1951-ben Kecskemét város helyőrségében is megalakult a Honvéd sportklub; labdarúgói az első évben már be is neveztek a megyei bajnokság küzdelmeibe. A csapat nem fejezte be a szezont, 5 mérkőzés után visszalépett. Az újabb bajnoki indulásra két évet kellett várni, ebben az évben viszont már bajnokcsapatot is ünnepelhettek a klubnál, a Honvéd a helybeli rivális Kecskeméti Dózsa előtt megnyerte a Bács-Kiskun megyei bajnokság Északi csoportját, s a sikeresen megvívott osztályozómérkőzéseket követően pedig a fiatal csapat kivívta a jogot a másodosztályban történő szereplésre.
Az első másodosztályú szezont a Déli csoport 6. helyén zárta a Kecskeméti Honvéd. Ezzel az eredménnyel a másodosztályú bajnokság átszervezése ellenére (a négy 16-os csoport helyett mindössze kettő 16-os csoport maradt 1955-re) sikerült kiharcolnia a bentmaradást. Legeredményesebb játékosuk Hajós Imre, a majdani szegedi legenda volt, aki a csapat 63 szerzett góljából 12-t mondhatott a magáénak. 9-9 gólt rúgott Szalai és Pecsenyiczki is. Utóbbi honvédos karrierjét egy büntetőügy zárta le; erőszakos bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték, sorsa azonban nem várt fordulatot vett, a kecskeméti rendőrcsapat, a Dózsa játékosa lett.
Egyik alkalommal behívott (a főkapitány, s kérdi, hogy ismerek-e egy Pecsenyiczki nevű futballistát? Mondom neki, hogy ismerek, a Honvédban játszott, nagy gazember, de jó focista, jelenleg börtönbüntetését tölti. Kérdezte, hogy ha ideiglenesen szabadlábra helyeznék, vajon átjönne-e hozzánk futballozni. Én mondtam neki, hogy gondolom, nálunk csak jobb, mint a rács mögött, de meg kell kérdezni, hogy mi a válasz. Átküldött a börtönbe, hogy beszéljek ezzel a Pecsenyiczkivel. Vittem az igazolólapot, hogy ha aláírod, akkor kijössz. Hát persze, hogy kapott a toll után! Egy-két órán belül szabadlábra helyezték… Először hazavittük, hogy szedje össze a dolgait, s hogy minden jól menjen, kinevezte rendőr őrmesternek – feltételesen, mint ahogy szabadult.
(Interjú Donáth Tiborral. In Szabó Pál Miklós: Rég volt, fiúk. Kecskemét, 1989. 38.)
Pecsenyiczki nem túl meglepő módon nem tudott beilleszkedni a kecskeméti rendőrcsapatba, az év végén megváltak tőle. További pályafutásáról nincsenek részletes adataink, az 1959-60-as szezonban az NB III-ban szereplő Vasas Ikarus keretében bukkan fel a neve.
A Kecskeméti Honvéd játékosai az 1954-es szezonban
|
|
mérkőzés |
gól |
|
Bajza István |
9 |
0 |
|
Balla |
1 |
0 |
|
Czimmermann Gyula |
30 |
0 |
|
Cserpes István |
3 |
0 |
|
Csobai József |
15 |
3 |
|
Dávid |
18 |
5 |
|
Hajós Imre |
26 |
12 |
|
Harangozó |
6 |
0 |
|
Kaiser Tamás |
19 |
0 |
|
Kerpesits Béla |
20 |
0 |
|
Kindlinger János |
5 |
0 |
|
Göttlinger János |
15 |
0 |
|
Kripl (Komlói) János |
24 |
0 |
|
Lange Pál |
8 |
2 |
|
Marczika Béla |
26 |
9 |
|
Pálfalvai László |
21 |
0 |
|
Pecsenyiczki Mihály |
23 |
9 |
|
Pintér Mihály |
8 |
0 |
|
Szabó |
9 |
3 |
|
Szalai Lajos |
30 |
9 |
|
Szivák István |
18 |
4 |
|
Zsikla |
23 |
5 |
A nagyszerű szereplést a következő évben nem sikerült megismételni; a Honvéd a 16 csapatos mezőny 15. helyén végzett, és kiesett a másodosztályból. A csapat legeredményesebb támadója ismét Hajós Imre volt, ebben az évben 8 gólig jutott.
Hajós Imre
Hajós Imre (1933-1989) pályafutása számokban
|
szezon |
klub |
osztály |
mérkőzés |
gól |
|
1952 |
Szegedi Lokomotív |
2 |
6 |
3 |
|
1953 |
Kecskeméti Honvéd |
3 |
||
|
1954 |
Kecskeméti Honvéd |
2 |
26 |
12 |
|
1955 |
Kecskeméti Honvéd |
2 |
29 |
8 |
|
1957-58 |
Szegedi EAC |
1 |
21 |
8 |
|
1958-59 |
Szegedi EAC |
2 |
27 |
18 |
|
1959-60 |
Szegedi EAC |
1 |
22 |
9 |
|
1960-61 |
Szegedi EAC |
1 |
26 |
15 |
|
1961-62 |
Szegedi EAC |
1 |
19 |
7 |
|
1962-63 |
Szegedi EAC |
1 |
20 |
2 |
|
1963 |
Szegedi EAC |
1 |
2 |
0 |
|
1964 |
Szegedi EAC |
1 |
19 |
3 |
|
1966 |
Szegedi EAC |
2 |
21 |
7 |
|
1967 |
Szegedi EAC |
1 |
22 |
4 |
|
1968 |
Szegedi EAC |
1 |
15 |
4 |
|
1969 |
Szegedi Dózsa |
3 |
16 |
3 |
A Kecskeméti Honvéd játékosai az 1955-ös szezonban
|
|
mérkőzés |
gól |
|
Albert Barna |
11 |
1 |
|
Bajza István |
1 |
0 |
|
Baranyi Zoltán |
17 |
3 |
|
Czimmermann Gyula |
29 |
0 |
|
Cserpes István |
24 |
2 |
|
Csongor |
3 |
0 |
|
Dávid |
16 |
2 |
|
Dunai László |
1 |
0 |
|
Hajós Imre |
29 |
8 |
|
Hegedűs |
8 |
1 |
|
Kaiser Tamás |
11 |
0 |
|
Kerpesits Béla |
30 |
1 |
|
Göttlinger János |
26 |
2 |
|
Lange Pál |
1 |
0 |
|
Orbán |
9 |
0 |
|
Pálfalvai László |
18 |
0 |
|
Pécseli Károly |
13 |
1 |
|
Rozsnyai |
1 |
0 |
|
Szabadkai Pál |
17 |
0 |
|
Szabó |
1 |
0 |
|
Szalai II Lajos (?) |
16 |
2 |
|
Szalai I Lajos |
8 |
1 |
|
Zsikla |
29 |
0 |
Az 1956-os félbeszakadt bajnokságot a Bács-Kiskun megyei bajnokságban töltötte a Kecskeméti Honvéd; a csapat megnyerte az 1957 tavaszán rendezett osztályozókört, a feljutást azonban már nem érte meg, 1957 tavaszán megszűnt.
A kecskeméti honvédsport története az ötvenes évek végén nem könnyen követhető. Győr Béla honvéd sportegyesületek történetét bemutató könyve szerint 1959-ben röplabda, labdarúgó és tömegsport szakosztállyal megalakult a Honvéd Mezőfi SE csapata, amely eszerint nem jogutódja az 1957-ben megszűnt Kecskeméti Honvédnak.
A név körül is vannak bonyodalmak: 1959-től a hatvanas évek végéig Honvéd Cskalov SE-ként (egy-egy évben Kecskeméti Honvédként, illetve Kecskeméti Légierőként) találkozhatunk a kecskeméti katonacsapattal, majd a hetvenes években ismét Honvéd Mezőfi István SE a klub neve. A csapat a harmadik és a negyedik vonalban játszott, mígnem az 1982-83-as szezon előtt visszaléptek, megszüntették a labdarúgó szakosztály működését.
