Ember József 1908. március 15-én született Soroksáron id. Ember József törvényszéki börtönőr és Szabó Rozália gyermekeként. A szolnoki törvényszéki fogházban dolgozó id. Ember József 1913-ban lépett át az államrendőrséghez, és hamarosan a detektívi kar tagjává vált. Az 1920-as évek elején elsősorban a Tanácsköztársaság alatt politikai szerepet betöltött személyek összegyűjtésében jeleskedett, a harmincas években azonban bűnügyek felderítésében is szerepet kapott, 1928-ban ő leplezte le többek közt a hírhedt szárföldi gyújtogatót, a pesterzsébeti pénzhamisítókat, majd a harmincas években (1936. július 12-én) bekövetkezett haláláig a lopási főcsoportban tevékenykedett.

Az ifjabbik József 15 éves korában, 1920-ban az Erzsébeti TC csapatában kezdett futballozni, a korosztályos csapatokban mutatott tehetsége folytán 1924-ben már az ETC első csapatában is bemutatkozhatott. Az 1926-27-es bajnokság tavaszán Profi II.B ligában szereplő Kecskeméti FC-hez szerződött, a klub azonban viszonylag gyorsan, már a következő szezon elején csődbe jutott, a fiatal csatár így a Kanizsa FC játékosa lett. A II. B liga gólrekordereként vetett rá szemet az élvonal egyik élcsapata, az Újpest. Bár az újpestiek a gárda 1928. májusi görögországi túráját követően még nagy reményeket fűztek Ember játékához, a csatár végül csak két mérkőzésen, 1928. júniusában a Sabaria, majd a Bocskay ellen kapott helyet az első csapatban. Az 1928-29-es évad első fordulóiban csak az Újpest tartalékcsapatában szerepelt, majd még 1928 őszén a Budai 33-hoz igazolt. A Budainál végre magára talált, probléma nem a játékával, inkább nehezen kezelhető egyéniségével volt – hol a szurkolókkal, hol a rendőrökkel, hol a játékvezetőkkel, hol saját csapata vezetőségével került összetűzésbe, így hát gyakori szereplője volt a sportlapok eltiltásokkal foglalkozó rovatainak.

Ember József

1932-ben ismét az ETC együtteséhez szerződött, itt azonban nem töltött sok időt – 1933 márciusában Csehszlovákiába távozott, és a Viktoria Plzen játékosa lett. 1935 elején tért vissza Magyarországra, és újra Pesterzsébeten bukkant fel. Bár az Erzsébet FC tervezte újbóli játékba állítását is, erre végül nem került sor, 1936-tól viszont immáron edzőként lépett a klub szolgálatába. 1937-től az amatőr EMTK, 1940 januárjától a Tipográfia edzője lett, a következő évben pedig a Gammához szerződött, ahol először a kölyökcsapat edzéseit vezette, majd Sós Károly mellett az első csapat segédedzője lett. Sós távozását követően 1944 nyarán vette át az első csapat irányítását, és pozícióját a háború végét követően Budai Barátsággá átnevezett klubnál is megőrizte.

Közben hivatali pályafutása is felívelt: az eredetileg egy kereskedelmi iskolát végzett, drogistaként dolgozó fiatalember vélhetően apja hatására lépett a rendőrség állományába, a negyvenes évek elején rendőrségi díjnok, majd rendőrségi kezelő. 1945-ben belépett az MKP-be, majd 1946-tól Budafok rendőrkapitánya lett. 1947-ben már alezredesi rangban helyezték Szombathelyre, a városi és járási rendőrkapitányság vezetői pozíciójába. 1947 nyarától a Szombathelyi Haladás vezetőségének tagja, 1949 őszéig a csapat szaktanácsadójaként működött.

1949 szeptemberében az UTE vezetőedzője lett; a Dózsa SE megalakulásakor a csapat főtitkárává nevezték ki, így edzői tevékenységét egy időre felfüggesztette. Újpesten már nem is tért vissza a kispadra, 1952 elején Sztálinvárosba került, ahol az újonnan alakított és NB II-be sorolt labdarúgócsapat, a Sztálin Vasmű Építők vezetőedzői feladatát kapta meg. Rendkívül erős kerettel vághatott neki a bajnokságnak, a kommunista mintaváros csapatába a Budapesti Dózsa, a Budapesti Honvéd, a Budapesti Bástya számos játékosát vezényelték át, így meglepetést nem is okozott, hogy az együttes nagy fölénnyel megnyerte az NB II Közép csoportját, majd az osztályozókört is, és feljutott az élvonalba.

A Sztálin Vasmű Építők bajnokcsapata 

Az első osztályban már nem maradt a sztálinvárosiaknál, két héttel a rajt előtt szerződést bontott a klubbal, és Pozsonyba költözött, ahol a helyi belügyes csapat, a TJ Červená Hviezda Bratislava edzője lett. Itt is egy évet töltött, a bajnokság harmadik helyén végzett csapatával. Edzői karrierje 1955 elején vett új lendületet és irányt; a Kínai Népköztársaságba szerződött, feladatai közé került a kínai válogatott olimpiai felkészítése, a bajnoki rendszer felépítése, valamint az edzőképzés kialakítása és vezetése is. A kínai labdarúgókkal nem ekkor találkozott először, hiszen 1954-től másfél évig vezette a Magyarországon tanuló kínai főiskolások edzéseit. Nem egyedül utazott a távol-keleti országba, Szabó Pál, a Ferencváros, a Vasas és a Diósgyőr egykori edzője lett a munkatársa.

A következő években Ember és Szabó kínai munkája rendszeresen felbukkant a hazai sajtóban.  „Megérkezésünk után azonnal megkezdtük a válogatás munkáját, mert az olimpiai keret kijelölése volt az első feladat. Pekingben, Sanghajban, Tiencsinben és Semjanban tanulmányoztuk többek között a kínai labdarúgást, amely nagy jövő előtt áll, ezt ilyen rövid idő után is bátran kijelenthetem. – nyilatkozta 1956 elején az MTI-nek. – Kínában mindenütt hatalmas az érdeklődés a labdarúgás iránt, egyes mérkőzésekre zsúfolásig megtelnek a pályák. Sok jó játékost láttunk utazásunk alatt, úgyhogy nem Is volt nehéz a válogatás munkája Jelenleg 36-os kerettel dolgozunk, ennek zömét a Magyarországon is járt kínai főiskolás játékosok adják. A keret tagjai máris nagy előrehaladást tettek. Főleg erőnlétük, mozgékonyságuk és ruganyosságuk kiváló, de technikai téren is napról napra fedődnek. Különben elmondhatom, hogy öröm a kínai labdarúgókkal dolgozni, mert valamennyiükben igen nagy a tudásszomj, a szorgalom, fegyelmezettségükre pedig szinte nem lehet megfelelő jelzőt találni.” (Szabad Nép, 1956.01.22)

A két edző 1957 decemberében tért vissza Magyarországra. Ember József hamarosan új szerződést kapott, 1958 januárjában karrierje során másodszor is Sztálinvárosba költözött, ahol a Sztálin Vasmű Építők helyét átvett új csapat, a Sztálinvárosi Vasas edzője lett. A másodosztályú klubnál két félszezont töltött, közben 1958 második felében már a magyar B-válogatott mellett is edzősködött. 1959 januárjában hagyta el Sztálinvárost, a távozás sajátos körülményeiről a Hétfői Hírek (a Vasárnapi Hírek elődje) számolt be. „Szűkszavú kőnyomatos közlemény számolt be a héten arról, hogy a Sztálinváros felbontotta szerződését Ember Józseffel, a nem régen Kínából hazatért edzővel. Palicskó, Farsang és Zalai nevű játékosaira pedig nem tartanak továbbra igényt. A vérbeli szurkoló, a sport szerelmese, szeret a sorok között olvasni. És az olvasók ebben az esetben úgy érezték, hogy nyomós okai lehetnek annak, hogy az NB II. egyik élcsoportban álló egyesülete megválik három legjobb labdarúgójától. Igyekeztünk megfejteni a talányt. Ezeket tudtuk meg: Ember József edzőnek 4200 forint havi fizetése volt. Ebből az összegből 2000 forintot, másodállásként a Vasmű fedezett. Mivel a vállalat az 'edzőnek felmondta másodállását, és az egyesület a különbözetét nem tudja fizetni, Ember József szerződésbontást kért. Miután ehhez hozzájárultak, máris Csehszlovákiába utazott. Sokan tudni vélik, hogy a bratislavai Vörös Csillaggal tárgyal...” (Hétfői Hírek, 1959.01.26) Csak összehasonlításképpen: 1958-ban a munkások és alkalmazottak havi bruttó átlagbére 1478 Forintot tett ki. (Tények könyve 1997. Greger-Delacroix Kiadó.)

Ember csakugyan Pozsonyba ment, de ezúttal nem a Červená Hviezda, hanem a városi rivális, Slovan edzőségét vállalta el, az 1958–59-es szezon végén a 8. helyen zárt az együttessel (a bajnok a Červená Hviezda lett). Ahogy Sztálinvárosból, úgy Pozsonyból is idény közben távozott – a következő bajnoki szezon felénél, 1960 elején ismét Magyarországon bukkant fel. Nem maradt sokáig: április elején Kemény Tibor társaságában már útnak is indult, hogy részt vegyen a ghánai futballélet megszervezésében. (Képes Sport, 1960.04.05)

Kwame Nkrumah, a független Ghána első elnöke a labdarúgást a nemzeti identitás megteremtésén túl a „pánafrikanizmus” eszközének is látta. Jelszava volt: „Afrikának egyesülnie kell!” A ghánai zászlón is szereplő fekete csillag, valamint a ghánai labdarúgó válogatott elnevezése, a Fekete Csillagok (Black Stars) is a pánafrikai mozgalom elindítója, Marcus Garvey emblematikus hajózási vállalatának nevére utalt. Nkrumah számára a futball egyszerre jelképezte a gyarmatosítók elleni lázadást és az afrikai egység megmutatkozását, az önálló afrikai futballt a földrész gyarmati uralom alóli felszabadulásának jelképének tartotta. Saját csapatot alapított Real Republicans FC néven, amely az 1960-as évek első felének jellemzően botrányba fulladó ghánai bajnoki és kupaküzdelmeinek kiemelkedő egyesülete lett. Nkrumah klubját modellértékűnek szánta, a többi ghánai sportklub azonban csak mérsékelten lelkesedett iránta, a csapatépítés során ugyanis a Real Republicans meglehetősen egyszerű módszerhez folyamodott: a különböző csapatokban felbukkant tehetséges játékosokat nemes egyszerűséggel átirányította saját keretébe. Ha valamely játékos vagy csapat esetleg ellenállt, az személyesen Nkrumah elnöktől kapta meg példás büntetését.

A Real Republicans

Ember 1960 májusában máris nagy sikert ért el a fiatal ghánai válogatottal: 5:1 arányban legyőzték az Accrában vendégeskedő angol kupagyőztes Blackpool gárdáját. Ne gondoljunk itt modern értelemben vett nemzeti válogatottra: a ghánai válogatott lényegében Nkrumah elnök privát csapata, a Real Republicans játékosaiból állt, amelybe a nemzetközi mérkőzések alkalmából behívtak egy-egy plusz játékost valamelyik ghánai amatőrcsapatból. A győzelmet a mérkőzés rádióközvetítésének köszönhetően kis túlzással egész Ghána ünnepelte. A meccs hőse a ghánai center, Edward Acquah volt – valamennyi ghánai gólt ő szerezte.

Ember József a ghánai csapat játékosaival. A kép bal szélén Edward Acquah (Labdarúgás, 1962/2)

A következő években több neves kelet-európai csapat indult ghánai vendégjátékra – többek között a Dinamo és a Lokomotiv Moszkva, 1963-ban pedig nem kisebb klub, mint a Real Madrid tett eleget Nkrumah elnök meghívásának (a madridi alakulat volt Nkrumah nagy kedvence, innen kapta nevét a Real Republicans is). A ghanai csapat is járt Európában, 1961-ben nagy túrát tettek a kelet-európai szocialista blokk országaiban. „Ami számomra a legmeglepőbb volt, a tanulékonyságuk, gyors gondolkodásuk és hatalmas szorgalmuk. Határozottan van érzékük a labdarúgáshoz, gyorsak és a nagy melegben sem tikkadnak el. Technikai és taktikai téren azonban még feltétlenül fejlődniök kell.” – jellemezte a ghánai labdarúgókat egy 1962-ben a Labdarúgásnak adott interjúban. (Labdarúgás, 1962/2).

Noha a ghánai futball az amatőrizmus alapjain épült fel (nem hivatalos kivételt csak Nkrumah csapata, a Real Republicans jelentett), az edzői kar tagjai „állami edzőként”, tehát hivatalosan is állami alkalmazottként dolgoztak. „Területenként képzett trénerek foglalkoznak a helyi csapatokkal. Az edzők Itt egyhónapos tanfolyamon vettek részt, három hónapot Csehszlovákiában, egyet Nyugat-Németországban tanultak. Ezeket az edzőket elsősorban régi válogatott játékosokból verbuválták. Személygépkocsit kaptak, mert anélkül Itt leküzdhetetlenek a nagy távolságok, s hozzájuk tartoznak területük első és második ligás csapatai, valamint az Iskolabajnokság Is. Rendszerint havonta más-más csapatnál tevékenykednek, és havonta egyszer tanácskoznak a trénertestületnél.” (Magyar Ifjúság, 1963.01.12)

Kwame Nkrumah és a Black Stars játékosai

1963 januárjában Ember József megvált a Black Stars-tól, és Kumasiba, a korábban rövid ideig Varga György által is irányított Asante Kotoko csapatához távozott. 1963 decemberében megmérkőzött a Ghánában vendégszereplő magyar olimpiai válogatottal (a Lakat Károly vezette magyar csapat 4:1-es győzelmet aratott), az 1963–64-es szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett együttesével. Ember nagy kedvenccé vált Kumasiban, 1964 szeptemberében mégis szerződést bontott, és Nigériába tette át a székhelyét. Lagosban ismét a válogatott mellett vállalt munkát, a nigériai nemzeti csapat főedzői és szaktanácsadói pozícióját kapta.

„Nagy sikereket ér el Ember József, az ismert magyar edző Nigériában, amelynek a válogatottja az utóbbi időben több szép győzelmet aratott. A csapat néhány napja Togo ellen is győzött volna, ha 2:0-ás nigériai vezetésnél nem kellett volna félbeszakítani a mérkőzést. A rendőröknek és a nigériai játékosoknak csak közös erővel sikerült Ember Józsefet megmenteniük az elfogult togói szurkolók bosszújától.” – számolt be tevékenységéről 1966 márciusában „kis színesként” a Népszabadság. (Népszabadság, 1966.03.17) Ember József vezetésével vett részt Nigéria labdarúgó-válogatottja az 1968-as olimpián is – bár nem jutottak túl a csoportmérkőzéseken, a Brazília elleni 3:3 mindenképpen figyelemreméltó eredménynek számított.

Ember József a nigériai csapat egy játékosával (Ország-Világ, 1965/39)

1968 után Ember József neve váratlanul eltűnt a magyar sajtóból, életének további eseményeire már csak egyéb források alapján tudunk következtetni. 1969-ben kérvényezte, hogy kommunista párttagságát „hosszabbítsák meg” az 1945 előtti időszakra is. Ezt a kérvényt az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága elutasította. Hogy Ember József hazatért-e még Magyarországra, vagy sem, nem tudjuk biztosan – 1982. december 8-án az NSZK-ban, Nürnberg városában halt meg.