Játék határok nélkül - a Vasas iráni idegenlégiósai
2014. december 30. írta: thac

Játék határok nélkül - a Vasas iráni idegenlégiósai

A rendszerváltás egyik fontos hozadéka a hazai labdarúgás számára a külföldi játékosok megjelenése a magyar futballklubokban. Néhány idegenlégiós persze már a korábbi években is megfordult rövid időre a hazai csapatokban, de szereplésük inkább csak érdekességszámba ment, túlzottan sok játéklehetőséget sem kaptak.

Ha az 1989 és 1991 közötti évek idegenlégiósaira gondolunk, először nyilván a romániai magyar játékosok, illetve a velük együtt érkező többi román labdarúgó juthat az eszünkbe. Néhány kivétellel persze ők sem futottak be különösebben nagy magyarországi futballkarriert, de az első fecskék közül többek között Szenes és Patkós az FTC-ből, a két Bíró – a kapus Béla, és a volt román válogatott csatár Imre, a szintén egykori román válogatott Voidean az ETO-ból, Marginean, Tulba, Toderas vagy Szűcs Sándor a Debrecenből, Zare Siófokról, illetve a több csapatot is megjáró Cigan, Vancea vagy Azoitei neve nem csak a fanatikus drukkerek és a statisztikusok számára ismerős.

 

Természetesen nem csak Romániából érkeztek hozzánk szerencsét próbáló, vagy éppen levezetésre vágyó játékosok. A komolyabb játékerőt képviselők közül kiemelhető a csehszlovákiából érkezett Belansky, a volt szovjet válogatott Viktor Gracsov, az uruguay-i Coco-Aires, illetve a Vasas kontingensét erősítő kongói Claude, az ukrán Dozmorov, vagy a mai napig a klub legjobb játékosai között emlegetett Oleg Sirinbekov.

 

A Vasas összességében is élen járt az idegenlégiósok foglalkoztatásában. Sajátos színfoltját jelentették a rendszerváltás körüli évek hazai labdarúgásának a piros-kékek színeiben pályára lépett, saját hazájukban híres és kiemelkedő, ám a hazai NB I történetében kevéssé ismert iráni játékosok.

 

Ziai Mohamed, vagy angol átírással és teljes nevén Ziaei Hossein Mohammad 1960. november 11-én született. 1989 nyarán került a Vasas csapatába az iráni Tractor Sazi együtteséből. 1989 novemberében mutatkozott be az NB I-ben a Pécsi MSC elleni hazai mérkőzésen. A középpályán és a csatársorban is bevethető játékos első szezonjában 11 mérkőzésen lépett pályára a piros-kékeknél.

Az 1990-91-es szezont már nem egyedüli iráni légiósként kezdte, két volt iráni válogatott, Amir Hashemi-Moghaddam és Nader Mirahmadian, valamint egy harmadik iráni játékos, Pedram Malekian is csatlakozott az angyalföldiek keretéhez.

Ziaei ebben a bajnoki évben már csak hat alkalommal kapott játéklehetőséget. Az évad végén elhagyta a Vasast, visszatért Iránba, ahol ismét a Tractor Sazi játékosa lett. 1996-ig szerepelt játékosként a klubban, 1997-től már a csapat edzőjeként tevékenykedett. Edzői pályafutása kifejezetten sikeres; a Saba Battery FC csapatával iráni kupát és iráni szuper kupát, a Shardari Tabriz FC-vel bajnoki ezüstérmet szerzett. Jelenleg a Naft Gahsaran FC vezetőedzője.

 

p_mohammed_hossein_ziaei_1.jpg

Mohammad Ziaei

Forrás: www.lastkick.com

 

Nader Mir Ahmadian 1962. november 30-án született; 1987 és 1990 között hat alkalommal lépett pályára az iráni válogatott színeiben, kétszer a válogatott csapatkapitánya is volt. 1989-ben Irán legjobb futballistájává választották. 1991 tavaszán szerződött a Vasashoz; 1991 tavaszán 5 mérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. Az évad végén ő is távozott a Vasasból. Az 1990-es évek végén Kanadába költözött.1997 és 1999 között a CPSL-ben (Canadian Professional Soccer League) szereplő Mississauga FC játékosa volt, majd edzőként dolgozott. Jelenleg is Kanadában él, a Gold Line Soccer Club edzője.

 

nader.JPGNader Mir Ahmadian 

 

Amir Hashemi-Moghaddam 1966. június 3-án született Teheránban. A Sarbaz FC és az Esteghlal csapatában futballozott, majd 18 éves korában Németországba ment tanulni; itt az amatőr Viktoria Sindlingen játékosa lett. Nem sokáig maradt Németországban – honvágy gyötörte, így hazatért Iránba, és ismét a Sarbaz, majd az Esteghlal játékosaként futballozott. A tizennégyszeres iráni válogatott futballista nyolc, Iránban töltött bajnoki év után 1990-ben Angliában próbált csapatot találni, de sem az Ipswich Town, sem a Plymouth Argyle nem kínált neki szerződést. Végül a negyedosztályban szereplő Torquay United játékosa lett, de itt is csak egy kupamérkőzésen kapott játéklehetőséget.

1991 tavaszán igazolt elhagyta Angliát, és a Vasas csapatához igazolt. A Vasasban sem kapott sok lehetőséget: fél év alatt háromszor lépett pályára, a kezdőcsapatba mindössze egy alkalommal került be. 1991 nyarán a San Francisco Blackhawks játékosa lett. 1992 és 1994 között ismét Iránban játszott, majd Hollandiába ment, ahol négy évig alacsonyabb osztályú klubokban szerepelt, majd edzősködni kezdett amatőr csapatoknál. Megszerezte a holland állampolgárságot, jelenleg az AVW’66 Arnhem csapatát irányítja.

 

322.jpgAmir Hashemi

Forrás: www.teammelli.com

 

Az irániak nem tettek hozzá túl sokat a hazai labdarúgás vagy a Vasas történetéhez. Kérdés, mi volt az oka annak, hogy egyikük sem kapott sok játéklehetőséget, hogy a múltjuk alapján tucatlégiósnak semmiképpen sem nevezhető futballisták miért nem tudtak beilleszkedni az angyalföldi csapatba.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr427023951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása