Gólvágók nyomában V. - Krausz Zoltán, a BLASZ gólkirálya
2017. november 28. írta: thac

Gólvágók nyomában V. - Krausz Zoltán, a BLASZ gólkirálya

350 meccsen 300 gól. A BLSZ és a MAC örökös gólrekorderével, Krausz Zoltánnal beszélgettünk profi és amatőr pályafutásáról, és a kiváló sportközösségről, a MAC-ról.

 

Krausz Zoltán 1969-ben született. Az MTK juniorcsapatából került Siófokra, ahol az 1988/89-es szezonban 13 meccsen lépett pályára az NB1-ben, és 3 gólt szerzett. A következő szezonban a Honvéd Szabó Lajos SE-hez került, de itt csak 1 NB2-es meccsen játszott. A szezon második felében ismét Siófokon találjuk, 5 NB1-es mérkőzésen lép pályára, majd a következő évben a Kaposvári Honvéd NB3-as csapatához kerül, ezzel be is fejeződik profi pályafutása. Kis kitérő után az újjáalakult MAC együtteséhez kerül, a BLSZ 3., 2. és 1. osztályában játszik – mintegy 350 BLSZ-mérkőzésén 300 alkalommal talál a kapuba. 

 

Hogy kerültél Siófokra?

 

A Fradiban kezdtem játszani, aztán az MTK-ban folytattam. Az MTK ifiből kiöregedve a juniorcsapatba kerültem, ez lényegében az akkori második csapat volt. A felnőtt csapattal együtt jártunk, a felnőtt meccsek előtt játszottunk. Papíron a KELTEX kelenföldi gyárában dolgoztam. Egy év után aztán azt mondták az MTK-nál, hogy maradhatok, de pénzt már nem tudnak ezért fizetni. Ekkor egy korábbi edzőm, Kenyeres Imre szólt, hogy neki van ismerőse Siófokon, oda elmehetnék.

Elmentem Siófokra, a bemutatkozó edzésen rúgtam három gólt. Először az ottani juniorcsapatba kerültem, aztán felvittek a nagycsapat keretébe. Gellei volt az edző, vele nagyon jóban voltunk, az első NB1-es szezonomban majdnem minden meccsen beálltam. Rúgtam gólt a Tatabányának az első meccsemen, de azt sajnos nem adták meg, a Fradinak, a Videotonnak.

 

klausz.JPG

Az Üllői úti stadion kijelzőjének kezelője tévedett. A gólszerző nem Klausz,hanem Krausz.

Forrás: youtube.com

 

Még a Vidék-válogatottban is játszottál.

 

Igen, egy szilveszteri gálameccs volt, a vidék a főváros ellen. Azért nem úgy kell ezt gondolni, hogy voltak kapitányok, akik összeállították a csapatot, hanem az ment el játszani, aki ráért. Az MTK-pályán volt a meccs, én úgyis a szüleimnél voltam, úgyhogy elmentem rá.

 

A leírás szerint te voltál a „légtér egyik magyar ura”.

 

Hát ezt nem tudom, miért írták rólam. Sosem voltam egy Fischer Pali, aki felugrott, aztán fél percig nem esett le, talán nem tudtak rólam semmit, és valamit mégiscsak írni kellett. Még arra tudtam gondolni, bár nem tudom elképzelni, hogy ez hogyan lenne lehetséges, hogy kikerültek valahogy a Sportkórházban végzett mindenféle tesztek adatai. Jártunk fel vizsgálatokra, futás szalagon, terheléses vizsgálat, mindenféle, volt közte súlypontemelkedés is, ami kapcsán azt mondták, hogy az enyém az egész akkor vizsgált mezőnyből a harmadik legnagyobb. A távolugró Szalmának, meg még valakinek, akire már nem emlékszem, volt csak nálam jobb eredménye.

 

krausz_zoltan.JPG

Krausz Zoltán a Siófok játékosaként 1990-ben

 

Ezután viszont elkerültél Siófokról.

 

Igen, a szezon végén be kellett vonulnom, mondták, hogy menjek Mezőtúrra, és az alapkiképzés után aztán kikérnek majd. Ez a dolog aztán elkezdett húzódni, csak maradtam, csak maradtam a mezőtúri laktanyában, ahol ekkor másodosztályú volt a katonacsapat. Ott edzettem, de azon voltam, hogy mielőbb elintéződjön a kikérésem, úgyhogy itt végül csak egy meccsen játszottam az NB2-ben. Miután sikerült elintézni az áthelyezést, Kaposvárra kerültem. Szabó Bélával, Koloviccsal voltunk egyszerre katonák, Siófokon laktunk, csak két hetente mentünk le Kaposvárra a laktanyába, bejelentkeztünk, más dolgunk nem volt. Aztán Koló leszerelt, akkor Bélával jártunk Kaposvárra, felváltva mindig valamelyikünk kocsijával. A katonaság utolsó fél évét viszont a kaposvári Táncsicsban játszottam végig.

 

szabo_bela.JPG

 

kolovics_zoltan_10.jpg

 Szabó Béla és Kolovics Zoltán, a katonatársak

 

Siófokon viszont közben edzőváltás volt, Varga István lett az edző, aki már nem számított rám, mondta, hogy kölcsönadnak, mert vinne a Nagykanizsa. Nem akartam olyan messzire kerülni Pesttől, próbáltam elintézni, hogy budapesti csapathoz kerülhessek, de valószínűleg lebeszélték már a Nagykanizsával, hogy odamegyek. Nem tudom, mi volt velük a megállapodás, mennyit akartak értem kapni, de amikor mondtam, hogy mennék Budafokra, ahol érdeklődtek is irántam, akkor 1 millió 200 ezer forintot kértek értem. Az akkor rengeteg pénz volt, a BMTE meg anyagi gondokkal küzdött, úgyhogy nem tudta ezt kifizetni. Akkor 600 ezret kértek a kölcsönadásért, de hát még az is túl nagy összeg volt a budafokiaknak.

 

Milyen volt ekkor a Siófok belülről?

 

Ott voltak a nagy öregek, Olajos, Brettner Csabi, Zsadányi, ők nagyon nagy sztárok voltak. Kolovics, Szabó Béla, Meksz, na ő nagyon kemény volt, még az edzésen is gondolkodás nélkül beleszállt bárkibe. Palkovics is ott játszott egy ideig, Marozsán Jani, ő nagyon jól látott a pályán. Quirikó is nagyon pengés játékos volt, elképesztő cselei voltak, bár nem volt olyan szervező képessége, mint Marozsánéknak.

 

olajos_sandor_10.jpg brettner_csaba_10.jpg quiriko_laszlo_10_1.jpg

A siófoki csapattársak: Olajos Sándor, Brettner Csaba, Quirikó László

 

Nem mindenki futott be közülük túl hosszú karriert…

 

Igen, igazából akiben megvolt a játékintelligencia, mint Zsadányi vagy Marozsán, az lett komoly játékos. A magánéletben meg nyilván az tudott érvényesülni, aki tudott gondolkozni, meg gondolni a jövőjére. Olajos, Keszeg Pisti is vállalkozást nyitott, amikor visszavonult, de hát páran másképp éltek . De Olajosék tényleg másképp csinálták, egészen sokáig játszottak is még alacsonyabb osztályokban.

 

zsadanyi_laszlo_10.jpg Zsadányi László

 

 

marozsan_janos_10.jpg

Marozsán János

 

És veled mi lett ezután? Nem mentél Nagykanizsára?

 

Nem, még a Mohács is érdeklődött, de hát az meg még messzebb volt Pesttől, nem akartam olyan messzire menni a családomtól. Miután Vargával és a vezetőséggel nem sikerült megegyeznem, elkértem a munkakönyvemet. Ez persze nem volt ilyen egyszerű, de végül csak feljöttem Pestre, a Kőbányai Lombik - aztán Fabulon néven futott - csapatában játszottak régi barátaim, elmentem hozzájuk edzeni. A Fabulon vezetői egy idő után elmentek Siófokra, nem tudom, mit adtak értem, lehet, hogy egy csomag Niveát, de végül a Siófok lemondott rólam, én meg a Lombikhoz igazoltam.

 

 

mac_cimer.gif

Forrás: http://mac1875.hu/

 

Ekkor kezdték újjászervezni a MAC labdarúgó szakosztályát. Régi barátom is a szervezők között volt, úgyhogy átigazoltam hozzájuk. Ezzel lényegében meg is találtam a helyemet, itt a MAC-nál a mai napig egy nagyon jó társaság, nagyon jó baráti kör van. Nem mellesleg ugye, amióta a MAC-nál vagyok, minden évben én voltam a csapat gólkirálya is.

 

mac1903.JPG

A MAC csapata 1903-ban...

 

mac_1994.jpg... és 1994-ben 

 

1897-ben, nem sokkal a BTC labdarúgócsapatának megalakulása után a Magyar Athletikai Clubnál is elkezdődött a futballcsapat szerveződése. A csapat az Orczy-kertben gyakorolt, az első hivatalos mérkőzésüket 1898.április 3-án játszották a Műegyetem ellen.  Idézzük fel az első MAC-csapat névsorát: Wein – Porteleky, Halász – Nuber, Orbán, Zucker – Sebesi,Toldy, Yolland, Dietzgen, Wagner. A mérkőzést a műegyetemisták nyerték 4-1-re, a MAC gólszerzője Yolland Battishill Arthur volt.

1901 tavaszán a klub az induló magyar labdarúgó bajnokság II. osztályába nyert besorolást a BEAC, a BAC, a Rákosszentmihály, a 33 FC, az Újpesti FC, a Magyar FC és a Ganz-Waggongyári Tisztviselők Labdarúgó Társaság mellé. A tavaszt végigjátszották, az őszi félév első meccse után azonban visszaléptek, és az 1902-es bajnokságra sem neveztek. Nemzetközi meccseken viszont pályára léptek, első nemzetközi győzelmüket a bécsi Victoria ellen aratták.

A nemzetközi jó szereplés alapján 1903-ra az I. osztályba kértek és kaptak besorolást. Eddigre elkészült a margitszigeti pálya, amely a MAC új otthona lett. 1903 és 1923 között végig az első osztályban szerepelt a klub, 1906/07-ben, 1908/09-ben a Ferencvárosi TC mögött ezüstérmet, 1907/08-ban az FTC és az MTK mögött bronzérmet szereztek – mindhárom érmet a később az első világháborúban elesett kiváló sportvezető, sportoló, Gillemot Ferenc edzősége alatt érte el a klub.

1922/23-ban a csapat kiesett az első osztályból, ezzel véget is ért élvonalbeli története. Öt szezonon át még ott voltak a II. ligában, majd 1928-ban az egyesület feloszlatta a futballszakosztályt.

 

A MAC válogatottjai:

Bayer Jenő

Bodnár Sándor

Borbás Gáspár dr.

Fehér Ferenc

Feketeházy Gyula

Kehrling Béla

Kelemen Béla

Kocsis Ferenc

Krempels Béla

Medgyessy Iván

Niessner Aladár

Rácz (Rauch) Győző

Sipos Imre

Vangel Gyula dr.

Vincze Károly

 

1946-ban a MAC sportegyesületét, mint polgári egyesületet, feloszlatták. 1988-ig nem is bukkant fel a MAC név, mígnem 1988 augusztusában felavatták a MAC emléktábláját a margitszigeti Úttörő Stadionban, a MAC megszűnés előtti utolsó pályáján.

A MAC egyesülete hivatalosan 1989-ben alakult újjá. A labdarúgócsapat a Népstadion Szabadidő Egyesülettel történt fúzió után, az 1993/94-es szezonban indul ismét bajnokságban, mindjárt meg is nyeri a BLSZ 3. osztályának 1. csoportját, és osztályt léphet.

1994 és 2000 között a BLSZ 2. osztályában, 2000/01 és 2006/07 között a BLSZ 1. osztályban szerepel.

2007-től ismét a BLSZ 2-ben találjuk a klubot. 2013-ban anyagi problémák miatt egyesülnek a Grund 1986 FC-vel és a BLSZ 3-ba nyernek besorolást. 2017-ben hivatalosan újjáalakulnak, és ismét MAC néven szerepelnek a BLSZ 4. osztály 2. csoportjában.

 

oxford1902.JPG

Sportvilág, 1902. március 23.

 

1902. március 27-én az angol Oxford csapatával mérkőzött meg a MAC gárdája, az angolok 11-0 arányban győztek. 

A MAC Almássy – Wagner, Becker – Jenney, Marossy, Capelle – Medgyesi, Mészáros, Benkó, Szabó, Pálfy összeállításban játszott, az Oxford a Wilkinson – Johnson, Craig – Darling, C. A. Wild, H. J. Wyld – Balfour-Melville, Evans, Morgan-Owen, Comber, Ryder csapattal lépett pályára. A mérkőzést a MAC játékosa, Yolland Arthur vezette.A MAC eredménye kifejezetten jónak mondható, két másik budapesti mérkőzésén ugyanis az Oxford mind a Műegyetemi FC, mind Ferencvárosi TC gárdáját 16-0 arányban győzte le.

 

 Mennyire őrzi a mai MAC a nagy előd hagyományait?

 

Abszolút mértékben. Például 2002-ben, az Oxford elleni első magyarországi meccs 100. évfordulóján kiutaztunk Angliába, és emlékmeccset játszottunk az akkor aktuálisan az angol 4. osztályban szereplő Oxford United együttesével.

 

oxford1902_csapat.JPG

Az Oxford 1902-ben Magyarországon

 

mac1992.jpg

A MAC 2002-ben Oxfordban

 

oxford2002.jpg

Kapitányi kézfogás az Oxford - MAC meccsen

 

2009-ben vonultál vissza a játéktól, 300 meccsen 350 rúgott góllal. Ezt még a Nemzeti Sport is kiemelte.

 

ns.JPG

Nemzeti Sport, 2009. június 23.

 

visszavonult.png

X. kerület, 2009. július 15.

 

Hát igen, akkor volt egy sérülésem, és egy időre abbahagytam a játékot, de később aztán még pályára léptem néhány meccsen, úgyhogy most hivatalosan 304 gólnál tartok. De nem is ez azért a lényeg, a MAC egy igazi közösség, ráadásul hihetetlenül komoly történelemmel, múlttal is bír. Volt, hogy hivatalosan elküldtek minket MAC egyesületi közgyűlésre, ott ült mellettünk egy csomó régi olimpiai bajnok sportoló, óriási élmény volt. A legjobb az volt, hogy van a MAC-nak egy vándorserlege, amit minden évben a legjobb MAC-sportoló kap meg, ez egyszer egy évig nálam volt.

 

golorom.jpg

Gólöröm I.

 

Mennyi volt a legtöbb gól, amit egy meccsen rúgtál?

 

6 minimum. Egy alkalommal az OTIS Felvonót vertük 9-1-re, és rúgtam 6 gólt. Megjelent egy cikk is a Budapesti Fociban, hogy „Krausz mélybe lökte a Felvonót”. De ennyit rúgtam akkor is, amikor megnyertük az öregfiúk bajnokságot. A meccstől függetlenül már bajnokok voltunk, de a félidőben égtünk 2-1-re. Aztán 19 perc alatt 6 gólt rúgtam...

 

negyes.JPG

A Nagytétény ellen csak négyig jutott (Nemzeti Sport, 2001.május 2.)

 

Magasabb osztályba, profinak soha nem hívtak többet?

 

Nem, illetve nem tudom, érdeklődött-e valaki. Én ekkor már dolgoztam, családom volt, meg igazából nem tartottam már magam focistának. Játszottam a MAC-ban, itt jól éreztem magam, de nem akartam elmenni sehova sem.

 

mac_2005_1.jpg

Gólöröm II.

 

A mai focit nézed? Érdekel?

 

Nem, nem igazán. Persze néhány BL-meccset megnézek, de a magyar focival nem foglalkozom. Most valamennyire belelátok megint, mert a fiam focizik a Fradi korosztályos csapatában, de mint mondtam, én már nem tartom magam focistának, a magyar foci világa pedig nem köt le.

Azt gondolom, hogy a korosztályos csapatoknál kezdődő nevelési, fejlesztési problémák vannak nálunk. Tudok olyan esetről, hogy a nagyon tehetséges 17-18 éves gyereket megnézte egy német edző, mondta, hogy nagyon jó, nagyon tehetséges, de nem kell, mert nem fejleszthető. 10-12 éves korában nem lett kijavítva a mozgása például, nem lesz terhelhető, nem fogja bírni a profi edzésmunkát.

 

plakett.jpg

Plakett a 350. MAC-meccs alkalmából

 

Egyébként a gondok megvannak máshol is. Az öregfiúk meccseken is pontosan tudjuk, melyik az a két-három csapat, aki ellen nagyon rossz lesz játszani, mert agresszívak, sportszerűtlenek, megfélemlítik a bírókat is. Legutóbb volt egy esetem, egy öregfiúk meccsen lőttem egy gólt, az ellenfél hátvédje meg elkezdett üvölteni a partjelzővel, hogy les volt. Mondták neki, nem volt les, még a saját hátvédtársa is elismerte, de ő csak üvöltött. Sárgát kapott, pirosat kapott, erre úgy leütötte a bírót, hogy annak beszakadt a dobhártyája. Oké, egy életre elmeszelték, még valószínűleg polgári pert is kap a nyakába, de azért ez mégiscsak probléma, így nem lehetne viselkedni a pályán.

 

 

 A MAC játékosai 1993–2014

mérkőzés gól
Végh László 492 41
Thaly Zoltán 383 66
Krausz Zoltán 346 305
Serfőző Attila 320 8
Barabás Norbert 303 38
Zentai Péter 232 3
Thaly Géza 223 56
Szabó Balázs 219
MiklósLászló 175 10
Boczkó Péter 119 27
Tóth Ferenc 117 4
Fükő Péter 97 9
Juhász Zoltán 88 1
Koroknai Tamás 70 3
Tóth Gábor 55 26
Magyar Gábor 35 10
Szabó Tamás 25 11
Lesi János 23
Lányi Zsolt 19 1
Gyöngyösi Norbert 17
Török Zoltán 14 1
Tokaji Balázs 13 1
Fehér Tamás 13
Dóczy István 13 4
Szabó László 8
Kecskés Zoltán 8
Kovács Béla 7 1
Nagy Szilveszter 5
Tóth Csaba 2
Thaly Géza (edzőként) 26

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr4213400365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.