„A Csepel az én igazi hazám”, avagy volt egyszer egy klubhűség – Vellai István pályafutása
2018. január 17. írta: thac

„A Csepel az én igazi hazám”, avagy volt egyszer egy klubhűség – Vellai István pályafutása

 

Az elmúlt 10-20 év "játékoskeringőjét" ismerve ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy komolyabb karriert befutott futballista teljes játékos-időszakát egyetlen klubban töltse. Ez persze régen sem volt megszokott dolog, különösebben nagy visszhangja mégsem volt annak, ha egy a válogatottságig is eljutó játékos évtizedeken át nem váltott egyesületet. 308 NB1-es mérkőzés, 18 ifjúsági, 22 B-válogatott, 1 A-válogatott mérkőzés. Vellai István futballkarrierjében ugyanakkor nem is ez a legfontosabb, hanem hogy 31 éven keresztül játszott aktív játékosként  egyetlen klubban, a Csepel csapatában, sőt visszavonulását követően még szakvezetőként is itt ténykedett. 

 

vellai_rajz.PNG

 

Vellai István 1945. november 14-én Csepelen született. Édesanyja, édesapja is a csepeli gyárak munkásaként dolgozott. Egy halásztelki házban töltötte gyermekkorát, innen lett 1957-ben a Csepel igazolt labdarúgója. Végigjárta a korosztályos csapatokat az ifi III-tól az ifi I-ig Gere József, Kertész János, Szépföldi József játékosaként. 1963-ban az év legjobb ifjúsági sportolója címért tartott szavazáson a második helyet szerezte meg – Lenkei Ferenc, az 1964-es Tokiói Olimpián hatodik helyet, majd az 1966-es Utrechti Európa Bajnokságon bronzérmes úszó mögött.

Tehetségére már a korosztályos csapatok edzői és szövetségi kapitányai is felfigyeltek. 1962-ben ifjúsági válogatott lett, első mérkőzését Jugoszlávia fiataljai ellen játszotta a Népstadionban. a 0-3 ellenére jól játszott, a következő egy évben így többször is felhúzhatta a címeres mezt, összesen 18 alkalommal lépett pályára a csapatban.

 

ifi62.PNG

1962.10.14. Magyarország ifj. – Jugoszlávia ifj. 0-3

 

Az 1963 őszi félszezonos bajnokság harmadik fordulójában debütált az élvonalba frissen visszakerült csepeli felnőttcsapatban, nem is akármilyen mérkőzésen, hanem a Népstadionban, 35 ezer néző előtt lejátszott Honvéd elleni meccsen. A 28. percben a gólvonalról mentette Tichy lövését, így nagyban hozzájárult a csepeli pontszerzéshez. „A hátvédek közül a fiatal Vellai tetszett a leginkább” – írta értékelésében a Népsport tudósítója.

 

1963.PNG

Népsport, 1963.08.26.

 

honved63.PNG

Labdarúgás, 1963/9.

 

Preiner Kálmán csapatában olyan nevek mellett léphetett pályára, mint az olimpiai bronzérmes Sátori, Kleibán Antal, Molnár Tibor, vagy éppen a hazai sajtóban Jucsov néven szereplő görög Gioutsos, a későbbi 15-szörös görög válogatott csatár. Vellai ha már egyszer bekerült, hát ki is szorította a csapatból a jobbhátvéd posztján korábban szereplő Deák Istvánt, és már első idényében 8 NB1-es mérkőzésen kezdett. 

A következő szezonban is a Csepel első számú jobbhátvédje maradt, 24 mérkőzésen lépett pályára, és az Újpesti Dózsa ellen első élvonalbeli gólját is megszerezte – ebből azért olyan sok nem lett neki, 15 szezon alatt mindössze 10 alkalommal talált az ellenfél kapujába, de jobbhátvédként a góllövés nem is feltétlenül az ő feladata volt.

Az évad végén a Labdarúgás hetilap megszavaztatta a sportlapok szerkesztőségeit a legjobb játékosokról – bár a jobbhátvéd posztján Mátrai és Novák kapta a legtöbb szavazatot, a Népsport 11-ében Vellai kapott helyet. A Népsport „legjobb 11-e” így nézett ki: Gelei — Vellai, Mészöly, Sárosi — Palotai, Sipos, — Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi dr.

 

vellai70.PNG 

 

Jó játéka Baróti Lajos szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette, 1965 áprilisában a Csepelből egyedüliként meghívást kapott az Anglia ellen készülő A-válogatott keretébe. A Slovnaft Bratislava elleni előkészületi mérkőzésen Mészöly és Sárosi mellett már pályára is lépett a védelemben, a nagy kiugrás azonban sajnálatosan elmaradt: a Salgótarján elleni meccsen rúgást kapott, és bár a meccset sántikálva végigjátszotta (ekkor nem volt cserelehetőség a bajnokikon), a mérkőzést követően kiderült, hogy szárkapocscsont-repedést szenvedett.

 

A Népsport 1970. március 29-i számában így emlékezett vissza az esetre:

„A partvonal mentén gurult a labda. Oláh versenyt futott velem. Vajon melyikünk éri el?... összecsaptunk ... A földre huppantam, éles fájdalom a jobb lábamban ... De ott maradtam a pályán, sántikálva...”

 

Több hónapos kényszerpihenő következett, a válogatott debütálás elmaradt. Felépülését követően az utánpótlás-válogatott csapatában kapott helyet, az osztrákok elleni mérkőzésen azonban újabb sérülést szenvedett, az A-válogatottba való bekerülése pedig lekerült a napirendről.

 

1965-ben így nyilatkozott a Labdarúgás újságírójának:

„Sok-sok lemondást jelent szeretni ezt a sportot. De én nagyon szeretem. Tudom, hogy eredményt csak úgy érhetek el, ha komolyan veszem. És nem is akármilyen feltételekkel! Az erkölcsi dolgokat értem ezen. Azt. hogy a nap bármely órájában, a hét bármely napján, civilben is hogyan viselkedem.”

Labdarúgás, 1965/10.

 

1966 és 1972 között szinte elképzelhetetlen volt, hogy másé legyen a 2-es számú csepeli mez. Hét szezon közel 200 mérkőzése közül mindössze 30-ról hiányzott a védelemből. Megbízható hátvéd volt, gyors felfutásokra, jó beadásokra is képes volt. Problémái talán csak ingerlékenysége miatt támadtak.

 

„Meglehetősen érzékeny vagyok, és ideges természetű. Ebből már elég sok bonyodalom származott a pályán és azon kívül is. Egyszer állítottak ki, háromszori felírás miatt pedig egyszer eltiltottak. A közönséggel is meggyűlt már a bajom...” – jellemezte önmagát a már idézett 1970-es interjúban.

 

Ami nem adatott meg neki 1965-ben, az végül 1970. április 12-én sikerült: a jugoszlávok ellen pályára léphetett a Sós Károlyt váltó Hoffer József szövetségi kapitány válogatottjában. Az öt újonccal (Vellai István – Csepel, Vidáts Csaba – Vasas, Fejes Gábor – Videoton, Somogyi József – Rába ETO, Pusztai László – Bp. Honvéd) felálló magyar csapat (két további újonc, Karsai László – Videoton és Máté János – Pécsi Dózsa csereként lépett pályára) 2-2-t játszott a begrádi Partizan stadionjában. Vellai a jugoszlávok legveszélyesebb csatárát, Dragan Dzajicot kapta, és csak részben tudta megoldani feladatát. A Népsport így értékelte:

 

„Vellai jól kezdett a roppant veszélyes Dzsajics ellen. Amíg a balszélső a partvonal mellett játszott. ügyesen tartotta, rendre szerelte, de amikor Dzsajics éknek húzódott be a pálya közepére, már nem tudta semlegesíteni. Elkésett a szerelésekkel.”

 

valogatott.PNG

Öt válogatott újonc: Vidáts, Vellai, Fejes, Máté, Somogyi.

Labdarúgás, 1970/5.

 

Összességében persze sem a válogatott, sem Vellai nem okozott csalódást, a folytatás azonban elmaradt. A következő mérkőzésen már Noskó volt a jobbhátvéd, aki stabilan át is vette ezt a posztot a Hoffer-csapatban. Vellai, aki ráadásul az év végén ismét súlyosan megsérült, többet nem lépett pályára az A-válogatott mezében.

 

boka.PNG

Népsport, 1970.11.15.

 

csepel1970.jpg

 

A Csepel kerete 1970-ben

 

Ahogy később visszaemlékezett: „Több kísérletet tettem arra, hogy jobbhátvédként még egyszer válogatott lehessek, de aztán rájöttem: számomra fontosabb feladat a Csepel csapatában az egység megteremtésében segédkezni.” Ehhez meg is volt a háttere, az 1970-es félszezon elején ugyanis ő lett a Csepel csapatkapitánya. Szinte szégyenkezve emlékezett vissza arra, hogy egy alkalommal majdnem elhagyta a Csepelt az MTK kedvéért. 

 

"Csak dohogtam, a szám járt, pedig a Csepel az én igazi hazám. Tizenhárom éve játszom itt. S milyen nagyszerű lesz, ha egyszer elmondhatom, hogy innen is vonultam vissza."

Népsport, 1970.03.29.

 

vellai74.PNG

 

A jobbhátvédi posztot 1972 őszén elhagyta, és a középpályára lépett előre, ahol is egészen az 1974/75-ös szezonig a csapat alapembere maradt. 1977-ben vonult vissza, a következő évtől a „csapat”, a Csepel intézőjeként tevékenykedett. 1982 januárjában Sinkovics Ferencet váltva a Területi bajnokság Duna csoportjában szereplő Ráckevei Aranykalász TSz SE edzője lett. Három és fél szezont ült a ráckevei kispadon, csapatában több volt csepeli játékostársa, Csordás Károly, Godán Lajos, Halla Ignác is szerepelt.

Első fél szezonja végén a kiváló 5. helyen végzett csapatával, nem csoda, hogy a ráckeveiek elégedettek voltak edzői munkájával, csapatépítő tevékenységével.

 

rackeve83.PNG

Pest Megyei Hírlap, 1983.08.11. 

 

"Én nem vagyok üvöltő, kiabáló edző, de a fegyelmet minden téren és mindenkitől megkövetelem. Lehetőségeink adottak, így aztán az is elvárható, hogy játékosaink minden mérkőzésen szívvel-lélekkel hajtsanak." – fogalmazta meg edzői filozófiáját 1984-ben.

 

Az 1983/84-es évadban bronzérmet szereztek, az 1984/85-ös szezont viszont a bajnokesélyesként kezelt csapat csak a csalódást jelentő 13. helyen zárta, Vellai pedig közös megegyezéssel szerződést bontott. (A Ráckeve nem tartozott az edzőposzton vadul kísérletezgető klubok közé, Vellai helyére ugyanis helyére elődje, Sinkovics tért vissza.)

Vellai István1985 után eltűnt a színről, további sportpályafutásáról nincsenek adataink. Tragikusan korán, 52 éves korában, 1997. március 5-én hunyt el.

 

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár, valamint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál digitalizált dokumentumait (Népsport, Képes Sport, Labdarúgás, Pest Megyei Hírlap) használtuk fel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr5413580331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása