Jos Smeets - egy holland futballista a vasfüggöny mögött
2014. december 25. írta: thac

Jos Smeets - egy holland futballista a vasfüggöny mögött

 

Nagy érdeklődés előzi meg a bajnokcsapat szombathelyi vendégjátékát. Az érdeklődést még fokozza, hogy a Haladásban bemutatkozik Jos Smeets. Minden formaság rendben van, és edzőmérkőzésen már játszott is nálunk. – mondja Török Péter, a Haladás elnöke. – A csatárral egyéves szerződést kötöttünk, aztán majd meglátjuk. Mielőtt hozzánk került, játszott belga és holland II. osztályú proficsapatokban is. Legutóbb egy holland I. ligás amatőr együttesben, a Lüttich csapatában szerepelt. (Népsport, 1986. március 22.)

 

 

„A vízvezeték-szerelő, aki egykor sztár volt” – a fenti címmel közöl interjút a De Gelderlander című holland lap a futballistával, aki a második világháborút követő évek első nyugat-európai idegenlégiósaként az NB I-ben pályára lépett.

 

smeets1.jpg

Forrás: http://www.gelderlander.nl/sport/regiosport/de-loodgieter-die-even-een-ster-was-1.3472902?ls=pl

 

Jos Smeets Szombathelyre igazolása ha nem is vész a legendák homályába, de az legalábbis elmondható róla, hogy több eltérő történet is kering róla. A holland lap cikke szerint az 1985-ben éppen munkanélküli Smeets a maastrichti Leonidas amatőr csapatában kergette a labdát. A csapat edzője jó barátságban volt a közeli (bár belga) Sint-Truiden csapatában játszó Fazekas Lászlóval. A magyar sztárral való jó kapcsolata révén nyílt lehetőség – a keleti nyitás részeként – csapata számára egy magyarországi, néhány bemutató mérkőzéssel egybekötött túrára.

A Haladás öregfiúi ellen játszott mérkőzés után bankettet rendeztek a holland vendégek számára –a békésen iszogató Smeets-hez ekkor ment oda a magyar élvonalbeli klub egyik vezetője, és – írd és mondd – szerződést ajánlott a számára. Az egész csapat jót nevetett, Smeets maga is viccnek fogta fel a dolgot, és ennyit válaszolt: „Küldje a repülőjegyet”

Kissé zavarba jött, amikor hazatérése után egy Amszterdam-Prága-Budapest repülőjegy várta. Munkája nem volt, így hát nem volt sok vesztenivalója: elfogadta a szombathelyi klub ajánlatát.

 

Másképp interpretálja a történteket Bodor Ferenc, a Haladás krónikása. A Dunántúli Naplóban 1986. augusztus 17-én megjelent cikke szerint az események hátterében a holland-magyar súlyemelő-kapcsolatok álltak. A szombathelyi súlyemelő-világbajnok, Tóth Géza révén barátság alakult ki a maastrichti és a szombathelyi súlyemelőklubok közt, majd a két város "sportbarátsága" elérte a labdarúgókat is, a két öregfiúk-csapat kölcsönösen meghívta egymást. Bodor verziója szerint a hollandiai mérkőzés után Smeets állt elő a Haladás-vezetők felé az ötlettel, hogy Szombathelyre szerződne, majd röviddel később levélben is próbajátékra jelentkezett. Rátkai László - aki a történet szerint maga is játszott az ominózus öregfiúk-meccsen - beleegyezett a próbajátékba, aminek eredményeként Smeets-et röviddel később leigazolta a Haladás.

Kitérő: a "jólértesültek" azt rebesgették, hogy a maastrichti öregfiúk szombathelyi játéka idején (ami megelőzte a hollandiai mérkőzést) Smeets közeli kapcsolatba került egy szombathelyi hölggyel, és a hirtelen fellobbant szerelem ösztökélte őt erre az akkor (is) meglehetősen szokatlan lépéssorozatra. Itt aztán a verziók már teljesen összekeverednek, hiszen Bodor szót sem ejt a szombathelyi mérkőzésről, ellentétben a nőügyet tálaló Lázár Lajossal, a Dunántúli Napló zsurnalisztájával, aki ráadásul azt is tudni véli, hogy Smeets lelépési pénzt (!) is fizetne holland klubjának, csakhogy Magyarországon futballozhasson. (Dunántúli Napló, 1986. február 16.)

(Az olvasó maga döntse el,melyik verziót tartja hitelesnek, azzal együtt, hogy néhány apró tárgyi tévedés terheli a hazai sajtómunkások által lehozott írásokat: Smeets nem az MVV Maastricht holland másodosztályú csapatában futballozott, hanem egy amatőrcsapatban, Lüttich, illetve egy másik cikkben Lüttichben (!) nem belga klubcsapat,még csak nem is egy város flamand neve, hanem Liége városának német nyelvű névvariánsa)

 

Smeets bemutatkozását tehát hatalmas érdeklődés előzte meg. A szombathelyi klub számára jó reklámfogás volt a holland légiós érkezése és játéka – igaz, utóbbit csak rövid ideig „élvezhette” a Haladás szurkolótábora.

Első mérkőzését a Budapesti Honvéd ellen játszotta. Idézzük fel a meccs tudósítását a Népsportból:

 

smeets.png

 

A szerelmi szálat némiképp cáfolja, hogy a csatár bemutatkozó mérkőzésén holland barátnője is jelen volt, sőt, egy fotó szerint még rádióinterjút is adott a mérkőzés végén, majd Smeets-szel együtt beköltözött a klub által bérelt szombathelyi IBUSZ-lakásba. 

 

jos.PNG

(Forrás: Képes Sport, 1986/12. szám)

 

Az érkezés után aztán az érdeklődés hamar visszaesett Smeets iránt. A holland csatár mindössze 6 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, gólt nem szerzett, majd az osztrák másodosztályú Casino Salzburg együtteséhez szerződött.

Az osztrák klub (ismét csak Bodor szerint) már egy 1986 februári barátságos mérkőzés után vinni akarta a hollandot, de az érvényes szerződés megakadályozta őket ebben. Az évad végén, szerződése lejártával aztán Smeets elhagyta a Haladást, és Ausztriába távozott.

A Casino Salzburgban csak fél évet töltött, bajnoki mérkőzésen nem lépett pályára. 1986 végén a másik salzburgi klubhoz, a Salzburger AK-hoz igazolt, ahol azonban egy mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett,és ez véget is vetett ausztriai légióskodásának.

Visszatért Hollandiába, a maastrichti RKSV Heer amatőrcsapatában játszott még néhány évet, majd a klub edzője lett.Az edzősködés mellett szociális munkásként dolgozik.

 

Fia, Bryan Smeets szintén futballista volt, egészen a holland élvonalig vitte: 2009 és 2013 között az MVV Maastricht csapatában szerepelt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr697010849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.