Nem egyedi eset, de azért nem is túl gyakori, hogy egy apa és két fia is a labdarúgó élvonalig jusson. A budafoki Bánkuti család ilyen „labdarúgó-családnak” számít, hiszen az apa, idősebb Bánkuti István, valamint két fia, Bánkuti László és ifjabb Bánkuti István is stabil élvonalbeli játékosnak számított pályafutása egy-egy szakaszában.

 (id.) Bánkuti István

Idősebb Bánkuti István még eredeti családnevén, Beer Istvánként, illetve a harmincas évek közepén kapott „sportnevén” Béldi Istvánként lett ismert. A Budafoki Törekvés kölyökcsapatában kezdte pályafutását, majd már a Budafoki MTE játékosaként 1931-ben, 17 évesen a Gudenus Hugó által irányított BLASz ifjúsági keret tagja lett, többek közt az FTC-s Pyber István és az újpesti Kállai Lipót társaságában. Ugyanebben az évben bemutatkozott a BMTE (akkor aktuálisan BLASZ II-es) felnőttcsapatában is.

Nemzeti Sport, 1931.10.13.

Az 1932/33-as szezonban már el is foglalta „végleges” posztját, a balhátvéd szerepkört, olyan, legendás, később a profik között is helyt állt budafoki játékosok társaságában, mint Dudás János, Király Sándor, Borhy Károly.

Az 1934/35-ös szezonban a BMTE-től a Budafoki IK-hoz, a Budafok FC amatőrcsapatához igazolt, a következő évadban pedig már a profik között is bemutatkozott. 1936-ban az olimpiai keret tagja lett, s nem kis elkeseredésére csak az utolsó pillanatban maradt ki az utazó csapatból. „Elnök úr! száradjon le a lábam, ha még egyszer amatőrcipőt felhúzok!” – fakadt ki a Nemzeti Sport újságírója szerint, miután közölték vele, hogy bár beválogatták az utazó keretbe, végül mégis itthon hagyják. (Nemzeti Sport, 1936.07.30)

Nevét belügyminiszteri engedéllyel 1937 novemberében változtatta Bánkutira. 1939 nyarán a Törekvés játékosa lett, 1944-ig játszott a kőbányai csapatban. Háború utáni esetleges pályafutásáról biztos adataink nincsenek, csak feltételezzük, hogy 1947/48-ban ő szerepelt két mérkőzésen beugróként a Budafoki MTE balhátvédjeként.

Játékos-pályafutását követően kőművesként dolgozott, a Nemzeti Labdarúgó Archívum adata szerint 1990-ben hunyt el Budafokon.

Bánkuti (Beer, Béldi) István pályafutása számokban (szezon, csapat, mérkőzés)

Kisebbik fia, Bánkuti István 1946. november 12-én született Budafokon. 1964-ben került a Budafoki MTE első csapatába – az NB1/B-s debütálását megelőzően sem volt persze ismeretlen játékos, hiszen már 1963-ban meghívást kapott az utánpótlás válogatott keretébe, sőt két évvel idősebb bátyjával együtt pályára is lépett edzőmérkőzésen.

 (ifj.) Bánkuti István

Népsport, 1963.04.11.

Első felnőtt szezonjában, 18 évesen 23 alkalommal pályára lépett a másodosztályban, és 3 gólt is jegyezhettek a neve mellé. A következő évben már 26-szor játszott. A középpályáról a csatársorba lépett előre, hat gólt szerzett.  

Bánkuti gól szerez az ifjúsági válogatottban az NDK elleni 3-3-as meccsen

Labdarúgás, 1965/11.

Bekerült az ifjúsági válogatottba, és kiváló játéka felkeltette magára az NB1-es klubok figyelmét is, az 1965-ös szezon végén a Salgótarjáni BTC igazolta le. Az első fordulóban a Ferencváros ellen még csak a tartalékcsapatban kapott szerepet, a 3-1-es salgótarjáni győzelemből egy góllal vette ki a részét. 1966. március 20-án, a Dorog elleni idegenbeli meccsen debütált az élvonalban. Először a Salgótarjánban is középcsatár poszton szerepelt, de már az idény közepén átkerült a középpályára, Toldi Miklós állandó fedezettársa lett.

A Salgótarjáni BTC 1966-os csapata, az első sorban a bal szélen Kocsis Lajos, balról a negyedik Bánkuti István

Kevés játékos mondhatta el magáról, hogy első NB1-es idényében máris válogatott lett. Bánkuti 1966 szeptemberében egy másik fiatal salgótarjáni futballista, Kocsis Lajos társaságában meghívót kapott Illovszky Rudolf szövetségi kapitánytól a válogatott keretbe.

Bár a válogatott keret tagjaként gólt szerzett a Gödöllői Vasas elleni, 4-1-re végződött edzőmérkőzésen, az ezt követő, Dánia elleni szeptember 21-i találkozón még nem kapott lehetőséget a bemutatkozásra, szeptember 28-án Franciaország ellen azonban Mathesz cseréjeként már pályára léphetett a címeres mezben.

 Népsport, 1966.09.30.

Bánkuti István a Salgótarjáni BTC csapatában, a háttérben egy GAZ-69

A következő szezont továbbra is Salgótarjánban töltötte. Hatalmas lövő erejétől, szabadrúgásaitól a teljes mezőny tartott, az igazi nagy áttörés azonban elmaradt. A Salgótarján mérsékelt sikerrel teljesítette az évet, és csak a 13. helyen zárt, az év végi értékelésben Mészáros József edző pedig elmarasztalólag emlékezett meg az év utolsó néhány fordulójára a tartalékcsapatba száműzött játékosáról.

Bánkuti nem is maradt tovább Salgótarjánban, a Népsport híradása szerint az Újpesti Dózsába kérte átigazolását, a nógrádiak pedig nem zárkóztak el a kiadásától. Így aztán 1967 decemberében még a B-válogatottal, 1968 januárjában viszont már az Újpesti Dózsával portyázhatott Dél-Amerikában, ahol a Vasas előző évi Hexagonal-torna győzelme után minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a magyar csapatok vendégszereplését.

A túra Bánkuti számára legalábbis felemásra sikerült. Bár az első mérkőzéseken rendszeresen játéklehetőséget kapott a nagy nevektől hemzsegő Dózsában, egy felkészítő edzésen megsérült, így a bajnoki nyitányt már ki kellett hagynia.

A sérülés mindazonáltal nem tűnt túl súlyosnak, így hamarosan, 1968. április 3-án már bajnokin is bemutatkozott az Újpestben, a Csepel elleni mérkőzésen. Talán még nem kellett volna; sérülése kiújult, így a tavaszi szezonban már nem is lépett többet pályára a nagycsapatban, felgyógyulása után csak a tartalékok között jutott szóhoz.

Az őszi szezont viszont már újra az első csapattal kezdte, Sóvári cseréjeként lépett pályára a Csepel ellen. A Dózsa döntetlenezett, Sóvári Kálmán öngólt vétett, a következő héten az Egyetértés ellen pedig már Bánkuti kezdett. Sóvári a szezon hátralévő részében már csak kétszer kapott lehetőséget, az év végén pedig 12 szezon után távozott a csapattól.

Bánkuti azon túl, hogy 1968 második felére ismét stabil NB1-es csapattag lett, részese lehetett az Újpesti Dózsa VVK (Vásárvárosok Kupája) menetelésének is. Az Újpest az Arisz Szaloniki (2-1 és 9-1), a Legia (1-0 és 2-2), a Leeds United (1-0 és 2-0) és a Göztepe (4-1 és 4-0) legyőzésével a VVK-döntőig jutott, ahol aztán 0-3 és 2-3 arányban alulmaradt a Newcastle együttesével szemben.

Az Újpesti Dózsa 1969-es kerete

Bár kitartó munkával sikerült leküzdenie korábbi sokszor kritizált súlyfeleslegét, és egyre jobban érezte új szerepkörét is a védelem bal oldalán, a csapatban való kiteljesedését továbbra is gyakori sérülései meggátolták. Az Újpesten töltött első két éve alatt hatszor sérült meg, és a tendencia a későbbiekben is folytatódott. Az 1969-es szezonban még 20-szor játszott, az 1970-es félszezonban már csak 4, 1970-71-ben 7 alkalommal lépett pályára a csapatban.

Népsport, 1970.08.02.

Mint ismert, ez az időszak volt az Újpest nagy korszaka – Bánkuti, akit a sportsajtó nem egyszer az „egyik legbalszerencsésebb játékos” néven emlegetett, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes lett,  miközben 1969 és 1974 között mindössze 34 NB1-es mérkőzésen tudott pályára lépni. Nem is hatszoros bajnok, mert 1972-73-ban bár kerettag volt, de az évad folyamán egyszer sem kapott szerepet az első csapatban. 1968 és 1970 között többször is meghívást kapott a válogatott keretbe, de folyamatos problémái miatt végül nem tudott már pályára lépni a nemzeti tizenegyben.

A sérült Bánkutit kezelik az újpesti öltözőben

Labdarúgás, 1969/11.

Újra és újra kiújuló sérülése miatt végül 1974 augusztusában bejelentette visszavonulását; az 1975. április 22-én rendezett Újpesti Dózsa – Magyar öregfiúk válogatott gálamérkőzésen három másik egykori kiválósággal, Göröcs Jánossal, Szentmihályi Antallal és Káposzta Benővel együtt búcsúzott a lila-fehér színektől.

A búcsúzók - Káposzta, Bánkuti, Szentmihályi és Göröcs 

Képes Sport, 1975/17.

Népsport, 1975.04.23.

Visszavonulását követően a Belügyminisztérium dolgozója maradt; 2002 június 22-én, mindössze 55 éves korában hunyt el.

Bánkuti István pályafutása számokban (szezon, csapat, mérkőzés/gól)

Az idősebb testvér, az 1944. október 1-én született Bánkuti László az 1961/62-es szezonban mutatkozott be a Budafok csapatában. Első szezonjában még csak 14, második évében viszont már 30 mérkőzésen pályára lépett, a következő évben pedig (már mint utánpótlás válogatottat) az MTK igazolta le.

 Bánkuti László

A kék-fehéreknél nem sikerült stabil pozíciót kivívnia – bár barátságos mérkőzéseken rendre szóhoz jutott, a bajnokságban csak ritkán kapott lehetőséget. Ezzel együtt is „KEK-ezüstérmesnek” mondhatta magát, az MTK 1963/64-es KEK-menetelése során ugyanis egy alkalommal, a Szlavia Szófia elleni hazai mérkőzésen a kezdőcsapat tagja volt.

A két MTK-ban töltött éve alatt mindössze négy bajnoki meccsen léphetett pályára, úgyhogy 1965-öt már ismét a budafoki másodosztályú csapatnál kezdte. Budafokon ekkor rövid időre, ismét öccsével játszott, László általában középcsatárt, István először balhátvédet, majd balösszekötőt játszott. (A nevek sorszámozása, noha testvérekről lévén szó, meglehetősen egyértelmű lehetett volna, néha megkeveredett, a fiatalabbik testvér Salgótarjánba igazolását követően gyakran Lászlót illették a II-es számmal, talán egyfajta osztályrangsort gondolva a számok mögé.)

Három és fél évig kirobbanthatatlan volt a BMTE csatársorából, 1968 nyaráig 102 mérkőzésen 25 gólt szerzett. 1968 közepén bevonult, és katonaként a harmadosztályú Kossuth KFSE állományába került. Itt sem maradt adós a gólokkal, 17 meccsén négyszer volt eredményes. 1969-ben az Egri Dózsa újonnan NB1-be jutott együttese igazolta le – másodszor is kipróbálhatta hát magát a legmagasabb osztályban.

Ahogy Budafokon, úgy az Egerben is szinte azonnal alapember lett, hamarosan a csapatkapitányi tisztet is megkapta. Közben a civil pályára is készült: leérettségizett, majd 1971-ben a Miskolci Nehézipari Egyetem hallgatója lett.

1975-ig játszott az Eger csapatában, 194 meccsen 24 gólt szerzett. Végigkísérte a csapat liftezését az első és a másodosztály között, majd a másodosztályból történő 1974/75-ös kiesést is megélte. A harmadosztályba azonban játékosként már nem kísérte el a klubot, 1975 nyarán visszavonult, és a Nagyszalóki Andrást év közben váltó, majd a szezon végén váratlanul menesztett Várallyay Miklós helyett a csapat edzője lett.

Népsport, 1975.07.20.

Bár Bánkuti edzői kinevezésével nem értett egyet maradéktalanul a csapatvezetés, a fiatal szakember hamar megszolgálta a bizalmat. Első edzői évében bajnoki címre vezette a harmadosztályban az Egri Dózsát, majd a következő évben már új néven, Eger SE-ként a másodosztályban a középmezőnyben végzett a csapattal. Sikeresen megfiatalította az együttest, és egyben megalapozta a következő 5-10 év egri csapatát Fitala, Zágonyi, Csathó, Zsidai beépítésével.

Labdarúgás, 1976/7.

1981-ig vezette az Eger SE-t, majd a hódmezővásárhelyi Metripond edzője lett. Itt sikerült neki a rendkívül fontos feladat, az átszervezés miatt lecsökkenő létszámú másodosztályban tartotta a klubot. A következő két éve is sikeresen zárult, majd 1984 nyarán újabb kihívást kapott, az NB1-ből kiesett Diósgyőr edzőjeként a csapat újjáépítését kapta feladatul.

 Az edző Bánkuti László

Talán első ízben itt nem sikerült megvalósítania terveit: az első évben csak a negyedik helyen zárt a csapattal, majd a második évet már nem is töltötte ki, 1986 márciusában a Váci Izzó elleni 5-0-s vereséget követően felállt a DVTK kispadjáról.

Népsport, 1986.03.26.

1986 májusában a Szolnoki MÁV MTE szaktanácsadója lett, majd az év nyarán az Ózdi Kohász vezetését vállalta el. Az Ózd ekkor túlvolt már fénykorán, egy év harmadosztályú szereplés után jutott vissza az NB2-be, Bánkuti előtt tehát ismét kemény feladat állt. Segítője Albert Csaba, az Ózd korábbi ifjúsági edzője lett. Bánkutinak itt is új csapatot kellett építenie, ehhez képest sikeresnek mondható, hogy a 16., tehát bennmaradást érő helyen zárt együttesével. A következő évben aztán még nagyobb sikert könyvelhetett el – a másodosztály ötödik helyére vezette a csapatot, ez az Ózdi Kohász története utolsó komoly eredményének számít.

Talán többre is képes lett volna az Ózddal, az évad végén azonban nem tudta visszautasítani egykori csapata, az Eger hívását, már csak azért sem, mert így több év után újra családja lakóhelyén vállalhatott munkát. Három évet töltött Egerben, majd ismét Ózdra tette át székhelyét, ahol megpróbálta megpróbálta visszavezetni a csapatot a másodosztályba, ám sikertelenül.

1992 után felhagyott az edzői munkával. Egerbe költözött, ahol először pékséget nyitott, majd megromló egészségi állapota miatt teljesen visszavonult életet élt. 2013 márciusában hunyt el.

Bánkuti László pályafutása számokban (szezon, csapat, mérkőzés/gól)

Edzőként (szezon, csapat, mérkőzés)