A sport, ezen belül pedig kiemelten a futball olyan fontos társadalmi tényező, amelynek birtoklása, irányítása a második világháborút követően azonnal politikai harc színterévé vált. Az MKP már 1945 elején sürgette az egységes sportélet kialakítását, „népfrontos” szellemiségű egységes ifjúsági és sportszervezet létrehozását.  Az elsőként alapított, az MKP irányítása alatt álló MADISZ Sportközpont azonban nem vívta ki a koalíciós pártok tetszését. Az 1945. május 31-én megalakított Munkás Sport Központ a feloszlatott leventeegyesületek és az ugyancsak feloszlatott Országos Sport Központ vagyonával gazdálkodott, első legfőbb feladata az újjáalakult, a világháború alatt súlyos veszteségeket elszenvedett munkás sportklubok anyagi támogatása lett.

A „MADISZ-válogatott” 1945-ben

Képes Sport, 1970/10.

Az Elektromos MTE, a Munkás Sportközpont élvonalbeli csapata

Képes Sport,1947/30.

A Népsport 1945. április 24-i számában közölt hír jelzi, hogy az MKP által szervezett MADISZ-sportkörök mellé a Szociáldemokrata Párt is létrehozta saját sportegyesület-hálózatát, a Barátság Sportközpontot. A fővárosban a legismertebb Barátság-klub az egykori NB I-es Gammából alakult Budai Barátság, valamint a rövid ideig az NB1-ben szereplő Kőbányai Barátság lett, de az egyes további fővárosi kerületek is létrehozták saját Barátság-sportkörüket.

A Szentlőrinci AC Barátság, a legeredményesebb Barátság-futballklub

Hamarosan a Kisgazdapárt is lépett, megalakította a Kinizsi Sportközpontot, ügyvezető elnöknek Barcs Sándort választották, aki a pártok sportban történő szerepvállalását egyfelől a politikai kontroll gyakorlásával, másfelől a sportegyesületek pártok általi anyagi támogatásának biztosításával magyarázta. Rádiónyilatkozatában a „Helyes-e, ha a pártok ilyen intenzíven vesznek részt a sportéletben?” kérdésre a következőt válaszolta:

A Nemzeti Parasztpárt némileg lemaradva csak 1946 márciusában alakította meg saját sportszervezetét, a Kossuth Sportközpontot. 1946-ban mintegy 300 Barátság, nagyrészt ugyanennyi Kinizsi, és körülbelül 200 Kossuth sportegyesület működött országszerte.

A „koalíciós sportpolitika” természetesen nem sokáig maradt érintetlen. Az MKP politikai törekvései, a koalíciós partnerek bezúzására tett intézkedései a sportot sem hagyták érintetlen, a koalíciós pártok különböző módszerekkel történő megszüntetése/beolvasztása értelemszerűen a hozzájuk kapcsolódó Sportközpontok végét is eredményezte. 1948 elején már egyértelműen az állami irányítás alá vett sportszervezetek, az egységes állami sportpolitika kialakítása volt a cél. 1948 márciusában létrehozták az Országos Sporthivatalt, és megindult a sportszervezetek tömegsporthoz kapcsolt szervezeti átalakítása, a szakszervezeti szervek és a sportegyesületek összekapcsolása is.

Az Országos Sporthivatal felállításával párhuzamosan megszűnt a MADISZ és a Barátság, majd rövidesen a Kinizsi és a Kossuth Sportközpont is. A koalíciós pártok által támogatott sportklubok eltűnése vidéken erőteljes klubösszevonási hullámot indukált, amelynek vidéki sportegyesületek tömege esett áldozatul. A korábban kisebb üzemek, helyi testületek, egyéb intézmények támogatásával működő kis klubokat „szakmaközi egyesületekké” vonták össze, és a Szakszervezetek Országos Tanácsa ellenőrzése alá helyezték.

Népszava, 1950.02.18

A szakszervezetesítés természetesen a legnagyobb csapatokat sem kerülte el, az MTK és Ferencváros széles körben ismert története, Textilessé és ÉDOSZ-szá alakításuk mindazonáltal csak a jéghegy csúcsa. A bőripari üzemek egyesületeiből (Wolfner SC, Újpesti MTE, Csepeli Mauthner) létrejött a Bőripari DSE. A nagyobb vidéki klubok közül a Békéscsabai Előre MTE a Csabai AK és a Békéscsabai Textiles SE csapatával egyesült Békéscsabai Szakszervezetek Sport Egyesülete néven. A Kecskeméti TE (MTE) és a Kecskeméti AC egyesülésével jött létre a Kecskeméti SzTE, a Szegedi AK és a nem olyan régen alapított Szegedi MTE Szegedi Szakszervezeti MTE néven, a Csongrádi TK (MTK) és a Csongrádi Tisza Csongrádi SzTK, a Szombathelyi AK a Szombathelyi Bőrgyárral és a Szombathelyi Textillel egyesülve Szombathelyi SzMTE néven folytatta. A nagy múltú Soproni FAC 1949-től Szakmaközi Soproni FAC néven szerepelt, majd a Soproni Selyemipari SE beolvasztása után Soproni DSE-ként „textiles szakszervezeti” klubbá vált.

Délmagyarország, 1949.09.18

Ha végignézünk a korszak klubösszevonási hullámán, egyértelműen láthatjuk, hogy a „szakmaközi” egyesületek létrehozása során igen hatékonyan tüntették el a két világháború között időszak „polgári” klubjait (a Kecskeméti AC-t, a Csabai AK-t, a Szegedi AK-t stb.) Ebbe a sorba illeszthető a Szentlőrinci AC felszámolása is – 1949-ben a Postás SE csapatába olvasztották a háború előtti korszakát tekintve jobboldali hátterűnek tartott klubot.

A bányavárosok csapatai, köztük a korábban elsősorban ugyancsak a teljes települést reprezentáló Dorogi AC, a Tatabányai SC, a Pereces TK 1949-től Tárna néven folytatták szereplésüket, ugyancsak Tárna nevet kaptak a már korábban is a bányák mellett működő, jellemzően Bányász nevet viselő egyletek.

A sportklubok szakszervezeti keretekbe vonása azonban az átalakításnak csak a kezdő lépését jelentette. Az egyes sportkörök – bár szakszervezeti irányítás és felügyelet alatt – de az 1950-es változások nyomán egyelőre továbbra is önállóan intézték ügyeiket, formálisan önálló klubok maradtak. A hazai sportélet átszervezésének mintájául szolgáló szovjet rendszer ennél messzebb ment – itt teljes volt már a centralizáció, a sport területén központi sportegyesületek, és ezek részeként tagegyesületek működtek, a sportköri önállóságot teljesen felszámolták.

Az átszervezés következő lépését jelentette a fegyveres testületek központi sportegyesületeinek felállítása. Ennek jegyében elsőként a Kispesti AC és a Honvéd SE összevonása, majd a Honvéd Sportközpont létrehozása történt meg.

 Népsport, 1949.12.19.

Szabad Nép, 1950.02.24

A Budapesti Honvéd 1951-es csapata

Népsport,1951.11.30

A sorban a belügy következett: 1950 áprilisában az Újpesti TE és a Belügyminisztérium sportegyesületének összeolvadásával megalakult a Dózsa SE, majd nem sokkal ezután létrejött a Belügyi Sportközpont, amelynek feladata a Dózsa SE munkájának irányítása lett. A Dózsa SE gyors terjeszkedésnek indult: már 1950-ben kilenc helyen alakult Dózsa- sportkör az országban, vidéken 40, Budapesten 20 szakosztállyal, összesen 4000 taggal.

Népsport, 1950.04.02.

Az 1951-es év aztán elhozta a korábbi klubszerkezet totális átalakítását. 1951. január 29-én a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége kijelentette, hogy „a testnevelés és sportmozgalom további fejlesztése érdekében” szükséges a szakszervezeti elnökség mellett működő egységes rendszerű szövetkezeti sportegyesületek rendszerének kialakítása. Első körben tíz szakszervezet alakította meg központi sportkörét.

A Pécsi Lokomotív, az NB II Nyugati csoportjának 1951-es bajnoka

A döntés értelmében az egyes sportkörök a központi sportkör irányítása alá kerültek, önállóságuk megszűnt. Önálló jogi személynek csak a központi egyesületeket tekintették, a „tagegyesületek” ennek alapszabálya és anyagi támogatásának mértéke szerint működtek. A központi sportkörök vezetése irányította az alacsonyabb szinteket, a területi és a helyi sportvezetéseket. A sportegyesületek élére központi vezetőséget választottak, az egyesületek legfőbb szerve az országos küldött közgyűlés lett. A sportszervezeti struktúra ezzel lényegében a párt- és az állami struktúra része lett, egyes szintjei megegyeztek a pártszervezet és az állami szervezet szintjeivel, a sportvezetés a pártállami nómenklatúra részévé, a korszak káderforgójának (országos vezetés, területi vezetés, tömegszervezet, sportszervezet) sajátosságaiból fakadóan sok esetben egyfajta kádertemetővé vált.

 Népsport, 1951.08.07.

A Bp. Kinizsi 1951-ben

Népsport, 1952.01.10

 A szakszervezeti struktúra kiterjesztését 1951 májusában végezték el.

Még 1951 februárjában az Államvédelmi Hatóság is megkapta saját központi egyesületét, a piros-fehér színekbe öltöztetett Bástya SE-t. A sportegyesület sportolókkal való „feltöltése” meglehetősen konspiratív módon történt ­– állományát a textiles szakszervezethez sorolt sportolók egy részének átvezénylésével dúsították fel, reprezentatív központi csapatává pedig a textilesek első számú csapatát, a Textilest, tehát az egykori MTK-t tették meg.

Népszava, 1951.02.22.

Népszava, 1951.02.25.

Az egységes szakszervezeti, sportközponti keretbe terelt sportkörök tagságára vonatkozóan szigorú szabályozást hoztak: a sportkörökben csak az adott ágazathoz tartozó munkahelyen dolgozók sportolhattak, hiszen a sportkörök szakszervezethez kötésének elsődlegesen kommunikált célja a „dolgozó tömegek” sportolási lehetőségének megteremtése volt. A gyakorlatban persze a magasabban rangsorolt klubok esetében ez értelemszerűen nem azt jelentette, hogy játékosmegfigyelők keresték a legjobb rúgótechnikával rendelkező rendőrjárőrt vagy legbiztosabb kezű bányászt, hanem a megszerezni kívánt labdarúgók számára az ágazathoz tartozó valamely intézményben vagy vállalatnál állást biztosítottak, ahová azonban csak a fizetési papír aláírásakor jártak be a hivatalosan amatőrként nyilvántartott játékosok. Ez helyenként furcsa helyzeteket is eredményezett – így lett kecskeméti rendőr a köztörvényesként elítélt, börtönből kihozott balszélsőből vagy az analfabéta összekötőből, vagy éppen pécsi bányász a helyi belügyes csapatnál leépített, de a tényleges járőrszolgálattól ódzkodó középcsatárból. Az alkoholproblémái miatt vidékre kényszerült, Gyulán elhunyt volt szövetségi kapitány, Gallovich Tibor halálozási anyakönyvi bejegyzésében segédmunkás foglalkozás szerepel – a korábbi sportújságírót, sportvezetőt végzettség híján nyilván csak segédmunkásként tudta foglalkoztatni a Gyulai Építők mögött álló üzem, illetve szakszervezet.

A központosítás a felsőoktatásra és az iparitanuló-képzésre is kiterjedt: az 1951. február 9-én létrehozott Munkaerőtartalékok SE az iparitanuló iskolákra épült, és elsősorban a tömegsport fejlesztésére, egészen pontosan az ipari tanulók MHK-mozgalomba történő irányítására fordított nagy figyelmet. 1951 végére 114 iskolai sportkörben 377 szakosztályt hoztak létre, az egyesület első spartakiádjára mintegy tízezer tanulót mozgósítottak.

A főiskolai és egyetemi sportszervezeteket egységesítő Haladás Sport Központ viszonylag kisebb hatásfokkal kezdte meg működését – csak két évvel megalakulását követően, 1953-ban született meg az az OTSB-határozat, amely értelmében egyetemi és főiskolai hallgatók kizárólag a Haladás Sport Egyesület keretében folytathattak sporttevékenységet.

A központosítási folyamatból már csak a mezőgazdaság dolgozói maradtak ki, de ők sem sokáig. A társadalomátszervezés eredményeként 1952 januárjában megalakult a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete (MEDOSZ), áprilisban pedig megszületett a Traktor SE, a MEDOSZ központi sportköre. A traktor, a harmincas évek „szovjet mezőgazdasági csodájának” jelképe, ettől kezdve a magyar sportban is a falu társadalmának szocialista átalakulását  lett hivatott szimbolizálni.

"A Székkutasi Traktor SE küldöttválasztó közgyűlésén megjelent Kovács István, a Traktor SE országos elnöke is"

Képes Sport,1955/10.

Bár már 1952-ben mintegy 150 Traktor-sportkör alakult, a falvak sportélete nem került teljesen uniformizálásra – az új sportkör a mezőgazdasági üzemekre koncentrált, a falvakban működő egyéb szakszervezeti csapatokat (jellemzően Építők, Kinizsi, Vasas, Bányász) nem integrálta, és néhány helyen az egységes falusi sportköröket (SK) is érintetlenül hagyta. Ez persze csak annyit jelent, hogy egyetlen központi döntéssel nem szüntették meg az „egyéb falusi” sportköröket; 1952 és 1955 között az egyes községek sportklubjai többször is átalakultak; SK-ból vagy Kinizsiből Traktorrá, Traktorból Építőkké vagy Spartacus-szá váltak.

A kisipari szövetkezetek sportmozgalmát szervező-irányító Spartacus Sportközpontot 1952 áprilisában hozták létre, ezt követően országszerte megindult a Spartacus sportkörök alakítása. Megkezdték az Apaffy-utcai központi Spartacus sporttelep (Kőér utcai sporttelep) építését is; 1952 végére már 43 sportkör 235 szakosztályát tarthatták nyilván. 

Budapesti Spartacus, 1952

1952-re a korábbi sportköri nevek csaknem teljes mértékben eltűntek, helyüket a szakszervezeti központok helyi klubnevei vették át. 1952 tavaszán így nézett ki a másodosztályú labdarúgó-bajnokság egy fordulója: 

Salgótarjáni Bányász, 1954

Képes Sport, 1955/7.

Győri Vasas, 1954

Képes Sport, 1955/6.

A központi sportegyesületek teljes kontrollt gyakoroltak a tagszervezetek fölött, így formálisan például a Dózsa SE vezetőségének döntése értelmében került sor az 1954-ben másodosztályú bajnok Kőbányai Dózsa és a Pécsi Dózsa összevonására, aminek eredményeként a pécsi egyesület indulhatott az 1955-ös szezonban az élvonalban a hányatott sorsú, veszprémi ÁVH-s csapatból a Budapesti Gyűjtőfogház csapatává avanzsált kőbányaiak helyett.

A labdarúgás első osztályát 1951 és 1956 között a Vasas (Bp. Vasas, Diósgyőri Vasas, Győri Vasas, Csepeli Vasas, Vasas Izzó) és a Bányász (Dorogi Bányász, Salgótarjáni Bányász, Tatabányai Bányász) sportkörök uralták.

Az NB I-et a Honvéd sportkörök közül a központi Budapesti Honvéd mellett a Szegedi Honvéd, valamint Légierő SK érte el; a Dózsa SE-t a Bp. Dózsa mellett az említett Pécsi Dózsa képviselte az első osztályban. A vasutas szakszervezet Lokomotív Sportegyesülete a Szombathelyi Lokomotív, valamint az 1952-es évben a Pécsi Lokomotív, a Vörös Lobogó SE-t 1953-tól a Bp. Vörös Lobogó, és egy évig a Vörös Lobogó Sortex révén volt jelen a legjobbak között.

1-1 csapata volt az élvonalban a Kinizsi SE-nek (a Bp. Kinizsi néven szereplő Ferencváros) és megszűnéséig a Bástyának. A Haladás Sportközpont két évben jutott el az első osztályig (mindkétszer a Szegedi Haladás révén), ugyancsak Szegedhez kötődik a Petőfi SE NB I-es szereplése. Az Építőket a Sztálin Vasmű Építők juttatta el az élvonalig.

A másodosztályban a Vasas és a Bányász csapatok mellett a Lokomotív, az Építők és a Vörös Lobogó sportkörök domináltak. Itt már csaknem valamennyi ágazati egyesülettel találkozunk, kivételt csak a Traktor SE képez – a MEDOSZ-csapatok az ötvenes években nem jutottak feljebb a megyei bajnokságoknál.

1953-ban az Államvédelmi Hatóság feloszlatásával a Bástya SE is megszűnt, sportköreinek nagy részét a Dózsa SE vette át – a reprezentatív csapat, a Bp. Bástya ugyanakkor korábbi szakszervezetéhez, a textiles szakszervezethez került vissza, és Bp. Vörös Lobogó néven folytatta szereplését.

1954 októberében a centralizált sportkörökön belül is újabb összevonásokat határoztak el. A határozat szövegezése szerint a Lokomotív SE-t, az Előre SE-t és a Postás SE-t Lokomotív SE, míg a Petőfi SE-t, a Fáklya SE-t és a Lendület SE-t Petőfi SE néven vonták össze – a gyakorlatban ez az alacsony taglétszámú Előre és Postás, valamint a központi sportteleppel sem rendelkező Fáklya és Lendület sportkörök beolvasztását jelentette egy-egy nagyobb szakszervezeti sportkörbe. A következő évben a Bástya név is újra forgalomba került – az első körben Petőfi néven egyesített közalkalmazotti, helyiipari és városgazdasági, egészségügyi valamint pedagógus szakszervezetek egyesülete kapta a rossz emlékű megnevezést. 

Az 1956-os forradalom után komoly változás történt a sportszervezeti struktúrában: a Szakszervezetek Országos Tanácsa ugyanis 1956 decemberében rendelkezett az egységes rendszerű szakszervezeti sportegyesületek felszámolásáról. A központi sportegyesületek eltűntek, az egyes sportkörök közvetlen szakszervezeti irányítás alá kerültek. A mintaalapszabály szerint minden sportegyesület önálló jogi személlyé vált, közvetlenül a munkahely üzemi (szakszervezeti) bizottságához tartozott, önálló költségvetéssel rendelkezett, saját maga választhatta meg nevét, színeit és vezetőit. Az egyesület tagjainak legfelsőbb fóruma az egyesületi közgyűlés lett.

Az ötvenes évek elején alakult szakszervezeti csapatok nagy része 1956 és 1957 folyamán megszűnt. A korábbi reprezentatív csapatok egy része továbbra is az ágazat kiemelt csapata maradt (Ferencváros, MTK, Vasas), mások azonban háttérbe szorultak új feltörekvő „testvéregyesületek” mögött. Példaként nézve a Vörös Meteor esetét: a 137 darab 1956-ban működő sportkörből 42 alakult 1957-ben önálló egyesületté, elsősorban azok, amelyeknek első-, másod- vagy harmadvonalbeli szakosztályaik voltak. A kisebb vidéki VM-klubok többsége megszűnt, vagy a községi klubokba olvadt. A KPVDSZ szakszervezet reprezentatív klubja 1957-et követően ugyan kezdetben továbbra is a Bp. Vörös Meteor maradt, de  hamar kénytelen lett átadni vezető szerepét az Egyetértés együttesének.

A Bp. Honvéd továbbra is a honvédség reprezentatív egyesülete maradt, az élvonalban 1955 után egyedüliként képviselte a honvédklubokat. A kisebb honvédcsapatok az ötvenes évek második felétől kezdve egyre inkább csak a harmadik vonalig jutottak, már a másodosztályban is ritkasággá vált felbukkanásuk. A hatvanas évek végén az addig egységes, az ötvenes éveket idéző klubneveket történelmi személyek, egykori katonatisztek, kommunista politikusok, ritkábban volt írók, költők nevével váltották fel. Így lett többek közt a Kaposvári Honvédból Honvéd Táncsics SE, a Ceglédi Honvédból Honvéd Bem József SE, a Miskolci Honvédból Honvéd Papp József SE, a Mezőtúri Honvédból Honvéd Szabó Lajos SE, a Nyírteleki Honvédból Honvéd Asztalos János SE, a Pécsi Honvédból Honvéd Steinmetz SE, a Kiskunfélegyházi Honvédból Honvéd Kun Béla SE, a Szabadszállási Honvédból előbb Honvéd Ady Endre SE, majd Honvéd Radnóti SE.

Változatok egy témára I.

A szakszervezeti besorolás a szélesedett; az újjászerveződött szakszervezeti ágazatok szerinti 19 szakszervezet tömörítette a sportegyesületek jelentős részét, a szakszervezeti klubok mellett megmaradtak a Spartacus-, a Dózsa- és a Honvéd-klubok, önálló csoportba kerültek a községi, a főiskolai, valamint az iskolai sportegyesületek. Az ágazat a sportolói állományt tekintve is komoly jelentőséggel bírt: az azonos szakszervezethez tartozó NB I-es csapatnak például előjoga volt a saját szakszervezetének kisebb sportegyesületében működő játékos leigazolásánál. (Az MTST elnökségének határozata az 1958–1959-es labdarúgó-bajnoki évre engedélyezett rendkívüli átigazolásokról, Népsport, 1958.07.25)

Változatok egy témára II.

A szakszervezetek a klubok bázisszervét jelentették. Rendszeres és rendkívüli anyagi támogatást nyújtottak az egyesületeknek, közreműködtek a létesítmények fenntartásában, nagyrészt továbbra is az ágazathoz tartozó gyárak, intézmények foglalkoztatták (papíron vagy ténylegesen) a hivatalosan amatőr játékosokat, csak a nyolcvanas években erősödött fel az a törekvés, hogy a szerződtetett labdarúgók a sportegyesületek állományában legyenek foglalkoztatva.

A szakszervezeteket, majd a hetvenes-nyolcvanas évektől a szakszervezetek mellett minisztériumokat, nagyvállalatokat bázisszervként használó sportegyesületi rendszer végét a rendszerváltás, illetve az azzal járó privatizáció és intézményi átszervezés, vállalat- és intézmény-megszűnési hullám hozta. Mint a budapesti sportegyesületek 1993-as fórumán elhangzott, a változásokkal néhány év alatt 6–8 milliárd forint „vonult ki” a sportból. Az újjászervezett, új körülmények közé került sportklubok egy része meg tudott kapaszkodni, más részük viszont végleg eltűnt vagy háttérbe szorult, a szocialista korszak mintegy 20–30 évig viszonylag stabil futballtérképe érvényét vesztette.