A "rejtélyes magyar" és Puskás Öcsi példaképe - a Nehadoma-fiúk pályafutása
2018. április 10. írta: thac

A "rejtélyes magyar" és Puskás Öcsi példaképe - a Nehadoma-fiúk pályafutása

Ha nem is állíthatjuk, hogy a Nehadoma-család a leghíresebb hazai futballcsaládok egyike, az azért biztos, hogy az 1930-as és 1940-es években a magyar futball ismert alakjai voltak a Nehadoma-testvérek. Pályafutásuk különböző - János, a legidősebb testvér itthon kevés sikert tudhatott magáénak, külföldön viszont jól csengő nevet szerzett magának, József, a legfiatalabb fiú ezzel szemben külföldön nem tudott sikereket aratni, míg itthon a hazai élvonal (és a Kispesti AC) meghatározó, mondhatni legendás játékosává nőtte ki magát.   

 

Nehadoma I János

 

Nechoddoma Ferenc osztrák állampolgárságú, Csehországból származó hentessegéd és Vagner Karolina gyermekeként 1901. augusztus 20-án született meg az első fiú, János.

 

nehadoma_janos.JPG

Nehadoma János

 

Nehadoma János (az apai név elírása nem volt egyedi és példa nélküli a korszak bürokráciájában) a Húsiparosok SC együttesében kezdte meg futballpályafutását. Nevével 1920 februárjában találkozhatunk először, a Ferencváros és a Húsiparosok közötti, 5-4-re végződött barátságos mérkőzésen két góllal vétette észre magát. A másodosztályban szereplő Húsiparosok mérkőzéseiről, játékosairól sajnos alig áll rendelkezésünkre információ, az elszórtan felbukkanó nevek és eredmények birtokában annyit tudunk, hogy Nehadoma János 1920 óta biztosan itt szerepelt, és a csapat legeredményesebb góllövői közé tartozott. Az említések 1922-től kezdve váltak gyakoribbá, Nehadoma neve hétről hétre felbukkant a tudósításokban. Beválogatták a II. osztály válogatottjába is, itt többek között a BEAC-ban szereplő Pluhár István volt a csapattársa.

A Húsiparosok csapata gyorsan a II. osztály stabil középcsapatává nőtte ki magát, a korabeli értékelések szerint játékosai mindenekelőtt testi erejük érvényesítésével érték el sikereket. Ahogy  a Nemzeti Sport fogalmazott egy Húsiparosok – BEAC meccs kapcsán:


„A Húsosoknak csak a neve „Húsos", de jómaguk bizony inkább „csontosok". Ez volt a BEAC-isták véleménye a vasárnapi meccs után, akiket ugyancsak megismertettek vágóhídi sportbarátaik a nagyvágás mibenlétével. Jó fiuk a húsosok és nem tehetnek róla, hogy olyan hatalmasra nőttek s nemcsak az alakjuk, de még a nevük is — Nehadoma, Csihula, Mestyanek stb. — elég ahhoz, hogy az olyan vékonydongáju legénységet, mint a BEAC legénysége, megfélemlítsen.”

 

Nemzeti Sport, 1922.11.01.

A Húsosok az 1924/25-ös szezonban konkrétan az első osztályba történő feljutásért szálltak harcba. Az 1925-ös év aztán váratlan, a II. vonal jelentős részét érintő botránysorozatot hozott. A botrány főszereplője a Kőbányai TE, a Húsiparosok SC, a TTC, valamint az Ékszerészek SC volt, de oldalszelei más klubokig is elértek. Az események részletes ismertetését most nem végezzük el, azt már megtette Szegedi Péter egy kiváló cikkében.  A lényeg röviden annyi, hogy egy szövevényes bundaügy (amelyhez az amatőrjátékosok tiltott anyagi és egyéb támogatásának vádja is társult) végén a Kőbányai TE együttesét feloszlatták, az Ékszerészek, a TTC, valamint a Húsiparosok SC gárdáját pedig súlyos pontlevonásra ítélték, majd egy újabb határozattal nem engedélyezték indulásukat az 1925/26-os évi bajnokságban sem.

A három feljutásért küzdő klub kizárása a bajnokságból természetesen komoly játékosvándorlást indított el. A bundabotrányban közvetlenül nem érintett, így eltiltással nem sújtott játékosok jelentős része más kluboknál próbált elhelyezkedni, sokan közülük az országhatáron kívül kerestek boldogulást. Így tett a Húsiparosok két játékosa, Erdélyi Géza, valamint Nehadoma János is, akik az olasz II. osztályban szereplő Pistoiese együtteséhez igazoltak. 

Nehadoma két évet töltött a pistoiai csapatnál, első évében 20 mérkőzésen 19, a másodikban 17 mérkőzésen 15 gólt szerzett. Eredményességének köszönhetően gyorsan a közönség kedvencévé vált, de miután az olasz szövetség megtiltotta a külföldi játékosok szerepeltetését, 1927 nyarán kényszerűen búcsút intett a csapatnak. Az év júliusában híre kelt, hogy hazatér és az Újpesthez szerződik –ezt maga Langfelder Ferenc, az Újpest intézője szellőztette meg, de a dologból végül semmi nem lett. 1928 januárjában újabb híradás érkezett: Nehadoma János Olaszországból az Egyesült Államokba, a Brooklyn Wanderers csapatához szerződött.

 

1927decsh.JPG

Nemzeti Sport, 1929.01.16

 1928 és 1930 között játszott Brooklyn Wanderersben (közben 1929 őszén kicsit Nathan Agar futballmenedzser másik klubjában, a Hakoah All-Starsban is), olyan magyar játékosok társaságában, mint Grósz Dezső, Weisz Miklós, Eisenhoffer József, Braun József, Kovácsi Béla, Vadas (Weisz) Miklós. Nehadoma itt is a csapat legjobb góllövője lett, az 1928/29-es szezonban a norvég születésű, de amerikai válogatott Werner Nilsennel holtversenyben az American Soccer League gólkirályi címét is megszerezte 48 meccsen szerzett 43 góljával.

1929 végén ismét szóba került hazatérése, de az vélhetően komoly anyagi elvárásai (a sportlapban megjelent írás szerint kétezer dollárt (mintegy 10 ezer pengőt) kért volna csak a szerződés aláírásáért), végül ismét elmaradt. 1930 nyarán ugyanúgy kellett távoznia az Egyesült Államokból, ahogy annak idején Olaszországból. 1930-ban az amerikai futballszövetség is megszigorította a külföldi játékosok szerepeltetését, így a nagy számban a tengerentúlon játszó magyar játékosok többsége vagy hazatért, vagy valamelyik európai országban folytatta pályafutását.

Nehadoma – akinek hazaszerződését anyagi igényein túl az is nehezítette, hogy mivel Amerikába nem a magyar, hanem az olasz szövetség „adta ki”, a hazai jogértelmezés szerint még mindig a Húsiparosok SC, illetve az abból alakult Merkur játékosának számított ­– Magyarország helyett ismét Olaszországot választotta. Mivel a külföldi játékosok embargója itt még mindig érvényben volt, Nehadoma megkapta az olasz állampolgárságot – a források szerint a Pistoia városi hivatalokkal ápolt korábbi jó kapcsolatainak köszönhetően. Ekkor már nős volt, 1929-ben Bronxban elvette (szintén) pestszenterzsébeti barátnőjét, Schubert Annát.

 

19300708ns.PNG

Nemzeti Sport, 1930.07.08.

 

1930/31-ben aztán már ismét a Pistoiese játékosa, pontosabban játékos-edzője volt, újbóli olasz bajnoki bemutatkozására azonban csak az 1931/32-es szezonban került sor. A következő évet már a szintén másodosztályú Livorno csapatában töltötte, ahol remek évet zárt: 31 meccsen 18 gólt szerzett, nagyban hozzájárul a Livorno Serie B-s bajnoki címéhez és feljutásához. Nem véletlen, hogy felkeltette a nagyobb élvonalbeli klubok figyelmét is, a szezon végén Livornótól is búcsúzott, és a Fiorentina játékosa lett. Három szezont töltött a firenzei csapatnál, 53 mérkőzésen 12 gólt szerezve. 1936-ban Modenába igazolt, ahol egy évre ismét játékos-edző, majd 1937/38-ban aktív pályafutását befejezve edző lett.

Amilyen kanyargós és vándorlásokkal teli volt labdarúgói pályája, olyan lett edzői karrierje is. 1938 és 1948 között megfordult a Triestinánál, a La Speziánál, az Atalantánál, a Barinál és a Mantovánál. 1948 után jó ideig nem találjuk nyomát, mígnem 1955-ben a Ternana edzői székében bukkan fel. Itt egy évet töltött, majd egy újabb év szünet után a L’Aquila trénereként bukkant fel, hogy 1958-ban aztán végképp eltűnjön a szemünk elől.

Az olasz közigazgatás rendszeréből is nyom nélkül tűnt el. Bár bergamói edzőségét követően még számos helyen (Bari, Mantova, Ternana, L’Aquila) dolgozott, bergamói illetőségét nem változtatta meg, azt hivatalból Bergamo városa szüntette meg 1973-ban. Az olasz hatóságok számára sem elhalálozásának dátuma, sem helye nem ismert.

Halálozását mi is mindössze a születési anyakönyvi kivonatához fűzött utólagos bejegyzés révén valószínűsíthetjük. A bejegyzés alapján úgy tűnik, Nehadoma valamikor a hetvenes években hazatért Magyarországra, és 1976-ban Budapesten halt meg.

 

Pályafutása játékosként: 

  • 1920/21 Húsiparosok SC
  • 1921/22 Húsiparosok SC
  • 1922/23 Húsiparosok SC
  • 1923/24 Húsiparosok SC 8/3
  • 1924/25 Húsiparosok SC 25/14
  • 1925/26 Pistoiese 20/19
  • 1926/27 Pistoiese 17/15
  • 1927/28 Brooklyn Wanderers 7/7
  • 1928/29 Brooklyn Wanderers 48/43
  • 1929 ősz Brooklyn Wanderers 13/5
  • 1929 ősz Hakoah All-Stars 5/7
  • 1929/30 Brooklyn Wanderers 32/18
  • 1930/31 Pistoiese -/-
  • 1931/32 Pistoiese 12/6
  • 1932/33 Livorno 31/28
  • 1933/34 Fiorentina 30/7
  • 1934/35 Fiorentina 20/5
  • 1935/36 Fiorentina 3/-
  • 1936/37 Modena 7/1

 

Edzőként:

  •  1930/31 Pistoiese (játékos-edző)
  • 1931/32 Pistoiese (játékos-edző)
  • 1936/37 Modena (játékos-edző)
  • 1937/38 Modena
  • 1938/39 Triestina
  • 1939/40 Spezia
  • 1941/42 Atalanta
  • 1942/43 Atalanta
  • 1943/44 Atalanta
  • 1944/45 Atalanta
  • 1945/46 Bari
  • 1946/47 Bari
  • 1947/48 Mantova
  • 1955/56 Ternana
  • 1956/57 L’Aquila

  

Nehadoma II Károly

 

Ha Nehadoma János kapcsán azt mondtuk, kevés a róla rendelkezésre álló életrajzi információ, akkor ez hatványozottan igaz Nehadoma Károlyra. Még azt is csak feltételezzük, hogy János (és a III-as számú Nehadoma, József) testvére volt, ugyanis bár ő is Erzsébetfalván, a Húsosban kezdte pályafutását, és hazánkban kifejezetten ritka családnév is megalapozott gyanúra ad okot, a negyvenes években több hazai lapban is megjelentek olyan cikkek, amelyek csak két Nehadoma-testvérről beszéltek.

Születési évét csak közelíthetjük: Nechoddoma (ebben a névvariánsban) Károly, a Csepeli Papírgyár volt művezetője 1984-ben, 79 éves korában hunyt el. Az életkor-számítás bizonytalanságát figyelembe véve eszerint 1904-ben vagy 1905-ben születhetett.

Ez a születési dátum összevág azzal, hogy az 1923/24-es szezonban a Húsiparosok SC együttesében felbukkan egy Nehadoma II nevet viselő ifjúsági játékos, márpedig a biztosan ismert kisebbik / legkisebb Nehadoma-testvér, a biztosan 1911-ben született Nehadoma-Nemes József 12 évesen még aligha léphetett pályára a másodosztályú bajnokság egyik felnőttcsapatában.

1925. május 14-én a Nemzeti Sport által közölt fegyelmi ítéletben szerepelt Nehadoma Károly Húsos-játékos, akit ezek szerint már nagy biztonsággal azonosíthatunk Nehadoma II-ként. Ezt követően az EMTK játékosa lett 1930-ig, ezt követően a először a Csepeli MOVE, majd 1931-ben a Pesterzsébeti Iparosok SE játékosa lett. Közben a Cégbajnokságban a Csepeli Papírgyár csapatában is játszott.

1935/36-ban pedig a Drasche-Gubacsi SE együttesének összeállításában szerepelt a neve. További sportpályafutásáról nincsenek adataink. A háború után a csepeli papírgyárban dolgozott művezetőként, neve néhány alkalommal még felbukkan a gyárral kapcsolatos hírekben, tudósításokban. 

 

 Nemes (Nehadoma III) József

 

Nehadoma József 1911. szeptember 24-én született Erzsébetfalván, születési anyakönyvi bejegyzése alapján ő biztosan Nehadoma János testvére. Az EMTK csapatának összeállításában az 1927/28-as szezonban találkozhatunk először a nevével, (ekkor még) Nehadoma III-ként szerepelt.

1929-ben profi szerződést kapott: a Hungária szerződtette, és a döntés beigazolódni látszott, a III. kerület elleni első nyári edzőmérkőzésen ugyanis Nehadoma mindjárt négy gólt vállalt csapata öt találatából.

 

ns290808.PNG

Nemzeti Sport, 1929.08.09.

 

Ezzel együtt a szezon első mérkőzésein Nehadoma „csak” a Hungária tartalékcsapatában kapott szerepet – többek közt Senkey I, Sebes, Nádler, Urbancsik társaságában. Bajnoki meccsen az első csapatban 1929. november 17-én a Budai Harihárom ellen lépett pályára, és mindjárt góllal mutatkozott be: Titkos átadását lőtte a budaiak hálójába. A következő mérkőzésen, a III. kerület ellen is helyet kapott az első csapatban, ezt követően azonban visszakerült a tartalékok közé, és az őszi szezon végén a Szövetségi serlegért vívott sorozat (a tartalékcsapatok „bajnoksága”) legeredményesebb góllövője lett.

 

nemes.PNG

Nehadoma József

 

A bajnokság téi szünetében a miskolci Attila, júniusban pedig a Kispest jelentkezett be a fiatal csatárért (akit ekkor érdekes módon már Nehadoma II-ként is említenek), a tárgyalások azonban nem egyik esetben sem vezettek eredményre, így Nehadoma a Hungáriánál maradt. 1930/31 őszi szezonját a Hungária B csapatában töltötte; a téli szünetben ismét az Attilával, majd a Kispesttel hozták hírbe. Ezúttal nem Brüll Hungária-elnökön, hanem a játékos követelésein bukott meg a klubváltás. Végül 1931 májusában jött a hír: Nehadomát a másodosztályban szereplő Attila szerződtette. Az Attila vezetői „híven a miskolci szokáshoz” – írta a sportlap – a játékosnak magyaros nevet adtak, a továbbiakban Nemes néven szerepelt. (A vele egyidőben leigazolt III. kerületi Schiller Ödönt Sipos Ödön néven játszatták tovább.)

  

ns19310510.PNG

Nemzeti Sport, 1931.05.10.

 

Az Attila a Profi II. liga élcsapataként a feljutást célozta meg, Nemes a Turul elleni mérkőzésen mutatkozott be, szokásához híven mindjárt góllal. A szezon hátralévő két meccsén is szerepelt – a zárást követően pedig egy rövid ideig a II. liga bajnokának is tarthatta magát.

A PLASZ azonban helyt adva a Turul feljelentésének – a vád szerint Miskolci-Maszlonka József, az Attila játékosa vesztegetni próbálta Fischer Jánost és Vaczek Józsefet a Turulból ­– megsemmisítette az Attila – Turul mérkőzés eredményét. Bár sokan az Attila kizárását vagy pontlevonást is vártak, a Szövetség megelégedett a Turul elleni pontok és gólok törlésével (valamint a három játékos eltiltásával), így az Attila végül, ha a Somogy mögött második helyen is, de feljuthatott a Profi I. liga csapatai közé.

Nemes-Nehadoma tehát ismét a Profi I. liga játékosa lett. Az 1931/32-es szezonban 15 mérkőzésen lépett pályára, mígnem az Attila vezetése a Bocskai elleni mérkőzést követően szerződést bontott vele. Az indoklás szerint „Debrecenben a Bocskai ellen nem játszott teljes erővel s ezt visszafelé a vonaton több tanú előtt be is ismerte.”

Miskolci szerződésbontását követően sok játékostársához hasonlóan Nemes is külföldön próbált szerencsét. 1932 őszén a svájci Young Fellows Zürich játékosa lett – Híres-Hirzer Ferenc, Gyurkovics Károly és Winkler IV Károly társaságában. 1933 augusztusában Svájcból igazolta le a Kispest együttese, és ezzel az addig már meglehetősen kanyargós pályát befutott Nemes-Nehadoma egy új szakaszba lépett, a következő 13 évet ugyanis egy kisebb kitérővel már itt játszotta végig.

Egyes források említik Nemes-Nehadoma 1933-as olaszországi, konkrétan livornói szereplését is. 1933-ban a Livorno csapatában bátyja, Nehadoma János szerepelt, Nemes-Nehadoma livornói játékát az olasz források nem erősítik meg. Az viszont valószínű, hogy Nemes 1932-ben vagy 1933-ban eltöltött némi időt Olaszországban (akár bajnoki mérkőzésen nem szereplő játékosként), a Kispest 1935-ös olaszországi túráján ugyanis a sportlap tudósítása szerint ő a csapat egyetlen olaszul tudó játékosa.

 

330822ns.PNG

Nemzeti Sport, 1933.08.22

 

Korábbi csapataiban Nemes a jobbösszekötő posztján szerepelt, Gallowich Tibor, a kispestiek edzője azonban a középcsatár pozíciójába állította. Első kispesti bajnokiját 1933. augusztus 27-én játszotta a Nemzeti ellen, talán már nem is kell mondani, hogy itt is góllal mutatkozott be. Kifejezetten jó formában kezdett, első nyolc kispesti bajnokiján hétszer volt eredményes, Gallowich tehát elégedett lehetett új középcsatárával. S bár akárcsak a csapaté, Nemes formája is visszaesett kissé a kiváló kezdést követően, a bajnokság végén 22 mérkőzésen szerzett 13 gólja nem volt rossz teljesítmény.

Gallowichot közben Stallmach Béla váltotta a Kispest kispadján, majd Stallmachot ismét Gallowich. 1937 őszén érkezett id. Puskás Ferenc, Nemes viszont kirobbanthatatlannak bizonyult a csapatból. Bár a harmincas években az együttesek összeállításai még lényegesen stabilabbak voltak, mint az újabb időkben, az azért mindenképpen figyelemre méltó adat, hogy Nemes első hat kispesti szezonja során összesen 5 bajnokin hiányzott a csatársor közepéről; 1933/34-ben, 1934/35-ben, 1935/36-ban, 1937/38-ban és 1938/39-ben valamennyi bajnoki meccsen pályára lépett.

Legsikeresebb meccse középcsatárként talán a Haladás ellen 1936 augusztus végén 9-4-re megnyert találkozó, amelyen 5 alkalommal talált a szombathelyiek hálójába. „Doma” gyorsan a Kispest vezéralakjává vált; 1935-ben már a Kispest csapatkapitányaként szerepelt a neve.

  361210.PNG

Nemzeti Sport, 1936.12.10.

 

1936/37 telén rövid kitérőt tett – a francia első osztályban a kiesés elkerüléséért küzdő Mulhouse csapata hosszas próbálkozások után 1936 decemberében sikerrel vette rá Nemest és a Kispest vezetését a klubváltásra. A franciák 16 ezer pengőt fizettek a középcsatárért, de végül keveset profitáltak csak játékából. Nemes nem érezte jól magát Franciaországban – hiányzott neki a Kispest, kint töltött időszaka alatt sem a Mulhouse, hanem a Kispest bennmaradásának kérdése foglalkoztatta. Ettől persze talán még maradt volna, de – mint mondta – februárban nem kapta meg a fizetését, a pénze elfogyott, ennivalót sem tudott venni magának.

 

370314.PNG

Nemzeti Sport, 1937.03.14.

 

A Sochaux és a Roubaix elleni mérkőzéseken biztosan pályára lépett a Mulhouse színeiben, mindkét meccsen gólt is szerzett, 1937 március közepén azonban váratlanul hazaérkezett Kispestre. (Pontos mérkőzésszámát nem ismerjük, amennyiben a Rennes elleni meccs előtt tért haza, akkor elvileg összesen nyolc meccsen állhatott a csapat rendelkezésére.) Bár engedély nélkül hagyta el Franciaországot, a kispesti vezetők végül megegyeztek a Mulhouse-zal, és Nemes március végén ismét pályára léphetett – a magyar I. ligában, a Ferencváros ellen.

1938. március 25-én játszotta élete egyetlen válogatott mérkőzését. A Görögország ellen 11-1 arányban megnyert találkozón 3 gólt lőtt, a válogatott folytatás azonban elmaradt. Ezzel egyidejűleg hagyta jóvá a belügyminiszter névmagyarosítási kérelmét, 1938 márciustól tehát már hivatalosan is a Nemes nevet viselhette.

A negyvenes évek elején már a kispesti csatársor veteránjaként tekintettek Nemes Józsefre. Kiváló játékosok sora cserélődött ki körülötte – Mikes, Újváry, Serényi, Szepes, Déri, Rátkai, Somlai, Olajkár II, a tragikus sorsú Kürthy; a csapatba kerülő fiatalok, mint Bozsik vagy Puskás számára legendának számított, utóbbi egyenesen példaképeként tisztelte őt.

 „Általában Doma bácsinak hívták, de Nemes-Nehadoma Józsefet Bozsik csak így emlegette: A Fater. A gyerekek mellett a Fater volt az Amerikából jött „Bácsi”. No, nem drága csecsebecsék révén vált jótevővé, hanem azzal, hogy mesébe illő labdákat tálalt a fiókák elé, akik meg is hálálták a gondoskodást… Szárnyai alatt nőttek fel a fiatalok: Bozsik, Puskás, Mészáros, Egresi… Többek között erről is híres Doma bácsi, meg arról is, hogy két-három játékost magára húzott, s addig cselezett, amíg Egresi, a jobbszélső azt csinálhatott a labdával, amit akart.” (Kő András: Bozsik. 16. old.)

  nemes_vig.PNG

Nemes József és Víg IV József, a Kispest „öregjei”

Képes Sport, 1941/46.

 

Egészen az 1945/46-os hosszú bajnokság végéig játszott a Kispestben. 14 szezonja során 320 mérkőzésen 214 gólt szerzett. 1933/34-ben, 1934/35-ben, 1935/36-ban, 1936/37-ben, 1937/38-ban, 1938/39-ben és 1939/40-ben a Kispest házi gólkirálya volt.

Visszavonulását követő életéről kevés az információnk. 1947 nyarán a Hofherr edzője lett, majd a Kispest ificsapatának edzőjeként dolgozott, de ezután eltűnt a nyilvánosság elől. Kő András 1979-ben megjelent Bozsik című könyve alapján annyit tudunk, hogy Kispesten élt, húgát Olajkár II Sándor vette feleségül, és hogy egészsége megromlott, átesett egy infarktuson.

1989. december 9-én halt meg, a kispesti Újtemetőben nyugszik.

 

Pályafutása játékosként:

  • 1927/28 EMTK
  • 1928/29 EMTK
  • 1929/30 Hungária 2/1
  • 1930/31 Hungária B
  • 1930/31 Attila 3/3
  • 1931/32 Attila 15/2
  • 1932/33 Young Fellows Zürich
  • 1933/34 Kispest 22/13
  • 1934/35Kispest 22/16
  • 1935/36 Kispest 26/20
  • 1936/37 Kispest 21/23
  • 1936/37 Mulhouse FC
  • 1937/38 Kispest 26/25
  • 1938/39 Kispest 26/19
  • 1939/40 Kispest 21/22
  • 1940/41 Kispest 17/9
  • 1941/42 Kispest 23/10
  • 1942/43 Kispest 29/10
  • 1943/44 Kispest 26/12
  • 1944/45 Kispest 11/10
  • 1945/46 Kispest 28/11

 

Edzőként:

  • 1947/48 Hofherr SC

 

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár digitalizált dokumentumait (Népsport, Nemzeti Sport, Népszabadság, Képes Sport, Sporthírlap) használtuk fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr8813824450

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Napikispest 2018.04.13. 2018.04.13. 09:37:15

jegyek @ Felcsút // bőven van még (478 darab), online alig pattant el pár péntek reggelig (100). Ha a helyszínen tervezed beszerezni, akkor mindenképp érj le korábban Felcsútra, mert hajlamos sor lenni! Utána találka a cukiban, mert mi egy ilyen aranyo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.