„Önvédelemből lelőtte a rendőr a válogatott futballistát”
2018. október 31. írta: thac

„Önvédelemből lelőtte a rendőr a válogatott futballistát”

Egy kalandos vérű futballista, Jeszmás József élete és halála

Jeszmás József 1897-ben született Bécsben, Jeszmás Karolina (házasságon kívüli) gyermekeként. Apja nevét csak közvetetten, Károly nevű bátyja egyik hivatalos irata alapján valószínűsíthetjük, a kézzel írott nevet Joseph Horsfeldként (Honfeld?) azonosíthatjuk. Józsefnek legalább két bátyja és egy nővére volt, az anya és a gyerekek minden valószínűség szerint még 1910 előtt Budapestre költöztek. 

jeszmas.PNGJeszmás József (Friss Újság, 1934.05.15)

Labdarúgó karrierjét 1913-tól kezdve követhetjük nyomon, ekkor az Ifjúsági Labdarúgó Szövetséghez tartozó Terézvárosi TK játékosaként bukkant fel, majd a következő évben a BTK együtteséhez igazolt. 1915-ben a 33 FC együttesében szerepel egy Jeszmás nevű jobbfedezet – valószínűleg Jeszmás József az, de a források hiánya miatt ezt teljes biztonsággal nem tudjuk megállapítani. (Két testvére közül viszont György ekkor biztosan hadifogságban volt, Károly pedig minden valószínűség szerint a hadszíntéren tartózkodott, őket így kizárhatjuk a lehetőségek közül.) 

33fc.PNGAz 1915 őszi hadibajnokság csapatainak összeállítása, a 33 FC keretében egy Jeszmás nevű játékossal (Pesti Hírlap, 1915.11.14)

 1918-ban viszont már biztosan tudjuk, hogy a Kispesti AC játékosa lett, egy hír szerint a KAC a BLK-tól szerezte meg a fiatal játékost. Első kispesti szereplésére 1918 májusában került sor, az ekkor még átigazolás alatt álló játékos az MTK kombinált csapata ellen lépett pályára, és góllal vette ki a részét a KAC 2:1-es sikeréből.

18majus.PNG Az Újság, 1918.05.31

Valószínűsíti a 33 FC-s szereplést, hogy 1918 nyarán és őszén a későbbi középcsatár még a KAC fedezetsorában (is) szerepelt. „A halfnak foglalkoztatott Jeszmásban elsőrangú csatárt bir a KAC, miért nem játszatják a megfelelő helyen?” – tette fel a kérdést Az Újság szakírója. (Az Újság, 1918.08.27)

Első teljes kispesti szezonja az 1918/19-es bajnokság volt. 7 mérkőzésen biztosan szerepet kapott, azonban továbbra is (gyakran) a középpályán szerepelt. „Igen jó erő a középfedezet helyén játszó Jeszmás, csak durvaságáról kell leszoktatni.” – értékelte őt 1918 szeptemberében a Sporthírlap tudósítója. (Sporthírlap, 1918.09.16). 

1919/20-ra már egy sorral előrébb rukkolt, Jeny, Ságuly, Eisenhoffer, Boldog, Krebs mellett a csatársor tagja lett, jellemzően a jobbösszekötő vagy a középcsatár szerepkörét kapta meg, 7 bajnoki mérkőzéséről ebben a szezonban is biztosan tudunk. 1919 decemberében bejelentkezett érte az Újpest, de az ekkor már egyértelműen a Kispest erősségének számító csatár ekkor még végül a KAC kötelékében maradt. 1920 áprilisában már a nemzeti csapatnál is szóba került a neve, de a válogatottban történő bemutatkozására ekkor még nem került sor.

1920 nyarán a magyar élvonal legjobb játékosai közül néhányan (köztük válogatott játékosok is) „amatőr alapon” túracsapatot kívántak szervezni, hogy az MLSZ engedélyével külföldön bemutató mérkőzéseket játsszanak. Az MLSZ nem engedélyezte a tervet, mondván, hogy egy ilyen 3-4 hónapos túra egyértelműen meghaladja az amatőrizmus kereteit. „Amatőrnek … az a játékos, aki három vagy négy hónapig is távol tud maradni a lakóhelyétől, már ezen az alapon sem tekinthető.” – nyilatkozta a Malaky Mihály, az FTC egyik vezetője.

A tiltás eredményeként többen (Orth, Braun, Molnár) kiváltak a megbeszélésekből, a szervezőmunka megfeneklett. Nem volt azonban sokáig nyugalom. Hamarosan Budapestre érkezett egy „Heidinger nevű berlini úr” – valójában Otto Eidinger, berlini vállalkozó, a földalatti vasút egyik főrészvényese. „Ügynök, hírlapíró, milliomos” – néhány azok közül a híresztelések közül, amelyek a személyével kapcsolatban napvilágot láttak. Eidinger a Sporthírlap újságírója szerint berlini csapatok számára kívánt játékosokat toborozni, míg Az Est munkatársa „csak” egy külföldi túracsapat szervezéséről szerzett tudomást.

„A nehéz gazdasági helyzet, a külföldi túrák jó sikere megérlelte a helyzetet egy magyar professzionális football-csapat alakulásához. A régen folytatott tárgyalások végre konkrét megállapodásra vezettek és a magyar válogatott footballisták jó része a már külföldön levő játékosokkal együtt Heidinger németországi impresszárió vezetése mellett Berlinben magyar football-csapatot szerveznek, kimondottan azon célból, hogy ennek segélyével könnyű és biztos megélhetést biztosítsanak maguknak.”

Az Est, 1920.08.14

Az utóbbi elképzelés áll közelebb a vállalkozáshoz, Eidinger célja egy profi túracsapat összeállítása volt, amely mind neki, mind a résztvevő futballistáknak komoly bevételt hozott volna a lekötött bemutató mérkőzések révén. A túracsapat tagjai a tervek szerint Németországban, más hírek szerint Svédországban, Svájcban, esetleg Jugoszláviában is játszottak volna mérkőzéseket, amelyekért tekintélyes fizetést (a Sporthírlap szerint havi 3000 márka fizetést és napi 30 márka zsebpénzt) kaptak volna. (Hogy az „amatőrizmus” elve ne sérüljön, a játékosok papíron a berlini földalatti vasút hivatalnokai lettek volna.) Az MLSZ ismét gyorsan lépett, és a 15 érintett játékost villámgyorsan eltiltotta, egyben jelezte a német futballszövetségnek, hogy a FIFA szabályai alapján a német egyesületek nem játszhatnak olyan csapattal, amelyben a 15 eltiltott magyar valamelyike szerepel. A csapat mindezek ellenére elutazott, és már az amatőrizmustól elszakadva nyíltan profi csapatként, Ungarische Professional Football Club – Budapest néven három mérkőzést is lejátszottak.

Az első magyar „proficsapat” tagjai között találjuk Pataki Mihályt, Feldmann Gyulát, Viola lózsefet Wilheim Vilmost, Nemes Sándort, Plattkó Ferencet Kollár Zoltánt, Nyúl Ferencet, Ging Józsefet – és a fiatal kispesti csatárt, Jeszmás Józsefet is.

A német szövetség az MLSZ követelésének engedve három mérkőzés után letiltotta tagegyesületei számára a magyar túracsapat elleni fellépéseket, annak tagjai így egy-két kivétellel hazatértek, hogy ismét a hazai bajnokságban boldoguljanak. Az MLSZ azonban furcsa döntéssel nem engedélyezte számukra, hogy a magyar (amatőr) bajnokságban szerepeljenek, csak akkor, ha testületileg kérik visszaamatőrizálásukat. A hazatért futballisták ezt meg is tették, játékengedélyük azonban még 1921 első hónapjaiban sem érkezett meg.

A többiekkel együtt hazatért Jeszmás nem várta meg a visszaamatőrizálási folyamat végét, 1921 tavaszán csatlakozott a Kispesti AC Németországban túrázó csapatához. Ez még nem lett volna baj, az már annál inkább probléma forrása lett, hogy a túrán a középcsatárként bevethető Ságuly megsérült, így a csapat kényszerhelyzetbe került: nem tudnak pályára lépni, ha (a hivatalosan még profi) Jeszmás nem játszik, ha viszont pályára lép, akkor a szabályok értelmében minden vele egyszerre pályán lévő kispesti játékos profivá minősíttetik. Végül Jeszmás csapatba állítása mellett döntöttek, de mindent megtettek, hogy szereplését eltussolják. A kölni mérkőzésen készült csapatképet a Kispest pénztárosa, a civilben fényképész Hauser Béla retusálta – a képekre Jeszmás helyére Ságuly (egyes források szerint Stallmach) arcképét illesztette be.

Miután Jeszmás németországi szereplése az MLSZ tudtára jutott (a jószomszédság jegyében a Wekerletelepi SC intézője volt a feljelentő), felgyorsultak az események. A Kispest először tagadott, majd beismerte Jeszmás szerepeltetését. (Aki közben 1921. május és szeptember között továbbra is játszott a kispestiek első csapatában.) A csapat főtitkára, Boldog Nándor beismerő vallomásában minden felelősséget Mayer Bélára, a csapat intézőjére hárított. Mayer ezen megsértődve ugyancsak bevallotta Jeszmás németországi csapatba állítását, de kijelentette, hogy azt az egész kispesti csapat tudta. Be is mutatta a kölni fotó eredeti és retusált változatát, és ha már eddig eljutott, bejelentette, hogy a kispesti csapatnál egyébként is régóta rendszeres fizetést kapnak a játékosok. Bevallotta, hogy létezik egy II. számú pénztárkönyv, amiben a fizetéseket tartják nyilván.

Innen már nem volt megállás: a játékosok sorra vallották be, hogy fizetésben részesültek, ellátást, ruhát, cipőt kaptak. Ez a rendszer persze minden valószínűségszerint valamennyi magyar nagycsapatnál működött, a jelenséget tudomásul venni nem hajlandó MLSZ azonban kirakatpert csinált a kispestiek ügyéből.

Jeszmást mindeközben még jogosulatlan németországi szereplése miatt örökre eltiltották a játéktól. Ő ekkor már többé-kevésbé kívülről szemlélte a dolgokat; nem várta meg a tárgyalások kimenetelét, hanem Prágába távozott, ahol a DFC Prága profijátékosa lett. (Az MLSZ eltiltó ítélete „természetesen” nem akadályozta meg a DFC-t Jeszmás további foglalkoztatásában.) A profiper is zajlott: nyolc kispesti játékost – Jeny Rudolfot, Eisenhoffer Józsefet, Csontos Kálmánt, Varga Pétert, Mészáros Istvánt, Blasnik Józsefet, Budai Jánost és az „örökre eltiltott” Jeszmást – professzionalistának nyilvánítottak, ez gyakorlatilag eltiltásukkal ért fel, hiszen a döntés értelmében nem léphettek pályára a hazai amatőr bajnoki mérkőzéseken. A Szövetség egyben kötelezte a KAC-ot, hogy új vezetőséget válasszon, és abba a régi klubvezetők közül senki ne kerülhessen be.

A kispestiek (Jeny, Eisenhoffer, Varga Péter és társaik) amatőr státusát az MLSZ 1923 augusztusában adta vissza – az UTE pedig villámgyorsan be is nyújtotta Varga, Csontos és Jeszmás átigazolási kérelmét. Hogy miért jutott eszébe az egyik intézőbizottsági tagnak, hogy megnézze a játékosok kartotékjait, már nem tudni – mindenesetre a kartotékok alapján gyorsan kiderült, hogy Jeszmást egy évvel korábban örökre eltiltották a játéktól, így nem igazolható. A tanácstalan intéző bizottság a fegyelmi bizottság elé utalta az ügyet, amely salamoni döntést hozott. Jeszmást új ítélettel 1921. október elsejétől december 31-ig, vagyis három hónapra eltiltotta s így büntetését kitöltöttnek véve, az ő játékengedélyét is visszaadta.

Jeszmás tehát 1923 nyarán az Újpest játékosa lett, majd szeptemberben a válogatottban is bemutatkozott, az Ausztria elleni 2:0-s győzelemmel zárul mérkőzésen. Ezt követően egészen 1924 januárjáig viszonylagos csend uralkodott körülötte. Ekkor azonban váratlanul felkereste az MLSZ-t, és bejelentette, hogy nem kíván többé az Újpestben játszani, az országot is elhagyja, és Bukarestbe költözik. Mint elmondta, az újpesti csapat körül kialakult „áldatlan állapotok” kényszerítették erre a döntésre.

„Mielőtt elindultunk a külföldi túrára, szabadságot kértem és kaptam alkalmaztatási helyemen, az Arnheim-féle pénzszekrénygyárban. Hazajövetelem után nagy megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a vállalat nem akar visszavenni, úgyhogy napok óta állás nélkül vagyok. Már régebben tárgyalásban álltam egy bukaresti pénzszekrénygyárral, amelytől a közelmúltban előnyös szerződési ajánlatot kaptam. Ez most éppen kapóra jön, nem gondolkozom tehát tovább és kiköltözködöm Bukarestbe, ahol azonban egyelőre aligha fogok futballozni. A jövő héten már el is utazom.” – idézte állítólagos szavait a Pesti Napló. (Pesti Napló 1924.01.17)

Végül 1924 tavaszát mégiscsak az újpesti csapatban töltötte, sőt a szezon végén 15 góllal a bajnokság gólkirályi címét is megszerezte. 1924 augusztusában azután elhagyta Budapestet, és a Romcomit Bukarest játékosa lett. Sajnos nem sikerült hiteles forrásra alapozva kideríteni, játszott-e bajnoki mérkőzésen a román első osztályban, az viszont biztos, hogy nem találta meg számítását, és 1924 októberében már ismét az UTE csapatában lépett pályára, mégpedig a BTC elleni hazai bajnoki mérkőzésen.

hevre.png

Az Újság, 1924.10.10

Az év novemberében az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. újonnan alakult Tungsram Sport Egylet nevű futballcsapatának edzője lett – a csapat első dokumentált mérkőzését 1924. november 25-én vívta a Győrffy és Wolf Fémárugyár csapata ellen, és magabiztos 4:1 arányú győzelmet aratott.

Jeszmás számára az edzősködés ekkor még persze melléktevékenység volt; az Újpest csapatában az 1924/25-ös szezonban is kiválóan teljesített, 20 mérkőzésen 11 gólig jutott, az évad végén viszont ismét útra kelt. Ezúttal Olaszországot vette célba, az US Cremonese együtteséhez szerződött. Nagyszerű egy évet töltött Cremonában, 19 bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett – a Livorno elleni 8:0-s meccsen 1925 októberében például „klasszikus” mesterhármast ért el.

Szerették és megbecsülték a csapatnál, mégsem volt maradása – 1926 őszétől ismét az Újpest játékosa lett. Az 1926/27-es éve már kevésbé lett sikeres: 14 meccsen lépett pályára és 6 góllal járult hozzá az Újpest ezüstérméhez, de a dícséretek mellett egyre több bíráló jelző is megjelent vele kapcsolatban. Nem is maradt a lila-fehéreknél; a következő bajnokságot már első sikerei helyszínén, Kispesten kezdte meg.  Itt sem váltotta meg a világot, nem is töltötte ki a teljes szezont, 1928. március 31-én a Vasashoz igazolt. Kispesten 15, a Vasasban 6 bajnoki mérkőzésen játszott, ezeken összesen 13-szor volt eredményes. Az angyalföldiek az évad végén szerződést hosszabbítottak vele, korábban szerzett térdsérülése azonban váratlanul közbeszólt. 1928 szeptemberében megoperálták, de a műtétet követően súlyos fertőzés lépett fel, és hosszas kórházi kezelésre szorult.

„A legnagyobb gondok között vagyunk. A Vasasoktól a múlt hét óta nem kapom a férjem fizetését. Azt mondják, nincs pénz. Miből éljek a gyermekemmel?” – idézte Jeszmás feleségét a Sporthírlap. (1928.11.15)

Ekkor már nem volt rendben magánélete sem. Több alkalommal is problémája támadt az alkohollal, ilyenkor játékostársaival és másokkal is könnyen összeveszett; még 1928 nyarán a Pécs-Baranya elleni barátságos mérkőzést követően összetűzésbe keveredett egy rendőrrel, emiatt elő is állították őt a pécsi rendőrkapitányságra.

Elfertőződött lába sosem jött többé rendbe, így fel kellett adnia profi futballkarrierjét, 1929 augusztusában profiszerződés nélkül maradt. Az akkor bal lábára már gyakorlatilag béna egykori négyszeres magyar válogatott játékos a profiszövetség segélyére szorult, a következő évben azonban úgy tűnt, rendeződik a helyzete. Edzői képesítést szerzett, Jugoszláviába került, és a Szabadka edzője lett. Újabb törés következett azonban életében: 1931-ben nem hosszabbították meg jugoszláviai tartózkodási engedélyét, így kényszerűen visszatért Budapestre. A következő évben pert nyert az Országos Társadalombiztosító Intézet ellen – a bíróság rokkantnak nyilvánította, és havi 100 Pengő életjáradékot ítélt meg neki.

A civilben lakatos Jeszmás ekkor a csepeli posztógyárban kapott állást. Első feleségétől 1932-ben elvált, és minden valószínűség szerint ezt követően Angyalföldről Csepelre költözött. Gyári munkája mellett a Posztógyár futballcsapatát edzette, és a hírek szerint a futball mellett bokszedzéseket is tartott. Újranősült, második felesége Schin Erzsébet lett, aki az 1920-as évek első felében mint kerékpárversenyző szerepelt a sportlapok hasábjain. 1934 márciusában (?) második házasságában is gyermeke született, a következő hónapban pedig a Posztógyári SE intézőjévé nevezték ki.

Alig egy hónappal később, 1934. május 15-én teljes megdöbbenést keltett a napilapokban megjelent hír:

„Pestszenterzsébeten vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egy rendőrfőtörzsőrmester dulakodás közben agyonlőtte Jeszmás Józsefet, a híres futballistát, aki néhány évvel ezelőtt még Magyarország egyik legkiválóbb középcsatárja volt. A tragikus eset óriási megdöbbenést keltett a környéken és a sport rajongói körében, ahol mindenütt szerették Jeszmást és sokat tartottak felőle.”

(Friss Újság, 1934.05.15)

Az újságírók gyorsan rekonstruálták az eseményeket. Jeszmás néhány társával éjjel két óra körül erősen ittas állapotban hazafelé tartott Pesterzsébetről Csepelre. Útközben hangoskodtak, a szembejövő járókelőket inzultálták, mígnem egy rendőrjárőr, név szerint Gedényi István főtörzsőrmester igazoltatni akarta őket. Jeszmás nem tett eleget a felszólításnak, sőt, ököllel többször megütötte a rendőrt, majd miután az a földre került, megrúgta, és társaival együtt futásnak eredt. A rendőr utánuk futott, beérte őket, és fegyverrel próbálta Jeszmást megadásra bírni – ő azonban újra támadásba lendült. Megütötte a rendőrt, aki – a vizsgálat eredménye szerint jogos önvédelemből – már fegyverét használta, viszont lövése célt tévesztett, és Jeszmás combja helyett annak hasát találta el. A volt válogatott futballista halálos sebet kapott, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

"Gedényi István ellen a pestvidéki ügyészség a legszigorúbb vizsgálatot folytatta le. Teljes mértékben igazolódott a rendőr vallomása, mely szerint Jeszmás nemcsak testi épségét, hanem éleiét fenyegető magatartást tanúsított vele szemben és így a fegyverhasználat jogos önvédelemből történt." - írta néhány nappal később a Kis Újság. (1934.05.18)

„Nagyon jó játékos volt és a közönség nagyon szerette” – mondta róla a tragédia után Langfelder Ferenc, az Újpest vezetője. – „Nagyon kedves, jóhumorú, gaminos fiú volt és nagyon jól játszott, becsülettel, szívvel küzdött a pályán. Legfeljebb azt lehet a terhére róni, hogy nem vigyázott a kondíciójára, szerette az itókát és ilyenkor bizony >>túlkedélyes<< volt… Bizony szörnyű a tragédia, amely meggátolta, hogy ez a hibája mellett is kitűnő sportember továbbra is szolgálja a magyar sportot.” (Esti Kurír, 1934.05.16)

  

A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár valamint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál digitalizált dokumentumait használtuk fel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr3214335699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thac 2018.11.02. 11:36:28

UPDATE: Biztosan ő játszott a 33 FC csapatában. A találatért köszönet Laszip Gábornak (Magyar focitörténet facebook csoport).

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.11.02. 12:48:47

szuper cikk! köszönet érte!
jó lenne tudni hogy vajon Moldova miatta választotta egyik írása hőseinek a Jeszmás nevet. ez jutott eszembe...

thac 2018.11.02. 17:07:02

Ezen én is gondolkodtam már, de sajnos nem tudok közelebbit Moldova névválasztásáról én sem.