista blokk országaiban is témává vált, Csehszlovákiában, Romániában, a Szovjetunióban is alakultak női futballcsapatok.

A Slavia Praha női játékosai meccs közben a hatvanas évek végén

Labdarúgás, 1969/4.

Hazánkban a hatvanas évek második felétől kezdett elfogadottá válni a nők labdarúgása, méghozzá az amatőr, vagy tömegsport elemeként. Az első női csapatok különböző gyárak, szövetkezetek sportköreiként alakultak. Az üzemi sportegyesületek felhívásokat tettek közzé, női futballistákat toboroztak. „Ha minden jól megy, a ml generációnk még minden bizonnyal szemtanúja lehet majd az első női foci-világbajnokság küzdelmeinek is.” – írta le utópisztikus gondolatait a női futball világszintű térhódításáról A Hét újságírója. (A Hét, 1967/14)

Népsport, 1967.04.18

1970-re a fővárosban és vidéken egyaránt megalakultak az első női futballcsapatok, a női futball pedig kilépett a gyárak sportmozgalmának keretei közül. Az első már nem gyári csapatként szerveződő egyesület az 1970. augusztus 19-én (más adat szerint június 29-én) alakult Femina volt, „üzemi kötődését” mindössze annyi adta, hogy az Észak-Budai Vendéglátóipari Vállalat támogatta működését. (Az a tény, hogy a Femina nem egyértelműen egy üzem csapataként jött létre, meghatározta későbbi történetét is – a támogatók cserélődése következtében névváltások, telephelyváltások jellemezték a klub életét.)

A női futball irányításának szervezeti keretei is kezdtek kialakulni, bár egyelőre nem az MLSZ-hez kapcsolva. A Budapesti Labdarúgó Szövetségen belül heti rendszerességgel találkoztak a női szakosztályok vezetői, sőt megindult a klubok közötti barátságos mérkőzések szervezése is. A FŐSPED Szállítók NB1/B-s meccsei előtt a klub női futballcsapata játszott előmérkőzéseket. (Népszava 1970.11.21) Az MTS mindazonáltal még 1970-ben is kijelentette: „ha futballozni akarnak a nők, tegyék. Semmi akadálya. De bajnokságot nem írhatnak ki. Egyébként is olyan kezdő stádiumban van a női labdarúgás, hogy nem érett meg a bajnoki rendszerre.” (Szabad Föld, 1970.10.18.)

Népsport, 1970.10.05.

Az MTS 1971-re megváltoztatta álláspontját, és a FŐSPED Szállítók egyesületét, mint a női labdarúgás egyik központi szereplőjét, felkérték egy női labdarúgótorna megszervezésére. 1971 tavaszán tíz csapat részvételével indultak a küzdelmek. A „bajnokságba” elsőként nevező csapatok  a következők voltak: FŐSPED Szállítók I és II, Femina I és II, Vasas I és II, Erzsébeti Spartacus, Magyar Kábel, Nagytétényi Chinoin, Budatétényi Mecalor. (Népszava, 1971.04.02.)

Április 17-én a Népsport ezzel szemben már a következő mezőnyről számol be:

1. csoport: Magyar Kábel (ex-Vasas), Maglód, Isaszeg, Budatétényi Mekalor, FŐSPED Szállítók.

2. csoport: Erzsébeti Spartacus, Pécel, III. ker. TTVE - Femina, Nagytétényi Chinoin, Betonelemgyár.

A Népsport az eredményeket a fokozódó érdeklődés ellenére sem közölte, így a mezőnyről további biztosat nem tudunk, csak annyit, hogy az első bajnokságot a Femina (akkori nevén a III. kerületi TTVE Femina) nyerte száz százalékos teljesítménnyel, 90-1-es gólaránnyal.

Az 1971. tavaszi végeredmény:

1. Femina 

2. FŐSPED Szállítók 

3. Magyar Kábel

4. Nagytétényi Chinoin

A Femina bajnokcsapata

(Medvegy Judit gyűjteményéből)

Népsport, 1971.07.11.

A következő bajnokságot 1971 nyarán írták ki a Budapesti Labdarúgó Szövetség szervezésében. A női futball a BLSZ Öregfiúk Bizottságának hatásköre alá került, a versenybizottság tagjai a következők voltak: Hernádi József elnök, Dr. Lengyel Beáta elnökhelyettes, Kovarcsik Pálné titkár, Tóth Gyula és Berendi Miklós bizottsági tagok.

Ezt a bajnokságot már „bajnoki”, kétszezonos rendszerben, 1971 őszi és 1972 tavaszi fordulóval rendezték. A „felmérő bajnokságnak” nevezett küzdelemsorozatban a csapatok két csoportban (Keleti és Nyugati) mérkőztek egymással, a csoportok 12, illetve 11 csapatosak voltak.

1971 szeptemberében rendezték meg az első alkalommal a magyar női A és B válogatottak mérkőzését Kispesten. Ekkor már több mint 900 női labdarúgót tartottak nyilván. Nagy eredmény volt, hogy 1971. október 31-én a Femina – Magyar Kábel mérkőzést élőben közvetítette a televízió.

Dolgozók Lapja, 1971.10.31

A Nyugati csoport élén végül a Femina végzett a Magyar Kábel előtt, míg a Keleti csoportot a FŐSPED Szállítók nyerte, második a Kistext együttese lett. A csoportelsők és a csoportmásodikok mérkőzéseit követően alakult ki a végső sorrend:

1. FŐSPED Szállítók

2. Femina

3. Magyar Kábel

4. Kistext

Az 1971-es FŐSPED - Femina bajnoki döntő csapatai

(Medvegy Judit gyűjteményéből)

A New York-i Magyar Élet tudósítása alapján tudjuk, hogy 1972 augusztusában a Femina az Elektromos-pályán az olasz (már profi keretek között készülő) Bologna csapatát fogadta. A mérkőzésre egészen hihetetlenül sok, 15 ezer néző volt kíváncsi, az eredmény pedig óriási meglepetésre 1-1 lett, ami a Femina komoly sikerét jelentette. (New York-i Magyar Élet, 1972.09.02.)

A korszak mérvadó sportújságírója, szerkesztője, Feleki László üdvözölte a női futballt, sőt, jól megérezve a labdarúgás „társadalmi szerepét”, egyértelműen kijelentette, hogy a nők futballozása a társadalmi egyenlőség, a női egyenjogúság jelképévé is vált. Ugyanakkor írásaiban a nőket fenyegető egészségügyi kockázatokat, sérüléseket, illetve az ezekkel kapcsolatos saját félelmeit is hangsúlyozta.

A női labdarúgás egészségügyi kockázatainak kérdése végigkísérte a hetvenes éveket, sőt még a nyolcvanas évek elején is elő-előjött. Barcs Sándor, az UEFA első női bizottságának egykori vezetője meglehetősen egyértelmű megállapításokkal cáfolta a témával kapcsolatos újságírói felvetést:

A női foci térhódításának persze voltak ellenzői is. A korszak szatirikus lapja, a Ludas Matyi rendszeresen kifigurázta a női futball résztvevőit.

Ludas Matyi 1971/19.

Balázs-Piri Balázs rajza

Ludas Matyi, 1972/22.

Tót Gyula rajza

Ennél persze sokkal komolyabb problémát jelentett az intézményesülési folyamatban, hogy a bajnoki mérkőzéseken továbbra is csak fővárosi csapatok léptek pályára, holott az 1972-es adatok alapján már országszerte 145 női csapat működött Magyarországon, mintegy 2500 játékossal.

Az 1972-73-as bajnokságot már első és másodosztályú csoportbeosztásban indították. A csoportok kialakításánál az előző évi eredményeket vették alapul. A Keleti és a Nyugati csoport első 6-6 helyezettjét tették az első, a többieket pedig a második osztályba.

Az 1972/73-as (első osztályú) bajnokság végeredménye:

1. FŐSPED Szállítók

2. Magyar Kábel

3. Femina

A bajnokságokra nevező csapatok létszáma is mutatja, hogy a női labdarúgás az 1970-es fellendülést követően viszonylag gyorsan veszített népszerűségéből, illetve talán nem túlzás ezt mondani, fenntarthatóságából. 1973-ban két vidéki klub, a székesfehérvári Videoton és a Miskolci Spartacus is indulni kívánt a bajnokságban, de nevezésüket a BLSZ csak akkor fogadta volna el, ha átvállalják a pesti csapatok utazási költségeit. Ezt a két vidéki egyesület értelemszerűen nem tudta vállalni, így végül visszavonták jelentkezésüket. (Szabad Föld, 1973.09.09.)

A magyar futball nemzetközi kapcsolatai a hetvenes évek közepére-végére megerősödtek. A hazai tornák rendszeres látogatói voltak csehszlovák és jugoszláv csapatok (a Spartak Trnava, a Sparta Praha, a Holics, a Zseljeznyicsar, a Spartak Subotica), járt Magyarországon a francia Stade de Reims, de a magyar csapatok is számtalan külföldi bemutatón, tornán szerepeltek.

A női futball szocialista blokkon belüli helyzetét nagyban nehezítette a Szovjet Testnevelési és Sportbizottság 1973-as döntése, amelyben felidézve a húszas évek Angliájának és Németországának világát, a nők testi épségének megőrzésére való hivatkozással betiltották a női focit a Szovjetunióban. A döntés „hozzáadott értéke” annak kijelentése volt, hogy a női foci (és néhány ugyancsak burzsoá sport, például a bridzs) nem segíti elő a szovjet emberek harmonikus és sokoldalú fejlődését. Bár a hazai sportvezetés nem vette át a szovjet döntést, a direktíva minden kétséget kizáróan hátráltatta a női futball elfogadását, szervezetrendszerének kialakítását.

Népsport, 1973.01.28.

Esetenként felbukkanó eredmények, mérkőzés-beharangozók, esetleg kupamérkőzések kapcsán tudjuk, hogy a hetvenes években szerepelt a bajnokságokban a Femina mellett a KISTEXT (KISZ-lakótelep néven is), a KELTEX, a Telefongyár, a Volán, a BRG, az ÁÉSZ (Általános Építőipa­ri Szövetkezet) Spartacus – a Magyar Kábel utódcsapata, a Taurus, a KIPSZER, a Medicor, a 43. sz. Építők.

Utóbbi edzője volt egy ideig Verebes József is, aki – mint Medvegy Judit, a korszak egyik meghatározó játékosa elmondta – megtanította a csapatnak a női futballban addig ismeretlen, nem alkalmazott lestaktikát. Ez olyan hatékonyan működött, hogy a 43. sz. Építők hirtelen a női mezőny komoly csapatává vált.

A vidéki egyesületek közül a Miskolci Spartacus, a Pécs, az Eger, a Szombathely, a Monor, a Tatabánya, a Gyula neve ismert. A Népsport továbbra sem követte a bajnokságot, de a Magyar sport évkönyve sorozat, illetve egyéb kiadványok sem foglalkoztak a női labdarúgással.

A női bajnokságokat a hetvenes években mindvégig egy-egy csapat dominanciája jellemezte. A Femina és a FŐSPED Szállítók sikereit követően az ÁÉSZ Spartacus uralta a bajnokságokat – a FŐSPED Szállítók megszűnése, pontosabban Volánbusszá történő átalakulása után a csapat nagy része az ÁÉSZ-hez igazolt. 1974/75, 1975/76, és 1976/77 ÁÉSZ Spartacus győzelmet hozott.

A női futball azonban mintegy 7 évnyi működés után 1977-ben súlyos válsághelyzetbe került: az üzemi támogatók kiválása olyan mértéket öltött, hogy az 1977/78-as nagypályás bajnokságot nem írta ki a BLSZ. (Labdarúgás, 1984/10.)

UPDATE: Más forrás (Mester Kata Olympia szakdolgozata, 1995, TF, majd ennek nyomán Thaly Zoltán: Női labdarúgó-bajnokságok 1971-2000. In 100 éves a Magyar Labdarúgó Szövetség, Bp., 2000.) szerint az 1975/76-os bajnokság maradt el - sajnos a hetvenes évek női labdarúgásáról nagyon hiányosak a források, így nem tehetünk mást, mint jelezzük az ellentmondást, és bízunk abban, hogy hamarosan elsődleges, tehát minden valószínűség szerint hiteles forrásokat tudunk feltárni. 

A női futball szigorúan amatőr alapokon szerveződött, a klubok nem kaptak központi támogatást, így létük gyakorlatilag kizárólagosan a támogató gyárak, intézmények közreműködésén múlt. Még a legnagyobb klubok is legfeljebb a pályabérlet összegének megfelelő támogatást kaptak. Amennyiben pedig a támogatók úgy ítélték meg, hogy nem térül meg a befektetés, a szakosztályok, klubok kényszerűen be kellett, hogy fejezzék működésüket.

Az 1978-as év új lendületet hozott a női labdarúgásba: miután az ÁÉSZ kiszállt a női futballból, a csapatot átvette a Renova Építőipari Szövetkezet. A csapat új néven, Renovaként folytatta, 1978/79 és 1981/82 között a női labdarúgás első számú csapata maradt, mindegyik évben bajnoki címet szerezve. 1982/83-ban a László Kórház SE törte meg a Renova egyeduralmát, 1983/84 azonban már újra Renova sikert hozott.

Meg kell jegyeznünk, hogy ezen a ponton a hazai internetes oldalakon és egyéb publikus anyagokban található információk tévesen az 1982/83-as szezont is a Renovának adják. (A pontosítást Lovász Gyöngyi, a László Kórház volt játékosa adatai alapján tesszük.)

1979/80-ban öt csapat (Óbuda Tsz SK, a László Kórház, a Volánbusz, a Renova és a XVIII. kerületi KISZ-lakótelep) részvételével rendezték a bajnokságot – az Óbuda TSz SK a hányatott sorsú Feminát rejti, amely a következő évben elhagyta Óbudát, és XVI. kerületi Tanács SE néven folytatta szereplését. A következő évben már XVI. kerületi Tanács Észak-Pesti ÁFÉSZ Femina, majd már csak Észak-Pesti ÁFÉSZ Femina néven találkozhatunk az egykori óbudai klubbal.

Labdarúgás, 1979/8.

1980/81-re a Budapest-bajnokság csapatainak száma négyre csökkent, a Renova, a XVI. ker. Tanács – Femina, a László Kórház és a Volánbusz meccselt a bajnoki címért. Bár a Budapest-bajnokságok egyre szűkebb körre korlátozódtak, a vidéki klubok megjelenése a különböző tornákon, valamint a Miskolci Focifarsang rendszeres tévényilvánossága (1974 és 1984 között) mégiscsak újra növelni kezdte a női futball ismertségét, a legerősebb három csapat, a Renova, a Femina és a László Kórház, valamint a rendező Miskolc ugyanis éves rendszerességgel felbukkant a tévéképernyőkön, méghozzá külföldi klubok, a ZPA Presov, a Zseljeznyicsar, a Spartak Subotica társaságában.

1982/83-ban előrelépésként értékelhető, hogy már (ismét?) országos jellegű bajnokságot rendeztek a nagypályás női futballban a Renova, a Femina, a László Kórház, a Volánbusz, a Vénusz (már a 81/82-es bajnokságban is szerepelt), valamint vidéki csapatként a Szombathely részvételével. A bajnokság értékét csökkentette a még mindig megmaradt „nem hivatalos” jelző, a női futballt ugyanis az MLSZ még a nyolcvanas évek elején sem integrálta.

Népszabadság, 1982.12.29.

1983/84-ben új elem, hogy a Népsport tudósításai nyomán megismerhetjük a női mérkőzések eredményét, valamint a bajnokság végeredményét. A bajnoki címet a Renova nyerte a Femina és a László Kórház előtt. Az élmezőny kiegyenlítettségét mutatja, hogy mindhárom csapat ugyanannyi ponttal zárt, és mivel egymás elleni eredményeik mérlege is döntetlen volt, így a gólkülönbség döntött közöttük.

Népsport, 1984.06.28.

A női országos bajnokság eredményeinek a Népsport általi közlése 1983 második felében kétségkívül jelentős lépés volt a női futball elismerésében. 1984 elején a sportlap adatai szerint 6–6 csapattal működött az országos felnőtt és az ifjúsági bajnokság, Békéscsabán, Miskolcon, Szombathelyen, Pécsett és Debrecenben, népszerű kispályás városi bajnokságok folytak. Az MLSZ megbízásából a bajnokság szervezését és felügyeletét ellátó Budapesti Labdarúgó Szövetség (konkrétan Tímár József és Hernádi József) 20 csapat részvételével megszervezte a középiskolás női bajnokságot is. 

Börzsei János, az MLSZ volt főtitkára így foglalta össze a továbblépés feltételeit, illetve a kapcsolódó terveket:

A hazai szövetség megváltozott hozzáállása azzal is magyarázható, hogy 1984-re az UEFA már nyíltan támogatni kezdte a női futball ügyét. Az első, az MLSZ által is elismert, tehát”hivatalos” országos bajnokság 1984. szeptember 10-én rajtolt. A Belügyminisztérium nem indította csapatát, helyére két másik klub, az Óbudai Vénusz, valamint a Csőszerelő lépett. A hivatalossá vált bajnoksággal együtt a már egy-két éve működő ifjúsági csapatokat, valamint új elemként a serdülőket is bajnokságba szervezték. A BLSZ a fővárosban felnőtt és középiskolás kispályás bajnokságot szervezett 30 csapat részvételével.

A hivatalos bajnokság kiírása mellett tovább erősítette a női futball helyzetét a női válogatott keret összehívása. A csapat 1984 augusztusában egyelőre „Budapest-válogatott” néven indult útnak első nemzetközi tornájára, Észak-Olaszországba, a Dolomit-kupára.

A játékosok teljesítményének szép elismerése, hogy a torna legjobb védőjátékosa Kiss Lászlóné, összesítésben a legjobb mezőnyjátékos pedig Bárfy Ágnes (a Vasas és a Honvéd volt játékosa, Bárfy Antal lánya) lett.

Az MLSZ folytatta a válogatott nemzetközi porondra juttatását: a magyar csapatot benevezték a női Európa-bajnokság selejtezősorozatába, ahol a „magyar csoportban” még Olaszország, Spanyolország és Svájc együttese várta a megmérettetést.

Lovász Gyöngyi

Kiss Lászlóné

Az első hivatalos, már „magyar válogatott”-ként játszott mérkőzésre 1985. április 9-én került sor az NSZK ellen, a mérkőzést Vrábel Ibolya góljával a magyar csapat nyerte.

Népsport, 1985.04.10.

A magyar női válogatott 1985-ben az NSZK elleni meccsel együtt 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárt. Az EB-selejtező sorozatot 1986-ban Olaszország mögött a második helyen fejezte be.

A női futball bár továbbra is amatőr keretek között maradt, 1984/85-re Magyarországon is szintet lépett, bekerült a formálisan elismert, bajnoksággal rendelkező, a nemzetközi színtérre hivatalosan kilépő szakágak közé.