Békés megye második világháború utáni futballtörténete - Gyula és Orosháza
2014. december 11. írta: thac

Békés megye második világháború utáni futballtörténete - Gyula és Orosháza

A másod- és a harmadosztály közt ingázva

 

A Békés megyei futball élcsapata, a (többször átnevezett) Békéscsabai Előre mellett Gyula és Orosháza klubjai érték el az NB II-es szintet. (A már látott Kondorosi TE mindössze egy szezont tölthetett a másodosztályban, ezt követően tovább zuhanva a megyei, illetve a járási bajnokságokban szerepelt, a Békéscsabai MÁV az NB III-ban, később ugyancsak a megye I-ben folytatta.)

A két klub közül a Gyulai TE mondható valamivel sikeresebbnek korszakunkban – igaz, az 1947-48-as szezont dicstelen módon a Déli csoport utolsó helyén zárják, és a kiesést követően két évre van szükségük, míg visszajuthatnak a hazai labdarúgás második vonalába, ezt követően azonban 1950 és 1954 között stabil NB II-es klubbá válnak. 1951-ben a 7., 1952-ben az 5. helyen zárnak, a következő két évük azonban már nem sikerül ilyen fényesen, így a másodosztály 1955-ös szezonra történő átalakítása őket is negatívan érinti – a felére csökkentett NB II-be már nem férnek be, egy osztállyal lejjebb sorolódnak.

A korszak jellemző csapatösszevonásai, az ezzel járó fenntartó- és névváltozások a gyulaiakat sem kerülték el. Gyula két nagy, még a századelőn alapított városi klubja, a Gyulai TE és a Gyulai AC összevonására 1948-ban került sor – az új klub Gyulai SE néven kezdte meg pályafutását, majd 1949-ben a szakszervezeti sportklubok megszervezésétől a Gyulai Szakszervezeti SE nevet vette fel. Az 1948-as kiesés így még Gyulai TE, az 1950-es feljutás már Gyulai SzSE néven történt. Ez a név sem maradt sokáig a klub sajátja: 1951 év januárjában a Szakszervezetek Országos Elnöksége az „egységes rendszerű szakszervezeti sportegyesületek” felállításáról döntött. A 10 legnagyobb szakszervezet által működtetett csapatokat egységes névvel és egységes színekkel látták el.

 

Vasas Szakszervezet

Vasas SE

piros-kék

Bányász Szakszervezet

Bányász SE

piros-fekete

Textiles Szakszervezet

Vörös Lobogó SE

fehér alapon kék

Építők Szakszervezete

Építők SE

kék-fehér

Vasutas Szakszervezet

Lokomotív SE

piros-fekete

Közlekedési Szakszervezet

Előre SE

kék-sárga

Vegyipari Szakszervezet

Szikra SE

piros-sárga

Közalkalmazottak Szakszervezete

Petőfi SE

fehér-fekete

Élelmezési Szakszervezet

Kinizsi SE

fehér-piros

Kereskedelmi és Pénzügyi

Dolgozók Szakszervezete

Vörös Meteor SE

meggypiros

 

A gyulai klub az Építők Szakszervezete irányítása alá kerülve a Gyulai Építők nevet kapta, kék-fehér klubszínein így nem is kellett változtatni. Az ötvenes évek NB II-es szereplését tehát a Gyulai Építők névhez köthetjük; 1954-ben még az Építők esett ki, 1955-ben azonban már a Gyulai Traktor kezdte meg szereplését a megyei I. osztályban.

Komoly traktorbajnokság alakult ki ebben az évben itt, a Gyulai Traktor az év végén a harmadik helyen végzett, megelőzve a Szarvasi Traktort – az egykori Szarvasi Turult –, valamint a Mezőhegyesi Traktort, a Szeghalmi Traktort és a Gyulavári Traktort.

A másik ugyanezen osztályban játszó, rövidebb életű gyulai klub, a korábbi Gyulai Kinizsi ebben az évben Gyulai Vörös Meteorként szerepelt – a „Meteorbajnokságban” sikeresen megelőzte a Békéscsabai Vörös Meteort és a Mezőberényi Vörös Meteort is.

Az 1956-os csonka szezont Békés megyei bajnokként zárta a Gyulai Traktor, így a fél éves kényszerű bajnoki szünetet követően 1957-58-ban ismét másodosztályú mérkőzéseknek örülhettek a gyulaiak. A név ismét változott, immáron Gyulai MEDOSZ SK néven szerepelt a csapat.

A felduzzasztott másodosztály Keleti csoportjának középmezőnye nagyon szoros volt – a következő évre előirányzott átszervezés miatt a gyulaiak ismét rosszul jártak. A szezon végén a 19 csapatos mezőny utolsó kilenc helyezettje esett ki – a Gyulai MEDOSZ a 12. helyen zárt. Külön bosszúság volt, hogy a 10-12. helyen (tehát egy bentmaradó és két kieső helyen) hárman végeztek azonos pontszámmal, a Szegedi VSE csak végül jobb gólkülönbségének köszönhetően őrizhette meg másodosztályú tagságát.

 

A legtöbb NB II-es mérkőzést játszott gyulai játékosok (1946 és 1958 között):

mérkőzés

gól

Hack István

129

2

Gablik János

127

10

Szegedi István

126

0

Vasvári Péter

118

21

Krisán György

116

23

Varga II István

108

41

Nagy Károly

103

25

Petrovszki György

100

31

Fodor Mátyás

98

11

Kovács Tibor

97

0

Kurta Mihály

95

8

Orovecz II János

94

0

Orovecz I József

71

26

Portörő Gábor

70

8

Csűri István

66

17

Pásztor Zoltán

55

0

Juhász Ferenc

52

0

Berndt Ádám

48

0

É. Nagy Mihály

45

1

Puskás István

44

0

Varga I

41

9

Sántha Ferenc

37

9

Himer István

36

12

Horváth László

36

0

Nagy Dezső

34

0

Balázs

32

8

Tarnai Ferenc

32

2

Elekes János

30

5

Papp Mihály

30

0

Csűri János

27

10

 

himer_istvan.jpg

 Himer István, a későbbi NB I-es játékos és edző

 

Az 1913-ban alakult Orosházi MTK 1946 és 1960 között összesen hét szezont tölthetett el a magyar labdarúgás második vonalában. Az 1947-48-as és az 1948-49-es esztendőt meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtva – nagy skalpok begyűjtése, fölényes győzelmek mellett érthetetlen botlások és megsemmisítő vereségek – az NB II Déli csoportjának 10., illetve 11. helyén zárták. 1949-ben a sportkörök szakszervezetekhez rendelése jegyében egyesítették az Orosházi MTK-t a szociáldemokrata párti Barátság-sportkörök körébe tartozó Orosházi Barátsággal, valamint az Orosházi MÁV-val – az új név Orosházi Szakszervezeti MTK lett. A csapat láthatóan nem sokat profitált a fúzióból: a szezon végén ­csoportutolsó lett, és búcsúra kényszerült.

A feljutásra Orosházán is két szezont kellett várni, 1951-ben az egységes névrendszer bevezetése eredményeként Orosházi Kinizsivé avanzsált klub megnyerte a Békés megyei I. osztályú bajnokságot, és a következő évtől ismét az NB II-ben szerepelhetett. A három egymást követő NB II-es szezonban kifejezetten stabil csapattá alakult a Kinizsi. Mindhárom évben a 9. helyet szerezték meg – 1954-ben azonban a létszámcsökkentés miatt ez a helyezés már nem volt elég a másodosztályú tagság megtartásához. A Gyulai Építőkhöz hasonlóan az Orosházi Kinizsi is egy osztállyal lejjebb sorolódott. A döntés komoly NB I-es és NB II-es múlttal rendelkező csapatokat is érintett – a Déli csoportból kiesett a SorTex, a Szegedi Lokomotív, a Szolnoki Lokomotív, Keletről a Budapesti Postás, a Miskloci Építők. A Közép-csoportból búcsúzott a Vörös Lobogó Duna-cipőgyár – amely Bőripari DSE néven 1950-ben az első osztályt is megjárta –, a Vasas Ganzvagon (ex-Ganz TE) és a Vasas-MÁVAG, Nyugatról a Tatabányai Építők vagy a Pécsi Vörös Lobogó (ex-PBTC).

Az orosháziak az 54-es kiesést követően az 1959-60-as szezonra még egyszer feljutottak a másodosztályba, de sok babér ekkor már nem termett számukra; csoportutolsóként végeztek, és újra búcsúra kényszerültek. A következő feljutásra Orosházán 20 szezont kellett várni, az 1979-80-as szereplés azonban már csak egyéves vendégszereplésnek bizonyult az NB II-ben.

 

A legtöbb NB II-es mérkőzést játszott orosházi játékosok (1946 és 1960 között):

mérkőzés

gól

Szendi Bálint

161

2

Szimonidesz István

161

3

Bozó József

137

34

Csonka Béla

130

2

Szökő Antal

118

41

Berta József

8

10

Madarász Lajos

77

23

Baranyai Béla

72

0

Gojdár Péter

66

17

Dimák Ferenc

61

11

Hegedűs Béla

52

0

Szabó Kálmán

51

15

Gábor János

47

7

Vági Ferenc

47

2

Szecsei

45

0

Rosta Ernő

43

12

Szabó Imre

41

1

Lonovics

40

4

Glózik Pál

38

1

Kovács József

37

0

Hujber János

36

1

Vígh Zoltán

33

0

Farkas István

30

16

Kucsera Mihály

28

0

Turi József

28

2

Flam Lajos

27

0

Kmetykó Pál

27

0

Kunos Ferenc

27

8

Ludas

27

0

Sári Géza

27

3

Gera Imre

26

3

Mátrai Sándor

25

8

 

matrai_sandor_2_.JPG

Mátrai (Magna) Sándor

 

(A gyulai játékosok azonosításában nagy segítségemre volt Kurta János – és az általa és Kurtáné Cselei Ágnes által írt 100 éves a gyulai labdarúgás című könyv –, az orosházi játékosok neveinek pontosításában pedig Nyíri Károly. Értékes segítségüket ezúton is nagyon köszönöm.)

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr606975467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.