„A Budapesti Pinczér Egylet és önképző kör kebelében Egyetértés Sport Club néven egy sportegyesület alakult, melynek czélja első sorban a szállodai, vendéglői és kávésipari munkásoknak módot nyújtani a test erősitésére. Az alakuló közgyűlést február 18-án tartotta, a melyen elnöknek Lipták Jánost, titkárnak Kogler Győzőt, pénztárosnak Tóth Lajost választották meg. Tagfelvételre jelentkezni lehet a titkárnál, VIII., Rákóczi ut 96, I. em.”

Herkules, 1907. február 28.

Részletkérdés, de az Egyetértés Sport Club alakuló értekezletére a Herkules cikkével ellentétben az alapító okirat szerint 1907. február 7-én került sor. Az alapító okirat szerint a klub színe piros-fehér, székhelye Budapest. Célja a testi és szellemi fejlesztés, bajtársi összetartás ápolása, valamint ifjú erőknek sportszerű kiképzése; az összes sportágak gyakorlása; versenyek rendezése és a verseny győzteseinek bajnoki cím, versenyérem és tiszteletdíj adományozása.

Az alapítástól az újjáalapításig 

Az 1908-as Budapesti Czím- és Lakásjegyzék szerint az Egyetértés sport-club székhelye a IV. kerület, Irányi utca, Klotild kávéházban volt. Az elnök Lipták János, az alelnök Bauch Károly, a klub titkára Cseke Lajos. 1910-ben új cím, a Wesselényi utca 18. tűnik fel székhelyként, az elnöki és alelnöki pozícióba pedig Mitrovátz Andor és Beer László kerül. A klub székhelye a következő 20 évben még többször megváltozik, átkerül az Irányi utca egyik lakásába, az Andrássy úti Baumann-kávéházba, majd a József körút 46. szám alá.

Nem biztos, hogy van összefüggés, de a pincérek II. világháború utáni ügyességi versenyét "Lipták János Ügyességi Emlékverseny"-nek nevezték.

MTI Sportkiadás, 1949. október.

Az egyesületnek az első időszakban atlétikai, valamint labdarúgó szakosztálya volt. A labdarúgók a 1908 után a III. osztályban, a háborút követően a Budapesti Kerület Sugár István csoportjában szerepeltek. Az 1925/26-os bajnokság végén a csoport második helyén végeztek, majd a IV. osztály összesített harmadik helyéért lejátszott mérkőzésen megverték a KTC gárdáját.

A feljutást követően az Egyetértés a harmadosztály, a BLASZ Amatőr II. osztályába került, ahol is egészen az 1931/32-es szezonig szerepelt. 1932 után a futballcsapat eltűnik a bajnokságokból, és csak 1945-ben, a háború után bukkan fel újra, immár Vendéglátóipari Munkások SE, röviden Vendéglátók néven, a BLASZ II. osztályának 8. csoportjában. Hazai mérkőzéseiket a Kőbányai úti pályán játszották. A csapat neve a szezon közben többször változott, megjelent majd újra eltűnt az Egyetértés név, a szezonzáró tabellán VISC (Vendéglátóipari SC) néven szerepelnek.

A BLASZ-korszak

A negyvenes évek végét a klub a BLASZ I. és II. osztályában töltötte. A csapat hazai pályájaként az 1947/48-as szezon végéig a Kőbányai út, 1948 őszétől a Hungária út szerepelt a jegyzőkönyvekben. Az 1950-es félszezonban a csapat „otthona” a Fehér úti egykori BTC-pálya lett. 1951. február 1-gyel megtörtént a sportklubok átszervezése és az egységes rendszerű szakszervezeti egyesületek felállítása.

A Kereskedelmi és Pénzügyi Szakszervezethez sorolt klubok a Vörös Meteor előtagot kapták, színük egységesen meggypirosra változott, csapatunk ettől kezdve Vörös Meteor Egyetértésként, vagy rövidítve VM Egyetértésként szerepel.

1950 óta a másodosztályban találhatjuk mindeközben a Csömöri úti pályán játszó Vörös Meteor, csapatát, a „Vörös Meteor-klubcsalád” kiemelt tagját, a KAOE és a Munkás TE egyesülése révén létrejött egyesületet. A központi szakszervezeti csapat a klubegyesítések során 1950-51 folyamán a BLASZ III-as Meteor Nemzeti Bank, majd a BLASZ I-es Meteor SZTK (a volt OTI SE) csapatát olvasztja magába, az egyesítési láz 1952-ben azután a Vörös Meteor Egyetértést is utoléri. Az 1952-es szezonban így már egy többszörösen összevont, a majdani 1990-es évek klubneveit idéző Vörös Meteor Egyetértés Magyar Nemzeti Bank SK nevű klubbal találkozhatunk a másodosztály csapatai között. 1952 szeptemberében aztán a Magyar Nemzeti Bank sportolói kiválnak a kötelékből, a Népsport pedig szűkszavúan közli a hírt:

Az MNB kiválásával tehát az Egyetértés is ismét eltűnt a klubnevek közül. Az Egyetértés futballszakosztály sorsa innentől kezdve egy időre rejtve marad, ami biztos, hogy 1955-ben már a BLASZ I. osztályában láthatjuk viszont a VM Vendéglátók csapatát. Az 1956-os szezont is ezen a néven kezdik, meg is nyerik a BLASZ I. osztályának 5. csoportját, így osztályozóra lesznek jogosultak az NB II-be jutásért. A forradalom miatt a bajnoki rendszer némiképp átalakításra kerül; az NB I-ben 1957 tavaszán egy félszezonnyi bajnokságot rendeznek, a másodosztályban ugyanakkor egy összevont 1956/57-es évaddá alakítják a küzdelmeket. A harmadosztály bajnokai számára Megyei Bajnokok Tornáját rendeznek, az ismét Egyetértéssé átnevezett Vendéglátók ebbe a sorozatba kapcsolódhatnak be. Az 1957-es évkezdet azonban nem a megyei bajnokokkal vívott mérkőzésekről lett emlékezetes a vendéglátós csapat számára.

Az 1957-es portya

Bár a futballcsapatok külföldi portyái 1956 után a politikai rendszer szempontjából nem minősülnek a legbiztonságosabb eseményeknek, 1957 elején mégiscsak engedélyezik az Egyetértés csapata számára, hogy 15 fővel, közte „vendégjátékosokkal” külföldi túrára induljon. A csapat Olaszországon keresztül Franciaországba, majd Észak-Afrikába készül. A csapatban már ott szerepelnek az egykori nagynevű, NB I-et megjárt játékosok, mint a volt ferencvárosi Kéri, az egykori újpesti Egresi és Orosz, vagy az MTK-t, a Postást, a Szentlőrincet és a Ferencvárost is megjárt Bircsák, a portyára azonban a középcsatár Deák Ferenc, a kapus Zugéber János, valamint a kistextes (és volt légierős) házi gólkirály, Dombai András is velük tartott.

 Egresi Béla

Az első olaszországi újsághírek meglehetősen ellentmondásosra sikerültek – a La Gazzetta dello Sport január 31-én a következő cikket közölte:

„Milánóba a trieszti gyorssal megérkezett a budapesti Hungária csapata, amely itt kezdi meg külföldi turnéját. Az út azután más olasz városokba, majd Luganóba, Bellinzonába, esetleg Máltába, végül Afrikába vezet.”

Népsport, 1957. február 12.

A hír alapján valószínűsíthető, hogy a túracsapat nem a külföldön meglehetősen ismeretlen Egyetértés néven kívánta lejátszani díjmérkőzéseit; a Hungária név az MTK 1926 és 1940 közti sikereinek köszönhetően lényegesen jobb választásnak tűnt, még ha ezen a néven utoljára a budapesti kénsavgyár csapata, a Hungária SC szerepelt is a magyar bajnokság második vonalában.

Nem csak a csapatnévvel voltak gondok; olaszországi sajtóhírekre alapozva terjedni kezdett a hazai sajtóban, hogy a csapat meglehetősen súlyos vereségekkel nyitotta nemzetközi szereplését. A híreket a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (!) igyekezett cáfolni:

„Zenkó Béla, a KPDSZ vendéglátóipari osztályának vezetője szerdán délután telefonbeszélgetést folytatott az észak-afrikai portyára elutazott Egyetértés labdarúgó csapatának vezetőivel. A csapat jelenleg Milánóban tartózkodik. Pete Jenő és Tóth Béla, a két vezető elmondta, hogy Olaszországban eddig egyetlen mérkőzést sem játszottak és előreláthatólag nem is játszanak.  Elmarad a Barival, a Messinával és a Novarával tervezett mérkőzés is. Ezek szerint nem felel meg a valóságnak az a hír, hogy az Egyetértés labdarúgó csapata Milánóban Budapest válogatott néven 8:0 arányú vereséget szenvedett az AC Milantól.  Annál is inkább, mivel a Milan vasárnap a Triestinával játszott bajnoki mérkőzést. Az Egyetértés vasárnap játszik először a portya során: a franciaországi Marseille-ben.”

Népsport, 1957. február 12.

A magyar szövetség mindenesetre villámgyorsan letiltotta az olaszországi mérkőzéseket a portyacsapat számára.

„A La Gazzetta dello Sport című olasz sportlap azt írja, hogy Budapest labdarúgó-képviselője, a Hungária nem vehetett részt február 7-re tervezett mérkőzésén Astiban, mert az olasz labdarúgó-szövetség — a magyar szövetséggel lefolytatott telefonbeszélgetés után — nem engedélyezte a szereplését. Asti csapata (amelynek edzője a magyar származású Neu János) ezen a délutánon kénytelen-kelletlen csak edzést tarthatott, a magyar portyacsapat pedig vette a cókmókját és elutazott Franciaországba.”

Népsport, 1957. február 17.

A csapat tehát elhagyta Olaszországot, és Franciaországban folytatta túráját. Ettől kezdve egy ideig Funyik András csapatvezető útibeszámolói alapján tájékozódhatunk a történésekről.

„Hozzánk is eljutott a híre, hogy milyen vélemények keringenek odahaza portyán lévő csapatunkról. Az igazság az, hogy rajtunk kívül álló okok miatt Olaszországban egyetlen mérkőzést sem játszottunk, de erről majd hazatértünk után számolunk be.  A csapat együtt van és tovább folytatjuk portyánkat. Második franciaországi mérkőzésünket Brignoles-ban játszottuk az AC Brignoles ellen.  A következő összeállításban vettük fel a küzdelmet; Zugéber — Rédei, Kéri, Bodzsár — Bircsák, Fürjes — Egresi, Bruckner (Horváth K.), Deák, Katona, Dalnoki. Erős Iramú mérkőzésen 2:0-s félidő után 3:1 arányban győztünk. Góljainkat Horváth K. (2) és Dálnoki szerezte.

Harmadik mérkőzésünkre Lyonban került sor, az első osztályú Olympique Lyon volt az ellenfelünk. Erre a mérkőzésre így állt fel csapatunk: Zugéber — Orosz, Kéri, Bodzsár — Máté. Fürjes —Egresi, Horváth K., Bircsák. Bruckner, Dombai. Végig zuhogó esőben, kemény küzdelmet vívtunk és 4:3 (3:2) arányú vereséget szenvedtünk.  Érdekessége a mérkőzésnek, hogy háromszor is sikerült egyenlítenünk és csak a mérkőzés utolsó perceiben kaptuk a negyedik gólt. A franciák góljait Schulcz (3) és Fatton, a mi góljainkat Horváth K., Dombai és Egresi lőtte.

További műsorunk: február 21-én, a francia első osztály 7. helyezettjével, az Olympique Marseille ellen játszunk, 24-én Montpellier-ben lépünk pályára, utána Afrikába utazunk. Ott első mérkőzésünkre Casablancában kerül sor.”

Népsport, 1957. február 22.

A Marseille elleni mérkőzés eredményéről nincs információnk, a Montpellier-t azonban 3-0-ra verte a magyar csapat, a gólokat Bruckner, Dombai és Deák szerezte. Március 3-án a Sedan együttese ellen Dombai (2), Egresi és Deák góljaival 4-1-re győztek.

Március közepén a csapat már Észak-Afrikában, Marokkó területén jár. „Az Észak-Afrikában portyázó Egyetértés csapatától a következő táviratot kaptuk: „Sidi Bel Abbes-ben 4-1, Mostaganemben 10-1, Mascara-ban 3-1 arányban győztünk a helyi együttes ellen.” – írja Népsport március 14-én.

A csapat a hazai szövetségtől március 17-ig kapott engedélyt a külföldi tartózkodásra. Váratlan, és komoly aggódásra adott okot, hogy az adott napon nem érkeztek meg Budapestre. A szövetség vezetői előtt alighanem felsejlett a Honvéd és az ifjúsági válogatott utolsó külföldi útjának története. Röviddel később, március 21-én sajátos, ámde a szövetség szempontjából talán mégiscsak megnyugtató kellemetlenségről adott hírt a Népsport:

„Széltében-hosszában mesélik a szövetségben, hogy Funyikékat „elnyelte a föld”, vagy pedig zálogban” tartják őket valahol. Azt ugyanis tudják, hogy nincs pénzük a hazautazáshoz. Hír szerint csütörtökön és vasárnap játszaniok kell még valahol Észak-Afrikában, s ekkor keresik majd meg az útiköltséget…”

Népsport, 1957. március 21.

A pénz azonban csak nem akart összegyűlni. A március 28-i Népsport úgy tudja, a hazatéréséhez itthonról küldtek pénzt a csapatnak, így várható volt, hogy a játékosok néhány napon belül Magyarország területére lépnek.

Közben ugyanis elindult a Megyei Bajnokok Tornája, amelyen az Egyetértés az itthon maradt tartalékjaival lépett pályára. Ennek megfelelően március 17-én 2-1-es vereséget szenvedtek a Dél-budai Spartacustól, majd egy héttel később 3-0-ra maradtak alul a Láng-gépgyárral szemben.

A kölcsönjátékosok klubjai közben mozgolódni kezdtek, nehogy eltiltás várjon a játékosokra a késői hazaérkezés miatt. A Budapesti Spartacus Deák, a Kistext Dombai, a Sztálinváros Zugéber miatt aggódott. Az MLSZ megnyugtatta a csapatvezetőket, bár a túra ügyét a fegyelmi bizottság elé vitték, a játékosokra nem várt eltiltás hazatérésük után.

Az „öregek” csapata

A csapat a hazatért játékosokkal kiegészülve sem erőltette meg magát igazán az időközben tét nélkülivé vált bajnokok tornája sorozatban; végül 5 ponttal a csoport 5. helyén végeztek, de a következő bajnokságban így is az NB II mezőnyében szerepelhettek.

Az Egyetértés két nagyágyúval, az Aranycsapat két volt tagjával, Lóránttal és Zakariással vágott neki a másodosztálynak, a rajtuk kívül Fürjessel, Egresivel, Bircsákkal és Orosz Lászlóval felálló vendéglátós klub keretét jónéhány első osztályú csapat is alighanem elfogadta volna. A következő évben aztán Bircsák, Zakariás és Lóránt távozott, jött viszont Aspirány Gusztáv és a volt fradista Ombódi Imre, az azt követő szezonban pedig a volt tatabányai és kispesti Budai III Sándor, valamint az ugyancsak a Honvéd élvonalbeli csapatában szerepelt Csákó.

Rajtuk kívül a kapus Bayer Iván, Ádány László, Bozsik II és Bozsik III, Ficzere János, Magera Lőrinc, Sárvári Ferenc, Székely János, Szing Sebestyén alkották az első 5-6 NB II-es év törzsgárdáját.

Az Egyetértés 1964-es csapata

A Fehér úti pálya csak rövid ideig maradt az Egyetértésé, már az ötvenes évek elején a Munkaerőtartalékok Hivatalának használatába ment át. Az újjáalakult Egyetértés így albérlőként a Bp. Vörös Meteor Csömöri úti pályáján játszott. A csapat 1958 tavaszán lelt új otthonra. Fúzióra léptek a Soroksári AC együttesével, és a korábban az NB I-et is megjárt Soroksár sporttelepére költöztek. Ezzel elindult az Egyetértés 15 éves soroksári története. 1960 tavaszán Gyetvai Lászlótól Pyber István vette át a csapat edzői posztját. Nagy szerepe volt abban, hogy egységes csapattá formálta az Egyetértést:

Pyber István

„Nem képzel magáról sokat, még azokat a sikereket is másokra hárítja, amelyek elérése kétségtelenül az ő érdeme. Például az is, hogy Soroksárott végre rend lett, s kialakult egy új csapat, amely aranyérmet nyert. Ma már úgy emlékszik vissza a régi együttesre, mint valami rossz álomra. Nem szívesen! Pedig akkoriban válogatottak is játszottak az Egyetértésben. S talán éppen ez volt a baj. A vezetők gyors sikert akartak, s valósággal hajszolták az eredményeket. Ennek érdekében neves játékosokkal tűzdelték teli a csapatot. S amikor ez a csapat idegenben kifutott a pályára, szinte felhördült a publikum. A kishitűek azt gondolták, hogy Aspirány, Virág, Egresi, Ombódi, Budai, Bozsik III, Bayer, Sárvári és a többiek lelépik kedvenceiket. S nem akartak hinni a szemüknek, amikor ez a nagy nevekből álló csapat vesztesen hagyta el a játékteret.

Amikor legjobban dúltak az ellentétek, Pyber elvállalta az edzőséget. Még ma is széles mosoly terül el az arcán, amikor visszagondol Csákó akkori szavaira. A csapatkapitány Pyber székfoglalójakor az edző mellett ült, s egy alkalmas időben ezt súgta Pyber fülébe: „Pista bácsi, maga olyan rendes ember, menjen innen el... Úgy sem fog boldogulni, mert ez nehéz társaság!...”

 

 Labdarúgás, 1964/1.

Pyber vezényletével az Egyetértés hamar a másodosztály meghatározó csapata lett. Az első NB II-es bajnoki címet az 1963 őszi félszezonos bajnokság hozta. Ebben az évben a bajnoki kiírás értelmében a másodosztályból nem volt feljutó az élvonalba, így a legjobbak közti debütálás még váratott magára, igaz nem sokáig. Közben Pyber Istvántól először Lugosi János, majd Komorettó Béla vette át a csapat irányítását. 1967-ben ismét az Egyetértés végzett az NB I/B élén, így 1968-ra jogot nyert az NB I-be történő előrelépésre.

Komorettó Béla

A 67-es bajnokcsapat volt élvonalbeli játékosai (Kovalik, Landi, Galambos, Gerencsér, Halápi, Józsa, Németh dr., Németh L., Sátori, Vári, Vasas együttesen több mint 1150 NB I-es mérkőzéssel rendelkeztek. A játékoskeret átlagéletkora 28 év volt. Csak összevetésül: az NB I játékoskereteinek átlagéletkora ebben az időszakban 24 év körül alakult.

Az 1967-es Egyetértés 

A „gebines csapat”

1968-ra a csapat tovább öregedett, ide igazolt az előző szezon elején még a chilei Hexagonal Tornán Pelé ellen is játszó Pál Tibor a Vasasból, az Alberttel összekülönböző, így a Ferencvárosból kiszoruló Mátrai, a Honvédot elhagyó Varga Gyula, az MTK-tól távozó Laczkó Mihály, a „fiatalabbak” közül az ekkor 27 éves Perecsi Tibor (ex-FTC) és Gór Lajos (ex-SBTC). Az átlagéletkor ezzel 29 évre emelkedett.

Az Egyetértés első élvonalbeli meccsét a Tatabányai Bányász ellen játszotta. A Soroksáron megrendezett találkozóra 5000 néző volt kíváncsi; a Landi – Sátori, Mátrai, Varga, Galambos, Józsa, Gór (Németh L.), Laczkó, Vári, Halápi, Harangi összeállítású csapat 0-0 arányú döntetlent ért el a Geleivel, Kovács Tiborral, Csernai Tiborral, Monostorival felálló vendégek ellen.

A szezon során az Egyetértés középcsapatként jellemzően kevés gólos döntetleneket, illetve kis gólkülönbséggel zárult mérkőzéseket játszott, egyetlen nagyobb pofonba szaladtak bele, augusztus 10-én az Újpest 5-0 arányban intézte el őket. A szezon végén a mezőny közepén, a 9. helyen zártak.

Labdarúgás, 1968/7.

A kiöregedőben lévő játékosok beáramlása a következő szezon előtt is folytatódott: érkezett az ex-Dózsás Kuharszky és Sóvári, a Komlót, Kispestet, Csepelt megjárt Kiss János, a Vasastól elküldött Varga László, a Ferencvárosnál háttérbe szorult Karába. A problémák ebben az évben kezdtek kiütközni, az öregedőben lévő játékosok motiváltsága mintha visszaesett volna; többen már érezhetően levezetésnek szánták az Egyetértésbeli játékot.

Kuharszky Béla 

Sóvári Kálmán

„Hogy Mátrai erőssége lesz az Egyetértésnek, azt a múlt év decemberében már a hatéves gyerekek is tudták... De hogy Mátrai Sándor, a presszó-vezető, a vendéglátóipart is erősíteni fogja — ezt nem igen gondolta senki. Pedig — ez történt...

Hétfő van. Délután 3 óra.

Mátrai kicsit megviseltnek látszik. Nem véletlen. . .

Egy hónapja, hogy vezeti a presszót — május közepe óta — s miként az m ár ilyenkor lenni szokott: minden kezdet nehéz.

Nehéz? Nagyon enyhe így fogalmazni. Hiszen reggel hatkor ébred, nyolckor már dolgozik — átveszi az árut — s délig felszolgál. Délután rohan edzésre. Aztán vissza. Kilenc ­kor zárás, tízkor lefekvés, de — néha tizenegykor.

— Mégis nagyon tetszik — szögezi le —, majd hozzáteszi: — Pár hét múlva már könnyebb lesz — bejön a feleségem is. Majd bizalmasan megsúgja (ezt még a feleségem sem tudja). — Nem vonulok vissza a bajnoki év végén… Pedig az Egyetértés is csupán annyit kért az igazoláskor: ezt a szezont játsszam végig náluk. Egy nappal se többet.

Mert a bentmaradáshoz, a megerősödéshez az első esztendő a leg­fontosabb. Nekik tehát egy év kellene csak, hogy segítsen… Aztán… Maradhat nála továbbra is a presszó, tanulja meg a szakmát, ha tényleg kedve van hozzá.”

 

Labdarúgás, 1968/6.

Mátrai csakugyan maradt az Egyetértésnél 1969-re is, de az ekkor már 36 éves játékos a presszóbeli munkája mellett mindössze 6 mérkőzésen lépett pályára a szezon folyamán. Pál Tibor 12, a rendkívül sérülékeny Laczkó 10, a 34 éves Vasas Mihály 4, a 32 éves Vári György (kevés főúri származású élvonalbeli labdarúgónk egyike) és a 30 éves Németh Lajos 2-2, a 33 éves Kiss János mindössze 1 alkalommal jutott szóhoz.

Az 1969-es keret

A csapat mindössze 6 győzelmet aratott, védelme sem állt már a helyzet magaslatán. Hazai pályán 0-6  a Rába ETO, 0-4 az Újpesti Dózsa és a Vasas ellen, 1-4 a Honvéd vendégeként. Komorettó helyét félidőben a Honvéd egykori kiválósága, Rákóczi László vette át, de ő sem tudott segíteni. A végeredmény 15. helyezés és megérdemelt kiesés lett. Az Egyetértés az 1970-es félszezont, majd az 1970/71-es szezont a másodosztályban töltötte, játékosállománya azonban továbbra is kiemelte az NB I/B mezőnyéből.

Tömegjelenet a Bp. Spartacus elleni mérkőzésről

Képes Sport, 1971/13.

Az öregek közül néhányan (Gór, Mátrai, Laczkó, Németh Lajos, Pál, Vári, Vasas) ugyan távoztak, a helyükre lépő fiatalok, Siklósi, Weimper, Királyhegyi azonban úgy tűnt, sikeresen beilleszkedtek a csapatba. 1971 őszén így ismét NB I-es csapat mérkőzéseire látogathattak ki a soroksáriak. Erősítésként Nell Lajos, Szuromi Antal és Katona Sándor, Szepessy László, Szigeti András érkezett, a kispadon Rákóczi helyére Szűcs Gyula ült.

Szuromi Antal

Katona Sándor

Szigeti András

A Vörös Meteor klubcsaládban közben ismét változás történt: ezúttal a Bp. Vörös Meteor”olvadt be” az Egyetértésbe, a hivatalos új név Vörös Meteor Egyetértés SK lett. A játékosállomány adott volt egy közepes vagy jó szerepléshez, a szakszervezeti klub belépésével a háttér is erősödött, az eredmények azonban nem jöttek. 1971/72-ben 14., 1972/73-ban 13. helyen zárt a klub. Szűcs Gyula helyére visszatért Rákóczi, a csapat gerincét pedig továbbra is 30 körüli vagy fölötti játékosok, Varga L., Galambos, Józsa, Halápi, Nell, Karába, Sóvári, Szuromi alkották.

A fiatalok közül igazán csak Komáromy József, Weimper István, Szigeti András, Siklósi János tudott fix csapattaggá válni. A nézőszám is csökkent, 1971/72-ben még átlagosan mintegy 4000, a következő évben már csak 2500 néző volt kíváncsi a soroksári pályán megrendezett meccsekre. Nem sokat használt a klub megítélésének az 1971/72-es szezon végén az MTK ellen lejátszott bundameccs, ráadásul a csapat kapcsán egyre gyakrabban hangzott fel a „gebines csapat” kifejezés.

„Gebin.

Az emberek tudatában ez a szó egyenlő a félmaszek italbolttal, a sok pénzzel, a jómóddal. Ez az általános vélemény. A szurkolók másként fogalmaznak: gebin = VM Egyetértés labdarúgócsapata.

Túlzás? Igazság?

Kőszegi Tibor, a VM Egyetértés ügyvezető elnöke beszélgetésünk elején határozottan leszögezte:

— Nem gebines a csapat!  Sok ezer gebines van az országban, de nem mindegyik labdarúgó. És nem minden labdarúgó gebines...

A köztudatban legendák élnek. Szinte valamennyi úgy kezdődik: aki aláírja az átigazolási lapot a VM Egyetértéshez, azonnal kap egy jól jövedelmező üzletet... Eddig egy játékos sem kapott!

A „jól értesültek” — szinte látom — most nevetnek, és azt mondják: Ők nem, de a feleségük igen!”

József körút. Cola Eszpresszó. Üzletvezető: Varga Lászlóné. Ha a két utolsó betűt — né — elhagyjuk, a név megegyezik a VM Egyetértés kapusának nevével. Nem véletlen, „övék” az üzlet. Jó helyen van, forgalmas.

— Játékosaink közül senkinek sincs gebinje — említi Kőszegi Tibor. — Ugyanakkor azonban Varga Lászlóné, Sóvári Kálmánné, Karába Jánosné és Halápi Istvánné gebines!

— Ezek szerint más a „gyerek” neve.

— Erről szó sincs. Gebint mindenki kaphat, akinek megvan hozzá a képesítése, az iskolája.

— Véletlen, hogy csak négy játékos feleségének van?

— A többieknek más az elképzelésük. A gebinesség sem fenékig tejfel és nem egyenlő a gazdagsággal! Egyetlen játékos sem kaphat, nem állhat a pult mögé! Ha megteszi, büntetést kell fizetnie, mert a klub és a szakosztály vezetősége szigorúan megtiltotta azt, hogy a feleségük üzletében közreműködjenek. De nincs is rá idejük, mert a sportolás és a munka mellett tanulnak.

...

Három volt játékost, Mátrai Sándort, Varga Gyulát és Kiss Jánost sem kényszerítették arra, hogy tanuljanak. Csak lehetőséget biztosítottak számukra, ők éltek ezzel... Megszerezték a szakképesítést.  Ma elégedett emberek.  Megtalálták a számításukat, és azt vallják: „jól választottunk…” Mátrai az Y-presszót vezeti, Kiss egy étterem üzletvezető-helyettese, Varga pedig a Kis Lucullusban dolgozik.  Mást-mást csinálnak — más-más emberek. A pályán is ilyenek voltak. Az életben is azok.

Vannak más — követésre méltó — példák is. Az egyesület volt és jelenlegi sportolói közül Gábor Tamás a Royal Szállóban. Schmitt Pál az Astoria Szállóban, Szárny Márta a Szabadság Szállóban, a gyorskorcsolyázó Martos György pedig a Béke Szállóban dolgozik. A szállodaipar még ismeretlen terület a labdarúgók előtt. Talán azért is, mert a vendéglátóipari vállalatok igazgatói szívesen adnak gebint a népszerű labdarúgók családtagjainak! Számokkal bebizonyítható, hogy az általuk vezetett gebinekben emelkedett a forgalom. És ez nem rossz üzlet a vállalatnak sem.”

Népsport, 1972. február 8.

„Az MTK – Egyetértés mérkőzés után néhány játékosuk sietve öltözött fel es távozott a Hungária útról.

— Sietnünk kell — mondták — vissza, az üzletbe. Nemsokára itt a zárás!

Hétfő délelőtt a csapat egyik fiatalját láttam a belvárosi presszó előtt, ládákat hordott. Áru érkezett ugyanis...

A délutáni edzésre egy másik játékos loholva érkezett.

— Áruátvétel volt — mentegetőzött, és sebtiben kapkodta magára a szerelést, nehogy elkéssen.

Különös, nagyon különös csapat ez a VM Egyetértés!”

Képes Sport, 1973/41.

A csapategység megbomlott, az öregek egyre kevésbé foglalkoztak a játékkal, már inkább jövőjüket építgették. Visszaütött az a taktika, hogy a szakosztály vezetői kiöregedő játékosokra alapozva, saját utánpótlásbázis nélkül próbáltak sikereket elérni.

A megoldást a klubvezetők ismét egy költözésben vélték felfedezni. 

„Az eddigiekből is kiderült, hogy az Egyetértésnek nincs tömegbázisa. Mérkőzéseiket átlagban 2000–2500 ember látogatja. Annak idején pedig úgy tűnt, hogy Soroksár bekapcsolása az élvonalba jó húzásnak bizonyul. Kezdetben ez így is történt. Nagyobb volt az érdeklődés a csapat iránt. Ma érdektelenség nyomasztja a szakosztályt, s ezért a vezetés megoldást keres. Zuglóba, a Csömöri útra költöznek, de amíg itt elkészül a lelátó, addig a BVSC Szőnyi úti pályáján játsszák bajnoki mérkőzéseiket. Mint mondták, azt szeretnék, ha Zugló sportszerető közönsége befogadná az Egyetértést.”

Népsport, 1973. július 17.

Az Egyetértés elhagyta tehát Soroksárt, és újra albérletbe, a BVSC Szőnyi úti sporttelepére költözött. Az 1973/74-es szezon nézőszámai alapján elsőre úgy tűnik, a döntés jónak bizonyult, a szezon átlagos nézőszáma az Egyetértés hazai meccsein ismét 4000 főre emelkedett. Igen ám, de az átlagot igazából három-négy fővárosi nagycsapat elleni mérkőzés, az FTC, az Újpesti Dózsa, a Honvéd és a Vasas elleni találkozó húzta fel, a négy fővárosi élcsapat elleni hazai meccseket leszámítva az átlagos nézőszám továbbra is 2500 alatt maradt. A Salgótarján elleni mérkőzést mindössze 700-an tekintették meg, ennél kevesebben a szezonban csak egy Csepel – Tatabánya bajnokira voltak kíváncsiak.

Vágvölgyi, az Egyetértés egyik fiatalja akció közben

Képes Sport, 1974/15.

A bajnoki szereplés sem javult, a klub ismét a kiesőzóna közvetlen közelében, a 14. helyen zárt. Az év elején beharangozott fiatalítás nem járt kiemelkedő sikerrel, az erősítés ígéretével igazolt Ananiadisz Jorgosz 7, az Üllőről (!) megszerzett Pénzes Viktor mindössze 6 mérkőzésen lépett pályára.

Népsport, 1973. július 24.

A szezon végén mindketten búcsút vesznek a klubtól, de távozik Galambos, a házi gólkirály Siklósi és a csatársor erőssége, Weimper is. Az átigazolási listákat közlő Népsport a szezon elején nem kevesebb, mint 24 (zömmel ifjúsági korú) játékos leigazolásáról tudósít, az Egyetértés tehát úgy tűnik, utánpótlás-bázis kiépítése mellett döntött. A felnőtt kerethez érkezett viszont Takács László, Kanász és Berecz az MTK-tól, Aspirány Ferenc Dorogról, Budavári László és Bódi Zoltán a Honvédtól. Rákóczi László helyett Keszthelyi Mihály vette át az edzői feladatokat.

Népsport, 1974. július 20.

Az 1974-es őszi szezonban az Egyetértés mondhatni, hozta a formáját. Idegenben szinte semmi veszélyt nem jelentett az ellenfelek számára (mindössze Tatabányáról hozta el a két pontot, Győrben pedig döntetlenre futotta az erejéből), hazai pályán pedig jellemzően döntetleneket játszott (nyerni csak a Pécs és a ZTE ellen tudtak, igaz, két ponttal mindössze a Honvéd távozott a Szőnyi útról). A nézőszám tovább zuhant; az Újpest elleni 4-4-es döntetlent 7000 fő nézte végig, ez alig volt kevesebb az Egyetértés többi hazai mérkőzésének összesített nézőszámánál.

Az őszt 11 ponttal a 11. helyen zárták – a mezőny annyira sűrű volt, hogy így is mindössze egy ponttal előzték a sereghajtó Tatabánya együttesét.

Keszthelyi Mihály edző a téli szünetben így értékelte a csapat teljesítményét:

„Eredményesebbé sikerült tenni a támadó játékot. Tavaly 30 mérkőzésen 34 gólt szerzett a csapat, most 15 találkozón 18-at. A 10—14. hely között akartunk végezni, s 11-ek lettünk. Ez azonban csak a helyezési számban pozitív, hiszen a pontokat figyelembe véve nagyon közel vagyunk a 16. helyhez. Megszilárdítottuk á védelmet: 12 összecsapáson például csak 13 gólt kaptunk!
Lengyel, Kanász és Szuromi teljesítményével vagyok elégedett. Lengyel egy-két megingás után nagyon jól védett, Kanász új szerepkörben, a középpályán is hasznos csapattagnak bizonyult. Szuromi pedig nemcsak a magánéletben, hanem a pályán is más ember lett. Ennek eredménye kilenc gólja.”

Folytatás azonban nem lett. 1975 januárjában az MTK és a VM Egyetértés együttese fúzióra lépett. Az Egyetértés visszalépett a bajnokságtól, eredményeit törölték. Játékosait az MTK, illetve új nevén az MTK-VM futballszakosztálya vette át, amelynek így hirtelen közel negyvenfősre duzzadt a kerete, nem kevés feszültséget keltve a klub régi játékosaiban.

A klub eredményeinek törlése a statisztikusok, valamint a többi csapat sok játékosa számára is komoly kellemetlenségeket okozott:

„Nemcsak a táblázat, hanem a góllövőlista is alaposan megváltozott a VM Egyetértés eredményeinek törlése miatt. Negyvenhárom gólt kell semmisnek tekinteni! A módosításnak minden bizonnyal Páncsics örül a legjobban, hiszen megszabadult egyetlen öngóljától. A legtöbb gólt Szuromi vesztette: kilencet. Ő tehát most 0-ról indul…”

Népsport, 1975. február 23.

Talán a két játékoscsoport közötti rivalizálás, talán más okozta, de az Egyetértés egykori játékosai közül alig néhányan, Szigeti, Szuromi, Takács László tudtak ideig-óráig megragadni az új egyesített csapatban. Keszthelyi Mihály az MTK ifjúsági korú játékosainak irányítását vette át.

A pincérek csapata pedig két évvel hetvenedik születésnapja előtt eltűnt Magyarország futballtérképéről.