Az első bajnokok - a kapus, aki rablót fogott
2018. szeptember 19. írta: thac

Az első bajnokok - a kapus, aki rablót fogott

A harmincas évek elején a már több éve tartó gazdasági válság a társadalom egyre nagyobb rétegeit érintette. Egy fiatal munkanélküli 1932. december 29-én bűnös tettre szánta el magát: 

postarablas32.PNG

„Mozidrámához hasonló postarablás pergett le néhány perc alatt csütörtökön este a főváros hetedik kerületének külső részén. Az Aréna-ut 62. számú egyemeletes házban, amely az Elemér-utca sarkán van, három szobában a 76-os számú postahivatal van. Az utcára nyitó első helyiségben van a tulajdonképpeni postahivatal, a mellette levő szoba csomagraktárként szolgál, míg a harmadik szobában a postamesternő, özvegy Lipcsey Leóné lakik. Lipcseyné csütörtökön betegen feküdt, úgyhogy a hivatal teendőit Barta Klára és Haas Erzsébet postakezelőnők látták el. Hat óra előtt néhány perccel, mikor a két tisztviselőnő már be akarta zárni a hivatalt, felpattant az utcai ajtó és egy húsz év körüli, barna arcú, nyírott bajszú fiatalember toppant be. A fiatalemberen gyűrött hosszú fekete kabát és mélyen a szemébe húzva világosszürke sapka volt. Kezében hatalmas forgópisztolyt szorongatott és azt az egyik íróasztal mellett ülő Haas Erzsébetre szegezve így kiáltott: 

- Pénzt, vagy lelövöm!

A megdöbbent postatisztviselőnő, aki éppen akkor helyezte el egy borítékba a hivatal napi bevételét, riadtan átnyújtotta a borítékol a támadónak. A rabló ekkor a borítékot kabátjába süllyesztette, a helyiség másik íróasztala mellett foglalatoskodó Barta Klárához fordult és megismételte felszólítását. A fenyegetés ezt a hivatalnoknőt is megijesztette és az előtte lévő bádog pénzesdobozban felhalmozott bankjegyekből kimarkolva egy csomót, átnyújtotta a banditának, közben ijedtében ezüstpénzt is nyújtott feléje, mire a rabló rákiáltott:

- Csak bankjegyet adjon!

Erre Barta Klára még egy csomó bankjegyet nyújtott át. A támadó a pénzt bal kezével zsebébe süllyesztette, másik kezével pedig pisztolyát továbbra is a postatisztviselőnőkre tartotta és gyorsan hátrálva távozott a helyiségből. Mikor az utcára ért, a nagy sietségben elfelejtette a kezében tartott revolvert elrejteni. így aztán a riadt kinézésű revolveres fiatalember feltűnt a postahivatal előtt álló Zóka József taxisoffőrnek és utána vetette magát. Mikor a rabló észrevette, hogy valaki követi, az Elemér-utca felé menekült. Ugyanakkor ért oda Bádonyi Gyula postafelügyelő, a postajárműtelep pénztárosa, aki az Elemér-utca 35. szám alatt lakik.  A postafelügyelő figyelmes lett a revolveres menekülőre és nyomban arra gondolt, hogy az talán a házban levő postahivatalt akarta kirabolni ezért ő is utána sietett. Zóka akkor már elérte a revolverével hadonászó fiatalembert s elszántan birkózni kezdett vele. A postafelügyelő is rá akarta vetni magát, amikor azt látta, hogy a bandita a soffőr halántékához illeszti revolverét. Ebben a pillanatban észrevette azt is, hogy a dulakodók egy pinceműhely lejárata előtt vannak éppen, mire teljes erejével meglökte a revolveres rablót, úgyhogy az lezuhant a pincébe. De csak egy pillanat telt el és vérző orral nyomban fel is tápászkodott s az üldözők félé kiáltott:

- Álljanak meg, ha kedves az életük!

A postafelügyelő és Zóka azonban nem törődve a fenyegetéssel lerohantak a lépcsőn. Akkorra már a pincében levő, Reich-féle péklapát készítő műhely munkásai is körülfogták a furcsa vendéget. Mikor a rabló látta, hogy nem menekülhet, remegni kezdett és kiejtene a kezéből pisztolyát. Bádonyi és Zóka, a műhely munkásainak segítségével aztán lefogták. Közben a két postáskisasszony felocsúdott ijedtségéből és egyikük az utcára, a másikuk a postamesternő szobáján keresztül a ház udvara a rohant segítségért. Kiáltozásukra hatalmas tömeg gyűlt össze és mire a postafelügyelő és a soffőr foglyukkal előkerültek a pincéből, már rendőrök is érkeztek. A rendőrök mindenekelőtt kikutatták a rablót, akinél hiánytalanul megtalálták az elrabolt összegeket.”
(Kis Újság, 1932.12.30)

A krimibe illő történet számunkra érdekes hőse azonban mégsem Weisz Sándor, miskolci illetőségű, 20 éves állástalan kereskedősegéd (aki, mint azt egy későbbi cikkből megtudhatjuk, családja igazi rémének számított, álnéven lépett a hadseregbe, hírnévre vágyott, és már 12 éves korában is büntetve volt egy kerékpár ellopása miatt), hanem a postarablást megakadályozó, a rablót megtámadó és egy pincelejáratba lökő bátor postafelügyelő; ő ugyanis mintegy harminc évvel a postarabló ártalmatlanná tétele előtt még a magyar labdarúgás első bajnokcsapata, a BTC, valamint a magyar labdarúgó-válogatott kapuját őrizte.

Bádonyi Gyula 1882. szeptember 17-én született Szerencsen Bádonyi Mihály mozdonyvezető és Czaparovszky Zelmira gyermekeként. Pontosan nem tudjuk, mikor költözött a család Budapestre, az 1896-os Budapesti Cím- és Lakjegyzék szerint a Millennium évében mindenesetre már a Kerepesi út 16. szám alatt – a magyar labdarúgás kezdeteinek történetében kiemelkedő jelentőséggel bíró, ám méltatlanul keveset emlegetett Nyolcház nevű MÁV-telep egyik házában laktak. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint Gyula 1900-ban érettségizett a budapesti kereskedelmi iskolában.

Sportkarrierjének indulásáról több adat is kering, a különböző források szerint 1898-ban vagy 1900-ban ismerkedett meg a labdarúgással. Az Életrajzi Lexikon szerint 1899-ben a Postások SE alapító tagja volt, de az ezt alátámasztó szöveghelyet nem sikerült megtalálnunk a kortárs forrásokban, az 1899. augusztus 15-i alakuló közgyűlés névsorában nem szerepel. Az ellentmondás feloldását a Szabó Jenő által írt Egy évszázad Postás mezben című kiadvány adhatja meg, amely szerint: "alapító tag nem csak az lehetett, aki az alakuló közgyűlésen lépett be az egyesületbe a jelzett mértékű tagdíjjal, évekkel később is szívesen láttak hasonló támogatást nyújtókat, viszonzásképpen alapító tagnak nyilvánították őket." (228. oldal) Bádonyi (és bárki más) tehát szerepelhetett "alapító tag"-ként a Postás SE későbbi dokumentumaiban anélkül is, hogy 1899-ben köze lett volna az egyesülethez, annak tényleges megalakulásához. (A "alapító taggá" váláshoz kapcsolt 1899-es évszámot ez esetben természetesen tévedésnek kell tartanunk.)

Bádonyi 1900-ban már biztosan a Budapesti Torna Clubhoz került, a II. számú futballcsapat keretének tagja lett. Először a BTC II és az Óbudai TE mérkőzés szereplői között találkozhatunk nevével a híradásokban – első ismert mérkőzésén a balhátvéd pozícióját töltötte be. A leendő kapus első BTC-s szezonjának nagy részét a hátvédsorban játszotta végig, a kapuban az év első felében Stobbe, Langfait és Rátóti váltották egymást.

 

badonyi_balhatved.PNG

 Sportvilág, 1900.05.06

Nyilvános mérkőzésen adataink szerint a bécsi Cricketerek elleni 1900. november 1-i mérkőzésen debütált kapusként. „Bádonyi az új kapuvéd ezúttal bevált, higgadt és jó játékos, a kiben csapatjának hátvédei is láthatólag bíztak.” – értékelte játékát a Sportvilág tudósítása. Az év utolsó mérkőzésein már kapusposzton szerepelt, nyugodt játékát több alkalommal is méltatták a sportújság szakírói. 1901 februárjában választották „növendéktag”-ból a BTC rendes tagjává – Skrabák Istvánnal, Buda Istvánnal és Nyilassy Péterrel együtt.

Az első hivatalos magyar futballbajnokságban Bádonyi (időnként Báthori néven) már a BTC első számú kapuvédőjének számított. Április 11-én az angol Richmond FC ellen kiálló „MLSZ válogatott tagja lett, majd júniusban a Budapesti Ramblerek kapusaként is pályára lépett a bécsi The Ramblers elleni mérkőzésen. Az első bajnoki szezonban hat alkalommal állt a BTC együttesének kapujában, a bajnokcsapatot bemutató Sportvilág-cikk így jellemezte őt:

„Bádonyi Gyula (19 éves) a B. T. C. ifjúsági csapatának 1900. évben lett tagja s mint back kezdett a footballjátékokban szerepet játszani. Midőn a »Sport-Világ« 1900. őszén rendezett footballtornáján a B. T. C. B) csapatában a kapuban játszott, feltűnt nyugodt és biztos védéseivel s ezen mérkőzés után rögtön az I. csapatba került s játszik azóta úgyszólván szakadatlanul. Jó kvalitását külföldi csapatok is dicsérték és elismerték s tehetségének bizonyítéka azon körülmény, hogy tavaly a Richmondi Football Club ellen összeállított szövetségi válogatott csapatnak ő volt a goalkeepere.”

Sportvilág, 1902.01.12

Az 1902-es bajnokságban Bádonyi szereplésére a nemzetközi mérkőzéseken, a Richmond, a Cricketerek, a Slavia ellen, valamint a különböző kupasorozatokban került sor, bajnoki fellépéséről nem találtunk információt. A prágai SC Favorit ellen a csatársor tagjaként lépett pályára – ezen a poszton igen mérsékelt teljesítményt nyújtott, a dán Boldklubben 1893 ellen így már ismét a kapuba került, s a Sportvilág a BTC 4:0 arányú veresége ellenére meg volt elégedve játékával. „Különösen Bádonyi védett szépen; az utóbbi időben sokat haladt s gyors, határozott védelme folytán ismét legjobb magyar kapuvéddé lett. Hibája egyedül az, hogy a goalrugásokat a hátvédnek kell teljesíteni, továbbá hatalmas rúgásai inkább magasak, mint távolba vivők.” (Sportvilág 1902.05.25)

badonyi.PNG

Bádonyi Gyula az 1901-es bajnokcsapat mezében

Az „MLSZ-válogatott”, valamint a „Ramblerek” mérkőzések után Bádonyi Gyula védte a magyar csapat kapuját az első hivatalos nemzetek közötti mérkőzésen, az 1902. október 12-én Bécsben rendezett Ausztria – Magyarország találkozón is. Az 5:0 arányú magyar vereséggel zárult találkozó lett Bádonyi egyetlen hivatalos válogatottbeli szereplése, s ezt követően rövidesen BTC-s pályafutása is véget ért: a második osztályban szereplő Budapesti Posta- és Távírda Tisztviselők Sport Egyletének játékosa lett.

A Postások csapata az egyik első „vállalati” csapatként a századelőn működő „polgári” klubokhoz képest komoly versenyelőnyt tudhatott magáénak – játékosainak ugyanis állást biztosított, így aztán a korszak legjobb, legtehetségesebb futballistáit is magához csábíthatta. Az 1902-es Postás kiemelkedett a másodosztály mezőnyéből – az Újpestet például 8:0, az MTK-t 5:2, a III. Kerületet 4:1 arányban verték. Keretükben egykori BTC-s, FTC-s, MUE-s játékosokkal végül biztosan nyerték a bajnokságot, majd a feljutásért rendezett osztályozón a MAC és a BSC ellen is győztek, így az 1903-as szezonnak már az élvonalban futhattak neki.

„A football iránti érdeklődésnek legszebb bizonyítékát azonban ama körülmény szolgáltatta, hogy a II-od osztályú bajnokság küzdelmeit a sportkörök mindvégig élénk érdeklődéssel kisérték. A Postások csapata, mely tavaly úgyszólván még csak papíron létezett, idén nemcsak biztos fölénynyel első lett, de egyszersmind a legjobb magyar football-csapatok egyikévé fejlődött, azaz, hogy nem is fejlődött, mivel tagjai által — kik a legjobb magyar football-csapatok kötelékéből léptek át, — már első idei szereplésétől kezdve az volt (Bádonyi, Harsády, Szemethy, Minder, Kertay (B.T.C.), Gabrovitz, Schwarz, (F.T.C.), Steiner (»33« F.C.) Fülöp (Bp. Sp.C.), Bodor (M.U.E.), Arany (Postás). E tagok részvételével a jövő évi I-ső osztályú bajnokság már mostan egyik legerősebb favoritjaként szerepel. A Postások mellett a Magyar Testgyakorlók Köre és a Törekvés mutatták a legszebb formát s minden valószínűség szerint ennek révén első osztályba soroztatnak.”

Sportvilág, 1902.12.28

postas_1903.PNG

A Postások 1903-as csapata. Hátul: Szabó Elek alelnök, Varga József, Bránszky II Antal titkár, Szemethy Gyula, Giba Gyula, Gabrovitz Emil, Koltay (Kolhanek) I József, Alfay Zoltán a futball osztály vezetője; középen: Harsády József, Bodor Ödön, Arany Sándor; elöl: Bádonyi Gyula, Borhy Mihály, Kertay Lajos, Minder, Schwartz Leó. 

Nemzeti Sport, 1903.10.18

Bádonyi (Minder, Harsády, Kertay és mások társaságában) tehát a Postás játékosaként 1903-ban ismét élvonalbeli bajnokikon léphetett pályára. Kezdetben kapusként számítottak rá, idővel azonban ezt a posztot Giba Gyula vette át tőle, Bádonyi pedig ismét a mezőnybe került, és az évad második felében már jobbszélsőt játszott. 1904-ben nem szerepelt a bajnokságban, a következő évben aztán egy ideig a Postások második csapatában, az év végén viszont már újra az első csapat hálóőreként játszott, tagja volt tehát a pályán elért eredményeket tekintve a bajnokság első helyén végzett együttesnek.

„Bádonyi Gyula, 21 éves: footballozik 1898 óta. Játszott rövid ideig jobb szélsőt, egyébként mindig kapust. 4 éve játszik az. egyesületben. Más sportot nem űz. Kétszer játszott a szövetség válogatott csapatában. Jelenleg önkéntesi évét szolgálja. Elsőrangú kapus. Labdatechnikája kitűnő. Higgadt, biztos, gyors mozdulatai miatt nagyon nehéz gólt lőni kapujába. Jellemző, hogy az ő védése mellett a Postások az idén egy mérkőzést sem vesztettek.” – írta róla 1906. január 7-én a Nemzeti Sport.

A két szövetségi válogatott szereplésre történő utalás jól jelzi az első évek „hivatalos” és „nem hivatalos” nemzetközi találkozói közötti vékony határvonalat. Bádonyi, mint láthattuk, a Richmond ellen kiálló „MLSZ válogatottban” a „Budapesti Ramblerek” bécsi Ramblerek elleni mérkőzésén, valamint az Ausztria – Magyarország találkozón játszott. Jellemző egyébként, hogy ez utóbbi a kortárs tudósításokban Bécs – Budapest mérkőzésként jelent meg.

Hogy Bádonyi 1901 és 1902 után nem háromszoros magyar bajnok, az az 1905-ös bajnokság után kialakult hosszas csatározás és pereskedés eredménye. Az események kiindulópontját a Postás és a Fővárosi TC november 12-i 7:0 arányú Postás győzelemmel zárult mérkőzése jelentette. A mérkőzésről a két korabeli sportlap nem közölt tudósítást, a Sportvilág meg is indokolta döntésüket:

„Magáról a mérkőzésről a győzelemmel járó immorális körülmények s a match folyamán lezajlott ízléstelen jelenetek után leghelyesebben vélünk cselekedni, ha nem referálunk olvasóinknak.”

Sportvilág, 1905.11.19

Az Egy évszázad Postás mezben című kiadvány közelebbről meg nem nevezett forrás alapján a következőket írja a találkozóról:

„November 12-én (két forduló volt még hátra ezután) botrányos összecsapást láthatott az Erzsébet királyné úti pálya közönsége. A tabellán második helyen álló Postások – a Fradi akkor még veretlenül állt az élen – a rapszodikus teljesítményt nyújtó Fővárosi TC ellen toronymagas esélyesként léptek föl. Ennek megfelelően alakult a játék képe, no és az eredmény, ám az első félidő vége előtt 3:0-s állásnál az ellenfél csapatkapitánya kiállította egyik játékostársát (úgy látszik, akkortájt neki is joga volt ehhez), mivel az rosszul futballozott. A levonulót a klub egyik vezetője meg is ütötte, s egyben meggyanúsította, szándékosan lazsálja el a meccset, mert a postások állásígérettel csábítják magukhoz. A szünet után egy másik játékos inkább ki se jött a pályára, elkerülendő az újabb vádakat és tettlegességet, hasonló megokolással. A kettős emberelőnnyel együtt is… csak 7:0-ra nyertek a postások, mégis gyanúba keveredtek, hogy bundameccset játszottak.”

Szabó Jenő: Egy évszázad Postás mezben. Budapest, 1999. 19-20. oldal.

A megvádolt Postás-kapitány Bienestockot, valamint a két Főv. TC játékos, Roóz Ernőt és Rusz Miklóst a fegyelmi bizottság ítélete szerint örökre eltiltották, a Postást mint csapatot azonban nem büntették meg. A mérkőzés eredményét igazolták, s bár hivatalosan nem hirdették ki az 1905-ös bajnoki címet, a Postást mindenki magyar bajnoknak könyvelte el. A Nemzeti Sport így méltatta az együttest:

„Rég lezajlottak a bajnoki küzdelmek, de a harc még dúl a zöld asztal mellett s ismét előállott az a furcsa eset, hogy Magyarország 1905. évi bajnokcsapatát 1905-ben még hivatalosan ki nem hirdették, jóllehet az összes bajnoki mérkőzések igazolva vannak. De a Postások a gyepen győzték, eszerint ha formálisan még nem is, de tényleg már Magyarország 1905. évi első osztályú labdarúgócsapata az övék. (sic!) 1901-ben szervezték a Budapesti Posta- és Távirda Tisztviselők Sport Egyesületének football csapatát. 1902-ben már megnyerik a másodosztálvu bajnokságot s 1905-ben már mint az elsőosztályu bajnokságért küzdő csapatok legjobbjai állanak előttünk. Ehhez a magában véve is bámulatos sikerhez járul az 1905. évi bajnoki mérkőzések során elért — a győzelmeknek úgyszólván szakadatlan láncolatát képező — eredmény, mely a magyar football-sport terén szinte páratlanul áll. Tagadhatatlan tény az, hogy egyleteink közül kevés mutathat fel oly rövid idő alatt oly jelentékeny fejlődést és oly nagyfokú haladást, mint a Postások sportegyesülete.”

Nemzeti Sport, 1906.01.07

1906 májusában aztán az addig mindent tagadó Roóz megváltoztatta vallomását, és megvádolta a vesztegetéssel a Postás vezetőit. Az események felpörögtek: június 22-én az MLSZ igazgató tanácsa megsemmisítette az inkriminált mérkőzés eredményét és mindkét együttest vesztesnek nyilvánította. A döntést július 27-én a Postás fellebbezésére összehívott rendkívüli közgyűlés megerősítette, a mérkőzés újrajátszásához nem járult hozzá. Ezt követően a bajnoki pontok terén azonosan álló Ferencváros és Postás közül a gólarányok már-már számmisztikába illő újraszámolását követően a bajnoki cím a Ferencvárosé lett. Nem nehéz a történtek mögé képzelni a polgári egyesületek által gyűlölt „vállalati csapat” a Postás megbüntetésének igényét.  

„A Postások esetében csakis az évek óta visszatartott keserűség tört ki a tömegből s nem annyira a Postás—Főv. T. C.-matchnél megtörtént botrányért, hanem a múltnak hibáiért, idegen egyesületek legkiválóbbjainak állásszerzésből folyó morális kötelezettségek kényszere alatt való bevonásáért.” – írta még az első ítélet után, 1906. március 11-én a Sportvilág, rávilágítva az amatőr-eszmény első megrendülésére, a valamilyen formában a megélhetésért játszó, a megélhetésért egyesületet választó vagy váltó sportolók körének megjelenésére.

A játékosok elcsábításának ez a módja természetesen nem csak a Postások együttesét jellemezte, ők igazából csak az elsők voltak, akik állásajánlatokkal szereztek játékosokat. A vidéki nagyvárosokban alakult egyletek nagy része (a Győri Egyetértés, a Nagyváradi Törekvés, a Kolozsvári Vasutas, a bányásztelepülések együttesei), vagy éppen a csepeli lőszergyár támogatását élvező rövid életű Csepeli AC is alkalmazta ezt a kezdeti időszakban hivatalosan még nem tiltott, nem szabályozott, legfeljebb csak a polgári egyletek által rossz szemmel nézett technikát.

A Postás együttese a bajnoki cím Ferencvárosnak ítélését követően sértődötten visszalépett a bajnokságtól, és feloszlatta labdarúgó-szakosztályát; játékosainak egy része más klubokhoz került, mások (köztük minden bizonnyal Bádonyi is) átigazolás nélkül a Nemzeti SC edzéseit látogatták. 1906-ban a Postások vezetői Magyar Football Klub néven próbáltak egy az MLSZ-en kívül álló, vándordíj mérkőzésekre és vidéki találkozókra specializálódó „fedőklubot” létrehozni a játékoskeret egyben tartása érdekében, az MLSZ azonban villámgyorsan lehetetlenné tette az új egyesület működését azzal, hogy megtiltotta tagegyesületeinek a nem MLSZ-kötelékbe tartozó hazai csapatok elleni kiállást.

Ezt követően egy ideig nem hallunk a csapatról, így Bádonyiról sem, aki ekkor már a civil életben is a posta alkalmazásában állt: 1905-ben elvégezte a a posta- és távíróképző tanfolyamot, ezután postagyakornokként, 1907-től postatisztként dolgozott. A szakosztály 1908 őszi újjászervezésénél aztán az egykori válogatott kapus ismét Postások egyesületének labdarúgója lett.

1908.PNG

Sportvilág, 1908.10.17

Az 1908/09-es szezonban még több alkalommal védte a másodosztályban végül bronzérmet szerző csapat kapuját, a következő évadtól kezdve azonban már nem szerepel többet a neve az összeállításokban, illetve a csapattal kapcsolatos tudósításokban. A civil életében bekövetkező előlépéseit ismét csak a Tiszti Cím- é Névtár alapján ismerjük: 1910-től a Magyar kir. Posta és Távírda budapesti (kőbányai) járműtelepének tisztjeként láthatjuk őt a posta alkalmazottainak névsorában. 1927-től már postafelügyelő volt, 1930-ban a Keresztény Községi Párt (a Wolff-párt) képviseletében Budapest VII. kerület törvényhatósági bizottságának póttagja lett. 1932-ben részt vehetett az 1902-es osztrák-magyar mérkőzés egykori játékosai számára rendezett banketten – a magyarok közül Gabrovitz Emil, Hajós Alfréd, Koltay József, Oláh Károly, Pozsonyi Imre és Bayer Jenő társaságában. Az Aréna úti postarabló elfogásában való közreműködését már bemutattuk – cselekedetéért 1933. január 25-én m. kir. kereskedelemügyi miniszteri elismerésben részesült.

badonyi1932.PNG

Színházi Élet, 1932/43.

1936-ban postafőfelügyelői címmel és jelleggel ruházták fel, 1937-ben pedig ténylegesen is postafőfelügyelővé lépett elő. 1942-ben ismét az MLSZ díszvendége volt az első magyar válogatott csapat, a Svájc elleni mérkőzésre hívták meg őket: Buda István, Gabrovitz Emil, Bayer Jenő, Pokorny József, Hajós Alfréd, Oláh Károly, Bádonyi Gyula és Koltai József képviselte az úttörőket.

Bádonyi, az első válogatott kapus kevesebb mint két évvel később, 1944 június 6-án hunyt el Budapesten.

 

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár, valamint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál digitalizált dokumentumait (Sportvilág, Nemzeti Sport, Budapesti Hírlap, Budapesti Közlöny, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Kis Újság, Színházi Élet, Közgazdasági Értesítő, Fővárosi Közlöny, Magyarország Tiszti Czím- és Névtára, Budapesti Cím- és Lakjegyzék, Posta és Távírda Rendeletek Tára) használtuk fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr3914244051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.