Játékoskeringő a hetvenes évektől napjainkig
2015. január 20. írta: thac

Játékoskeringő a hetvenes évektől napjainkig

Hol játszott Róth Antal vagy Garaba? Viszonylag egyszerűen és gyorsan tud válaszolni erre a kérdésre egy-egy konkrét csapatnévvel az, aki egy kicsit is ismeri a nyolcvanas évek magyar futballját. De vehetünk más neveket is: Csapó Károly, Szabó György, Pásztor József, Kerekes Attila, Salamon József, Básti István, Borsó János, Orbán Árpád, Hlagyvik Gábor, Várady Béla – emblematikus alakjai voltak egy-egy élvonalbeli klubnak, és akkor még csak a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáig mentünk vissza, a korábbi időszak játékosait nem is érintettük. Nagyjából fel lehet sorolni a nyolcvanas évek közepének Honvédjét vagy Dózsáját, a nyolcvanas évek eleji Haladást, a „nagy” Siófokot, vagy éppenséggel korábbról a hetvenes évek Salgótarjánját vagy DVTK-ját.

 

dvtk_1978-1979.jpg

 



De ki játszott a négy évvel ezelőtti Ferencvárosban vagy Videotonban? Melyik 2013-14-es csapatról beszélünk, ha felsoroljuk Balogh Béla, Bertus, Bodiong, Bori, Mohl, Némedi, Lambulic, Radanovic, Ribánszki és Tököli nevét? És ha azt mondjuk, hogy Akassou, Bajner, Botis, Hajdú, Horváth, Sadjo, Rouani?


A rendszerváltással a magyar futball is „kinyílt”. Megjelentek nagy számban az idegenlégiósok, a magyar játékosok számára megnyílt egy korábban rendkívül szűkre szabott mobilitási csatorna, a külföldre szerződés lehetősége, mindezek eredményeként óriási lett a fluktuáció az élvonalbeli klubok kereteiben. De mekkora ez a fluktuáció, és mekkora volt 10-20-30 évvel ezelőtt? Tényleg megnőtt a klubváltó játékosok száma, vagy csak a „beugró” 1-2 meccset, ad absurdum 1-2 percet kapó figurák miatt tűnik hatalmasnak a mozgás?



Bejegyzésünkben az NB I-es keretek változásait vizsgáljuk.  Azt nézzük meg, hány játékos szerepel azonos csapatban 3 szezonnal később a hetvenes, a nyolcvanas, a kilencvenes, a kétezres és a kétezer-tízes évek elejének NB I-ében; tehát hány játékos szerepel ugyanazon klubban 1973/74-ben az 1970/71-es, 1983/84-ben az 1980/81-es, 1993/94-ben az 1990/91-es, 2003/04-ben a 2000/2001-es, 2013/14-ben pedig a 2010/11-es keretekből.  
Az egyszerűség kedvéért csak azokat a csapatokat vettük figyelembe, akik az adott négyéves időtartam alatt végig az élvonalban játszottak; a hetvenes évek elején 11, a nyolcvanas évek elején 12, a kilencvenes évek elején 9, a kétezres évek elején 9, a 2010-es évek elején pedig 11 ilyen csapattal számolhatunk.
Az összes számításba jövő klubot együttvéve már elsőre jól látszik egy komoly törés a nyolcvanas években; míg az első és a második vizsgált korszakban, tehát a hetvenes és a nyolcvanas évek elején a játékosok több mint 50 százaléka négy év elteltével még ugyanabban a csapatban szerepel, addig ugyanez az arány a kilencvenes évek elejére 27 százalékra, majd a kétezres évekre 20 százalék alá esik vissza. A 2010-es évek elején valamelyest ismét emelkedik a négy év távlatában ugyanazon csapatban maradó élvonalbeli labdarúgók aránya, de összességében még így is 25 százalék alatt marad.

Az egyes vizsgált klubok törzsgárdájának százalékos alakulása (a százalékok a négyéves időtartamok alatt a kezdő év játékoskeretéből az egyes kluboknál maradó, és bajnoki meccsen pályára is lépő játékosok arányát mutatják)

1abra.png


Ha az abszolút számokat nézzük: az 1970/71-es 226 vizsgált NB I-es játékosból 123, a 2010/11-es 337 vizsgált NB I-esből pedig már csak 76 játszott négy szezonnal később ugyanazon élvonalbeli klubban.
A hetvenes évek elején a legstabilabb gárdával az Újpesti Dózsa (72,2% immobil játékos), a Videoton (68,4%) és a Salgótarján (61,9%) rendelkezett. Csak a visszaemlékezés végett: az Újpestnél ez a Szentmihályi, Noskó, Dunai III, Horváth József, Zámbó, Bene, Bánkuti, Fazekas, Dunai II, Nagy László, Kellner fémjelezte korszak.

 

ujp.jpg

Az Újpest 1973/74-es bajnokcsapata

 

A Videotonban Fejes, Karsai, Kovács József, Mester, Nagy II, Nagy III, Szalmássy, Wollek, Csukovics, Burka, Hartyáni, míg a Salgótarjánban többek között Magyar Lajos, Szőke, Básti, Gecse, Jeck, Horváth Ferenc, Kajdi, Kmetty, Répás, Szoó, Vertig a törzsgárdatagok.


A nyolcvanas évek elejének legállandóbb keretével két vidéki klub, a Pécsi MSC (65%) és a Nyíregyháza (64,3%) büszkélkedhetett. Pécsett Bodnár, Toma, Róth, Brezniczky, Schultheisz, Dárdai, Gallai, Kincses Viktor, Lőrincz, Lutz, Réfi, Mészáros Ferenc, Nagy Imre, Nyíregyházán Cséke, Szűcs, Czeczeli, Gáspár, Fecsku, Kiss Miklós, Moldván, Polyák, Szikszai, Pethő alkották a keret magját.

 

nyiregy.jpg

A Nyíregyháza csapata, 1980/81



A kilencvenes évekre a négy éves időtávlatban ugyanazon csapatban maradó játékosok aránya – mint láthattuk – erősen megcsappant; a legstabilabb keretet ekkortájt a Ferencváros (41,4%), az MTK (34,6%) és a Siófok (33,3%) mondhatta a magáénak. Említsünk ezekből a csapatokból is néhány emblematikus labdarúgót: Szeiler, Simon, Telek, Szekeres, Keller, Albert, Lipcsei, Nagy Zsolt, Páling (gyakorlatilag a teljes védelem) az FTC-ből, Piel, Talapa, Híres, Horváth Csaba, Hámori, Jován, illetve az 1993 szeptemberében tragikusan elhunyt Zsiborás Gábor az MTK-ból, Bíró Imre, Keszeg, Olajos, Kolovics, Kirchmayer, Meksz, Marozsán a Siófokból.

 

ftc.jpg

Ferencvárosi TC, 1991/92


2000/2001 és 2003/2004 között az MTK (30,8%) és a Haladás (28%) kerete maradt együtt a leginkább – ez mindazonáltal már csak 8, illetve 7 „helyben maradó” játékost jelentett. Vessünk egy pillantást a „másik oldalra” is: ugyanezen időszak alatt a Videoton kerete több mint 90, a Sopron, az Újpest, a Debrecen és az ETO gárdája 85-90 százalékban kicserélődött.
A 2010/11 és 2013/14 közötti időszakban ismét a Haladás csapata számít a legstabilabbnak (40%); a másik oldalon a Ferencváros 2010/11-es csapatából mindössze 1 fő, az azóta már Dunaújvárosba igazolt, majd ott is szabadlistára tett Józsi György képviselte az állandóságot.  

Végezetül nézzük meg néhány nagyobb csapat „törzsgárdájának” alakulását a vizsgált időszakokban; mindenhol látható a változás, a stabil kerettagok arányának visszaesése - a Ferencváros kétezer-tízes évi keret-átalakulásáról már ejtettünk szót, de a többi csapat statisztikái is önmagukért beszélnek.

 

Ferencvárosftc.png

 

Újpestujpest.png

 

Budapesti Honvéd (Kispest)

honved.png

 

Győri ETO (Rába ETO)

eto.png

 

Videoton

videoton.png

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr607092481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása