Katonacsapatok Magyarországon III. - A Kecskeméti Honvéd
2015. február 04. írta: thac

Katonacsapatok Magyarországon III. - A Kecskeméti Honvéd

1951-ben Kecskemét város helyőrségében is megalakult a Honvéd sportklub; labdarúgói az első évben már be is neveztek a megyei bajnokság küzdelmeibe. A csapat nem fejezte be a szezont, 5 mérkőzés után visszalépett. Az újabb bajnoki indulásra két évet kellett várni, ebben az évben viszont már bajnokcsapatot is ünnepelhettek a klubnál, a Honvéd a helybeli rivális Kecskeméti Dózsa előtt megnyerte a Bács-Kiskun megyei bajnokság Északi csoportját, s a sikeresen megvívott osztályozómérkőzéseket követően pedig a fiatal csapat kivívta a jogot a másodosztályban történő szereplésre.

 

Az első másodosztályú szezont a Déli csoport 6. helyén zárta a Kecskeméti Honvéd. Ezzel az eredménnyel a másodosztályú bajnokság átszervezése ellenére (a négy 16-os csoport helyett mindössze kettő 16-os csoport maradt 1955-re) sikerült kiharcolnia a bentmaradást. Legeredményesebb játékosuk Hajós Imre, a majdani szegedi legenda volt, aki a csapat 63 szerzett góljából 12-t mondhatott a magáénak. 9-9 gólt rúgott Szalai és Pecsenyiczki is. Utóbbi honvédos karrierjét egy büntetőügy zárta le; erőszakos bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélték, sorsa azonban nem várt fordulatot vett, a kecskeméti rendőrcsapat, a Dózsa játékosa lett.

 

Egyik alkalommal behívott (a főkapitány, s kérdi, hogy ismerek-e egy Pecsenyiczki nevű futballistát? Mondom neki, hogy ismerek, a Honvédban játszott, nagy gazember, de jó focista, jelenleg börtönbüntetését tölti. Kérdezte, hogy ha ideiglenesen szabadlábra helyeznék, vajon átjönne-e hozzánk futballozni. Én mondtam neki, hogy gondolom, nálunk csak jobb, mint a rács mögött, de meg kell kérdezni, hogy mi a válasz. Átküldött a börtönbe, hogy beszéljek ezzel a Pecsenyiczkivel. Vittem az igazolólapot, hogy ha aláírod, akkor kijössz. Hát persze, hogy kapott a toll után! Egy-két órán belül szabadlábra helyezték… Először hazavittük, hogy szedje össze a dolgait, s hogy minden jól menjen, kinevezte rendőr őrmesternek – feltételesen, mint ahogy szabadult.

(Interjú Donáth Tiborral. In Szabó Pál Miklós: Rég volt, fiúk. Kecskemét, 1989. 38.)

 

Pecsenyiczki nem túl meglepő módon nem tudott beilleszkedni a kecskeméti rendőrcsapatba, az év végén megváltak tőle. További pályafutásáról nincsenek részletes adataink, az 1959-60-as szezonban az NB III-ban szereplő Vasas Ikarus keretében bukkan fel a neve.

 

A Kecskeméti Honvéd játékosai az 1954-es szezonban

 

mérkőzés

gól

Bajza István

9

0

Balla

1

0

Czimmermann Gyula

30

0

Cserpes István

3

0

Csobai József

15

3

Dávid

18

5

Hajós Imre

26

12

Harangozó

6

0

Kaiser Tamás

19

0

Kerpesits Béla

20

0

Kindlinger János

5

0

Göttlinger János

15

0

Kripl (Komlói) János

24

0

Lange Pál

8

2

Marczika Béla

26

9

Pálfalvai László

21

0

Pecsenyiczki Mihály

23

9

Pintér Mihály

8

0

Szabó

9

3

Szalai Lajos

30

9

Szivák István

18

4

Zsikla

23

5

 

A nagyszerű szereplést a következő évben nem sikerült megismételni; a Honvéd a 16 csapatos mezőny 15. helyén végzett, és kiesett a másodosztályból. A csapat legeredményesebb támadója ismét Hajós Imre volt, ebben az évben 8 gólig jutott.

 

hajos_imre.jpgHajós Imre

 

Hajós Imre (1933-1989) pályafutása számokban

szezon

klub

osztály

mérkőzés

gól

1952

Szegedi Lokomotív

2

6

3

1953

Kecskeméti Honvéd

3

1954

Kecskeméti Honvéd

2

26

12

1955

Kecskeméti Honvéd

2

29

8

1957-58

Szegedi EAC

 1

21

8

1958-59

Szegedi EAC

 2

27

18

1959-60

Szegedi EAC

 1

22

9

1960-61

Szegedi EAC

 1

26

15

1961-62

Szegedi EAC

 1

19

7

1962-63

Szegedi EAC

 1

20

2

1963

Szegedi EAC

 1

2

0

1964

Szegedi EAC

 1

19

3

1966

Szegedi EAC

 2

21

7

1967

Szegedi EAC

 1

22

4

1968

Szegedi EAC

 1

15

4

1969

Szegedi Dózsa

 3

16

3

 

 

A Kecskeméti Honvéd játékosai az 1955-ös szezonban

 

mérkőzés

gól

Albert Barna

11

1

Bajza István

1

0

Baranyi Zoltán

17

3

Czimmermann Gyula

29

0

Cserpes István

24

2

Csongor

3

0

Dávid

16

2

Dunai László

1

0

Hajós Imre

29

8

Hegedűs

8

1

Kaiser Tamás

11

0

Kerpesits Béla

30

1

Göttlinger János

26

2

Lange Pál

1

0

Orbán

9

0

Pálfalvai László

18

0

Pécseli Károly

13

1

Rozsnyai

1

0

Szabadkai Pál

17

0

Szabó

1

0

Szalai II Lajos (?)

16

2

Szalai I Lajos

8

1

Zsikla

29

0

 

Az 1956-os félbeszakadt bajnokságot a Bács-Kiskun megyei bajnokságban töltötte a Kecskeméti Honvéd; a csapat megnyerte az 1957 tavaszán rendezett osztályozókört, a feljutást azonban már nem érte meg, 1957 tavaszán megszűnt.

A kecskeméti honvédsport története az ötvenes évek végén nem könnyen követhető. Győr Béla honvéd sportegyesületek történetét bemutató könyve szerint 1959-ben röplabda, labdarúgó és tömegsport szakosztállyal megalakult a Honvéd Mezőfi SE csapata, amely eszerint nem jogutódja az 1957-ben megszűnt Kecskeméti Honvédnak.

A név körül is vannak bonyodalmak: 1959-től a hatvanas évek végéig Honvéd Cskalov SE-ként (egy-egy évben Kecskeméti Honvédként, illetve Kecskeméti Légierőként) találkozhatunk a kecskeméti katonacsapattal, majd a hetvenes években ismét Honvéd Mezőfi István SE a klub neve. A csapat a harmadik és a negyedik vonalban játszott, mígnem az 1982-83-as szezon előtt visszaléptek, megszüntették a labdarúgó szakosztály működését.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futballtortenet.blog.hu/api/trackback/id/tr967141847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása