Katonacsapatok Magyarországon - az ötvenes évek
2015. január 28. írta: thac

Katonacsapatok Magyarországon - az ötvenes évek

1. rész - a Szegedi Honvéd és a Szolnoki Légierő

Az MDP Titkársága 1949 novemberében hozta létre a katonai sportegyesületek központi irányítását végző Honvéd Sportközpontot. Röviddel később, 1949 decemberében a Kispesti AC egyfajta „kirakat”-honvédcsapattá válva felvette a Budapesti Honvéd nevet. Az 1950-es években azután tömegesen alakultak meg a Magyar Néphadsereg egyes helyőrségeihez kapcsolódóan a Honvéd sportegyesületek. Győr Béla monográfiája szerint 1956-ig mintegy 20, majd 1957-től 1960-ig további mintegy 30 honvédcsapat jött létre. Ezek túlnyomó többsége természetesen nem játszott számottevő szerepet a magyar sportéletben, valamelyik bajnoki osztályban elindult labdarúgó szakosztállyal rendelkező egyesület – a magyarfutball.hu adatai szerint – körülbelül 30 volt közülük.

A Budapesti Honvéd történetének, szerepének megírása messze meghaladná a cikk kereteit, és bár a klub kétségkívül megérdemelne egy részletes, pontos adatokra támaszkodó monografikus elemzést, ez most nem lehet célunk. Talán majd egy későbbi alkalommal.



A honvédcsapatok közül viszont többen is megfordultak az ötvenes évek első- és másodosztályában. Kevésbé ismert talán, de a Budapesti Honvéd mellett 1951 és 1953 között élvonalbeli honvédklub volt a Szegedi Honvéd, 1955-ben pedig a Szolnoki Légierő. A másodosztályban szerepelt 1951 és 1954 között a Debreceni Honvéd és a Miskolci Honvéd, 1953-ban a Szombathelyi Honvéd, 1954-ben (éppen a megszűnő szombathelyi katonacsapat helyén) a Székesfehérvári Honvéd, 1954-ben és 1955-ben pedig a Kecskeméti Honvéd futballcsapata.

 

scan0002.jpg

A Szegedi Honvéd 1950-es NB II-es bajnokcsapata (Forgács Gyula gyűjteményéből)



A vidéki honvédklubok közül kezdjük a legtöbb élvonalbeli szezont magáénak mondható Szegedi Honvéd bemutatásával. A klub 1949-50-ben az NB III Szeged-Kiskunhalasi, 1950 őszén az NB II Déli csoportjának megnyerésével villámtempóban jutott fel az első osztályba. A feljutásért vívott utolsó mérkőzésen a Keltex ellen arattak 2-1-es sikert, és bár a csapat volt balszélsőjének visszaemlékezése szerint az ellenfél kapusának, Kiss Lászlónak volt némi szerepe a szegedi győzelemben, (erről bővebben a valogatott.blog.hu-n: Az ausztrál foci fenegyereke a Garay térről) a Honvéd féléves teljesítménye alapján egyértelműen elmondható volt, hogy a célirányosan megerősített csapat rászolgált a feljutásra.

 

 

szeged_keltex.png

A Szegedi Honvéd - Keltex mérkőzés jegyzőkönyve

 

A Szegedi Honvéd játékosai az 1950-es szezonban

 

Baráth János

14

2

Bene András

4

2

Böjtös János

14

3

Cziráki József

14

4

Fodor András

11

0

Forgács Gyula

1

1

Kocziszky György

3

0

Kókai József

12

1

Korom Sándor

14

5

Kovács János

14

1

Lukács Pál

3

0

Palotai János

14

0

Remzső Ferenc

10

0

Rózsavölgyi Lajos

14

7

Vincze Pál

14

0

 

 A következő években a játékosállományát a bevonultatások révén is erősítő Szegedi Honvéd az NB I középcsapatává vált. 1951-ben a mezőny 10., 1952-ben 11., 1953-ban pedig addigi legjobb eredményét elérve a 8. helyén végzett.

 

A Szegedi Honvéd játékosai az 1951-es szezonban

 

 

mérkőzés

gól

Baráth János

26

0

Bene András

5

1

Böjtös János

23

3

Cziráki József

24

6

Fodor András

17

4

Forgács Gyula

5

0

Kocziszky György

3

0

Korom Sándor

18

2

Kotász Antal

20

4

Kovács János

22

0

Mednyánszky Rudolf

20

0

Nyári Tibor

7

2

Orbán

3

0

Palotai János

26

0

Rábai László

17

0

Rózsavölgyi Lajos

14

2

Sipos István

26

0

Teket II László

19

2

Vincze Pál

12

0

 

 

A Szegedi Honvéd játékosai az 1952-es szezonban

 

 

mérkőzés

gól

Baráth János

26

1

Bene András

6

0

Böjtös János

23

5

Cziráki József

25

3

Csáki Béla

23

12

Faragó Gyula

12

4

Fodor András

11

0

Forgács Gyula

10

0

Korom Sándor

5

0

Kotász Antal

20

1

Kovács János

26

1

Mednyánszky Rudolf

22

0

Nyári Tibor

11

4

Palotai János

26

0

Rábai László

9

0

Rózsavölgyi Lajos

22

5

Sipos István

22

1

Vincze Pál

7

0

 

 

A Szegedi Honvéd játékosai az 1953-as szezonban

 

mérkőzés

gól

Baráth János

26

2

Bodzsár Sándor

18

0

Böjtös János

21

1

Cziráki József

23

6

Csáki Béla

22

6

Csobai József

2

6

Fodor András

2

0

Korom Sándor

2

0

Machos Ferenc

24

6

Macsali Gyula

26

0

Mednyánszky Rudolf

25

0

Mészáros Károly

5

0

Molnár

1

0

Palotai János

22

0

Rábai László

24

0

Rózsavölgyi Lajos

22

4

Sipos István

26

0

Vincze Pál

1

0

 

 1953 végén központi utasításra átszervezések történtek a Honvéd sportkörökben. A Szegedi Honvéd megszűnt, szakosztályainak többségét a későbbi SZEAC, majd SZEOL jogelődje, az egyetem által támogatott Szegedi Haladás vette át. (A Szegedi Honvéddal egy időben megszűnt a Bajai Honvéd, a Szombathelyi Honvéd és a Pécsi Honvéd is; az NB II-es szombathelyi futballcsapat indulási jogát a Székesfehérvári Honvédnak adták át.) A szegedi futball története a klubátalakulások, összeolvadások sokasága miatt nem nevezhető egyszerűnek. A Szegedi Honvéd, illetve jogelődei (Szegedi Honvéd TKSE, Szegedi HASE, Szegedi Toldi) a harmincas évek óta voltak jelen a szegedi sportéletben.

A szegedi futball története a klubátalakulások, összeolvadások sokasága miatt nem nevezhető egyszerűnek. 1955-ben újra felbukkant egy Szegedi Honvéd nevű klub a szegedi városi bajnokságban; az előbb Szegedi Honvéd, majd Honvéd Kossuth Lajos SE néven szereplő, a hatvanas évek második felében az NB III (akkor negyedosztály) Délkeleti-csoportjáig jutó alakulat Győr Béla adatai szerint nem jogutódja az 1953-ban megszüntetett klubnak.

 

Talán a Szegedi Honvédnál is ismeretlenebb egykori élvonalbeli csapatnak számít a Szolnoki Légierő. A csapat megalakulásakor még egyáltalán nem kötődött Szolnokhoz, 1951-ben Honvéd Iljusin SK néven Mátyásföldön kezdte meg működését. Az Iljusin SK első szezonjában, 1952-ben nagy fölénnyel nyerte a Budapest Bajnokság 3. csoportját, így a következő évben már az NB II-ben szerepelhetett. Nem is akármilyen szezont futottak a Légierő SK névre átkeresztelt mátyásföldiek: a Déli csoportban 44 pontot szerezve mindössze 4 ponttal maradtak le a bajnoki címet megszerző és ezzel az NB I-be jutó Vasas Izzó mögött.

 

 

A Légierő SK játékosai az 1953-as szezonban

 

 

mérkőzés

gól

Bekő József 6

2

Czuczor Albert

28

0

Csanádi László

7

1

Csernus Sándor

4

0

Dilbáczi József

1

0

Dombai András

29

28

Garamvölgyi Ágoston

27

0

Herbst János

22

1

Huber Ernő

28

9

Jancsik Mihály

29

1

Jobbágy Miklós

4

1

Kapuszta László

29

0

Klötzl János

1

0

Köpfler

1

0

Kőrösi Géza

15

3

Maklári

2

0

Matisz Tivadar

9

3

Németh Gyula

25

2

Novák Tibor

18

3

Rásó II

6

1

Sipos Ferenc

23

0

Solti Jenő

16

2

 

legiero.png

 

Az 1954-es év a csapat Szolnokra költözésével kezdődött, a szezonnak már szolnoki klubként vágott neki a Légierő. Az előző évben látott lendület kitartott, és az év végén bajnokcsapatot ünnepelhettek Szolnokon – a három éves múltra visszatekintő klub kiharcolta az élvonalban történő szereplés jogát.

 

legiero_csk.pngA Szolnoki Légierő 1954-es NB II-es bajnokcsapata

 

A Légierő SE játékosai az 1954-es szezonban

 

 

mérkőzés

gól

Czuczor Albert

27

0

Dombai András

29

23

Fischer György

25

7

Garamvölgyi Ágoston

27

0

Herbst János

27

0

Huber Ernő

27

10

Jancsik Mihály

27

0

Jéger József

29

21

Kapuszta László

29

0

Kőrösi Géza

18

5

Marton Antal

8

0

Nárai István

14

2

Németh Gyula

11

0

Novák Tibor

1

0

Sipos Ferenc

28

1

Száva Flórián

14

3

 

Az első osztályban sok babér viszont már nem termett a csapatnak – annak ellenére sem, hogy a feljutást követően a célzott bevonultatásokkal jelentősen megerősítették a keretet. Ide került Csepelről az idősebbik Sipos-testvér, Sipos István, Budafokról (ekkor éppen Budapesti Gyárépítők) Haász János, a Szolnoki Lokomotívból Haász József, a Debreceni Honvédból Veres János, Paulás Tibor és Gyetván György, Kecskemétről Jagodics László, a Szegedi Építőkből Szép Mihály.

 

legiero2.png

 

A sok összeigazolt játékosból mindazonáltal nem lett egységes csapat. Sem Kolláth Ferenc, sem az őt váltó Jánosi Béla edző nem volt képes a gárda fegyelmezésére, számtalan fegyelmi probléma merült fel – az eredmény sima kiesés lett. A Népsport így értékelte a csapat éves teljesítményét:

legiero55.png 

 

A Légierő SE játékosai az 1955-ös szezonban

 

 

mérkőzés

gól

Bárfi Antal

261

6

Czuczor Albert

18

0

Csanádi László

3

0

Csányi József

17

3

Dombai András

20

2

Fischer György

16

1

Garamvölgyi Ágoston

16

0

Haász József

1

0

Heimrich

3

0

Herbst János

11

0

Jagodics László

14

0

Jancsik Mihály

25

0

Kapuszta László

22

0

Lazányi Péter

14

0

Nárai István

12

2

Paulás Tibor

12

0

Sipos István

20

1

Sipos Ferenc

23

2

Szentannai József

2

0

Veres János

10

0

Vermes Gyula

1

0

 

A kiesést követően a szakosztály működését felfüggesztették, a Légierő így nem indult el az 1956-os másodosztályú bajnokságban. A következő év visszarendeződést hozott a klub háza táján: a labdarúgó szakosztály egyesült a mátyásföldi Vasas Ikarus szakosztályával, és visszaköltözött oda, ahonnan négy évvel korábban elszármazott. A Vasas Ikarus nem jogutódja a Légierőnek, az egykori élvonalbeli klub tehát a megszűnt honvédklubok közé sorolható.

 

Folytatása következik: vidéki honvédcsapatok az NB II-ben.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr697118357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fasd 2016.09.28. 06:39:19

Felvilágosítást szeretnék kérni: K.S.C. milyen futballcsapatot jelenthet 1952-ben?

thac 2016.09.28. 08:08:48

@fasd: Hát kicsit több információ kellene. :) Lehet tudni, hogy melyik osztályban,melyik csoportban játszott, esetleg a csapatban játszó játékosok közül rendelkezésre áll 1-2 név?
süti beállítások módosítása