A második világháborút követő években a magyarországi „futballtérkép” is átrendeződött. Bár a főváros-centrikusság a két háború közötti időszakban is jellemezte a magyar labdarúgást, a negyvenes-ötvenes évekre Budapest túlsúlya az első- és a másodosztályban is igen komoly lett –köszönhető mindez többek között az 1952-ig fokozatosan duzzasztott, majd csak az 1955-ös szezonban szűkítésre került másodosztálynak.
1956 a labdarúgásban elsősorban a játékosok egy részének külföldre távozása révén játszott szerepet, a csapatok és a bajnokságok szempontjából a csonka szezon lezárása hordozott érdekességeket: az első osztályban félszezonnyi 1957-es bajnokságot rendeztek, míg a másodosztályban az 56-os meccsek mellé hozzátoldották az 57-es szezont, 1956-57-es „hosszú” bajnoksággá alakítva a szezont.
A következő szezonban folytatódott az átmeneti hangulat. A korábban 12 csapatos NB1-et 14 csapatosra, a kétszer 16 csapatos NB2-t háromszor 19 (!) csapatosra bővítették. A szezon végén a másodosztály csoportjainak 12-19. helyezettje, valamint a legrosszabb 11. helyezett csapat is kiesett, a három csoportbajnok feljutott az első osztályba, a többiek, valamint az élvonal három kiesője alkották az 1958-59-es szezon kétszer 16 csapatos másodosztályát.
1958-59 és 1962-63 között megmaradt az ekkor kialakított rendszer – 14 csapatos élvonal, és kétszer 16 klubos NB2. 1963 nemcsak az őszi-tavaszi bajnokságról a (szovjet típusú) tavaszi-őszi bajnokságra való áttérést hozta, hanem a másodosztály átszervezését is. Az MLSZ a kétszer 16 csapatos NB2 helyett egyszer 16 csapatos NB1B osztályt hozott létre, tehát jelentősen szűkítette a másodosztályú klubok körét. 1967-ben mindkét osztály létszáma bővült – az NB1 16, az NB1B 18 csapatos lett, ezek a bajnoki létszámok maradtak is egészen az 1974-75-ös szezonig. (Közben ugyanis ismét változott a bajnoki kiírás, 1970 őszén visszaálltunk az őszi-tavaszi rendszerre.)
1974-75-ben az NB1B megszűnt, helyét egy egycsoportos NB2 vette át, ez a 20 csapatos osztály 1977-78-ig jelentette a magyar labdarúgás második vonalát. 1976-77-ben 18 csapatos lett az NB1, 1978-79-ben aztán újabb „reformmal” az ötvenes éveket idéző háromszor 20 csapatosra duzzasztották a második vonalat is – ekkortól tehát már 72 csapat alkotta a magyar labdarúgás két legfelső osztályát. Az ebből fakadó felhígulás aligha kerülhette el a szövetség vezetőinek a figyelmét – túl sokáig nem is vártak a reform visszavonásával: az 1981-82-es szezon végén ismét durván leszűkítették a létszámokat. Az NB1 16, az NB2 egyszer 20 csapatosra állt vissza – ez pontosan a csapatok felének a harmadik ligába sorolását jelentette. Tárgyalt korszakunk utolsó átalakítására 1988-89-ben került sor – ekkor az NB2 ismét kétcsoportossá vált, a korábbi 20 klub helyett kétszer 16 csapat kaphatott helyet a másodvonalban.
Az 1957 és 1990 közötti időszak „bajnoki térképei” egyértelműen mutatják, hogy Budapest domináns szerepe végig megmaradt. A 34 vizsgált szezon során összesen 34 klub jutott el az első osztályig – közülük tíz (tehát közel egyharmaduk) működött a fővárosban. Megmarad a Budapest-túlsúly akkor is, ha a másodosztályt is bevesszük az elemzésbe: a második vonalban összesen 136 csapat szerepelt, ebből 38-an képviselték a fővárost.
Miközben Budapest tehát az évek során összesen tíz különböző klubbal volt jelen az élvonalban, az ország egyes megyéi jellemzően egy-egy reprezentatív klubot tudtak csak delegálni a legjobbak közé; Bács-Kiskun, Szolnok és Tolna megye a 34 év alatt egyetlen első osztályú klubot sem mondhatott magáénak.
Három-három csapat jutott el a legfelső vonalig Baranya, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, kettő-kettő pedig Komáromból és Somogyból. Megyéken belüli „többközpontúságot” ez mindenesetre nem nagyon, illetve csak rövid időszakokban jelentett. Baranyában a központi döntés eredményeként az élvonalba juttatott Pécsi Dózsa (majd a klubösszevonások révén létrehozott Pécsi Munkás SC) mellett a Komlói Bányász csak rövid ideig számított komoly ellenlábasnak. 1973-ban kiesett az első osztályból és többé nem tudott visszakerülni oda. Az egy szezont az élvonalban töltő (a negyvenes-ötvenes években még megyei élcsapatnak számító) Pécsi VSK ebben az időszakban pedig igazából már a második vonalban is ritka vendégnek számított.
Pécsi Dózsa, 1964
A PVSK élvonalbeli „vendégjátéka” mindenesetre jól rávilágít arra a jelenségre, hogy a klubok közötti küzdelem a futballon, mint „mezőn” belüli dominanciáért korántsem csak a játéktéren zajlott.
-
Meglepetést keltett, hogy nem igazoltak élvonalat is megjárt játékosokat, holott az NB I-es és az NB II-es bajnokságokat csaknem azonos összetételű csapat harcolta ki. Úgy tűnik, a PVSK nem készült fel az NB I-re. Mi erről a véleménye?
-
Egy régebbi intézkedésből kell kiindulnom. Évekkel ezelőtt a megyei sportvezetés kialakította a piramis-elméletet. Meghatároztál, hogy melyik egyesület milyen sportágakkal foglalkozik kiemelten. Baranyában a labdarúgásban a vezető szerep a PMSC csapatáé. A Komlói Bányásznak és a PVSK-nak az NB II-t jelölték meg. Egyesületünk vezetés egyetértett ezzel az elképzeléssel.
Interjú Matis Gézával, a PVSK elnökével, Népsport, 1980. febr. 1.
Pécsi VSK, 1978-79
A bajnoki „beosztás” tehát jelentős részben az íróasztal mellett, a pártközpontokban vagy az általuk irányított megyei sportszervezeteknél alakult ki. A bürokrácia ilyen mérvű beavatkozása a sportba természetesen nem újkeletű, legfeljebb a „pártvonalra” helyeződés tekinthető rendszer-sajátosságnak. Szegedi Péter a debreceni futball 20. század eleji történetéről írott könyvében is megállapítja, hogy a klubok közötti „konfliktusok” egy speciális színtere a szövetségi hatalomért folyó küzdelem. „Aki … kedvező pozíciókra tett szert a labdarúgó szövetség testületeiben, az olyan döntéseket hozhatott, melyekkel kedvező helyzetbe juttathatta klubját. (Szegedi Péter: Riválisok. Debrecen futballtársadalma a 20. század első felében. Bp., 2014. Korall könyvek. 13.)
Innen nézve egyáltalán nem meglepő, hogy megyéken belüli komoly bajnoki rivalizálást alig találhatunk a korszakban. Fejér megyében Dunaújváros és Székesfehérvár adta az élvonalbeli klubokat; megyén belüli bajnoki küzdelmekre mindazonáltal mindössze tíz szezonban kerülhetett sor, a Kohász ugyanis inkább a második vonalat erősítette, a Videoton pedig az 1968-as első feljutás és kiesés után csak 1970-et követően vált stabil élvonalbeli klubbá. A Székesfehérvári MÁV Előre három NB1-es szezonja mellett mindössze hat NB2-es szezont tudhatott magáénak, a PVSK-hoz hasonlóan ők is inkább az NB3 (illetve Területi bajnokság) törzsgárdájához tartoztak.
Videoton, 1970
Borsod-Abaúj-Zemplén reprezentatív csapata a Diósgyőri VTK volt, mellette csak epizódszerepeket kapott az első osztályban az Ózdi Kohász és a korszak végére a másodosztályból is kikopó Miskolci VSC. 1957 és 1966 között kétpólusúnak volt nevezhető Komárom megye, ahol is a Dorog és a Tatabánya egyaránt regionális fellegvárnak számított. A két bányászcsapat között ekkor mintha még nem alakult volna ki a „központilag” is jóváhagyott erősorrend. Dorog mellett bajnoki múltja, egykori játékosállománya, Tatabánya mellett megyeszékhely-funkciója, illetve a helyi bányavállalat kiemelt szerepe szólt. A Dorog 1966-os kiesése mindenesetre eldöntötte a kérdést, ugyanis előre talán nem várt módon lényegében végleg eltüntette az élvonalból ezt a nagy múltú klubot. A Dorog ezt követően mindössze két évet – az 1973-74-es, majd az 1976-77-es szezont – tudott már csak a legjobbak között tölteni.
Tatabányai Bányász, 1979-80
Dorogi Bányász, 1975-76
Somogy megye a két világháború közti próbálkozások (a rövid életű Somogy FC) ellenére sem tudott igazi futballközpontot kialakítani. Két élvonalbeli klubja, a Kaposvári Rákóczi és a Siófoki Bányász nem tudott gyökeret verni a legjobbak között; előbbi 1975 és 1978 között három, majd még két élvonalbeli szezont tudhatott magáénak, utóbbi korszakunk végén jutott fel egy bravúros MNK-győzelem után, élvonalbeli története tehát ekkor még éppen csak, hogy elkezdődött (igaz, túl hosszúra később, a kilencvenes években sem nyúlt).
A megyék reprezentánsai az első és a másodosztályban (1957-58 és 1989-90 között)
|
első osztályban szerepelt klubok száma |
másodosztályú klubok száma (az első osztályban is szerepeltek nélkül) |
első és másodosztályban is szerepelt klubok száma |
Budapest |
10 |
32 |
6 |
Komárom |
2 |
7 |
1 |
Baranya |
3 |
8 |
2 |
Fejér |
3 |
4 |
3 |
Győr-Sopron |
1 |
6 |
1 |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
3 |
11 |
3 |
Vas |
1 |
5 |
1 |
Nógrád |
1 |
6 |
1 |
Csongrád |
1 |
7 |
1 |
Zala |
1 |
5 |
1 |
Békés |
1 |
5 |
1 |
Hajdú-Bihar |
1 |
7 |
1 |
Somogy |
2 |
5 |
2 |
Heves |
1 |
3 |
1 |
Szabolcs-Szatmár |
1 |
4 |
1 |
Pest |
1 |
5 |
1 |
Veszprém |
1 |
6 |
1 |
Szolnok |
6 |
0 |
|
Bács-Kiskun |
3 |
0 |
|
Tolna |
3 |
0 |
Budapest és Komárom megye mellett Baranya, Borsod, Fejér, Győr-Sopron és Vas képviseltette magát a legtöbb szezonban az első osztályban – a Pécs, a Rába ETO, a Videoton és a Dunaújváros, valamint a Haladás révén. Csongrád a sok néven és sok klubformációban előforduló Szeged, Nógrád a Salgótarjáni BTC (utóbb TC) révén volt jelen az élvonalban. Hajdú-Bihar élcsapata, a DVSC hosszas másod- és harmadosztályú bukdácsolás (és a DMTE-vel való kényszerű fúzió) után csak 1979 után tér vissza a legjobbak közé, hogy aztán a nyolcvanas években folytassa az ingázást az első- és a másodosztály között, míg a ZTE a hetvenes évek legelején jut el az élvonalig, és csak korszakunk legvégén esik ki onnan. Hasonló a békési élcsapat, a Békéscsabai Előre pályája is – 1974-es feljutását követően egy szezon kivételével végig az első osztályban szerepelnek labdarúgói.
Békéscsaba, 1976-77
Szolnok megye a Szolnoki MÁV és a Szolnoki MTE 1979-ben központi utasításra végrehajtott fúziójával sem tudott NB1-es klubot produkálni, mint ahogy Bács-Kiskun – bár 1972-ben itt is összevonták Kecskeméti SC-vé (a Kecskeméti TE-vel szemben) a KAC-utód Kecskeméti Dózsa, a Petőfi, a Volán, a Vízmű és az ÉPSZER csapatát. Tolna sem vitézkedett, a Szekszárdi Dózsa ugyan a korszak nagy részében stabil NB2-es, de élvonalbeli esélyei nem nagyon vannak, a Dombóvár és a Paksi SE (a két másik NB2-ig jutott klub) pedig jórészt a harmadik vonalban szerepelt.
Az egyes megyék (és Budapest) jelenléte az első- és a második vonalban (1957-58 és 1989-90 között)
|
legalább másodosztályú reprezentáns |
első osztályú reprezentáns |
csak másodosztályú reprezentáns |
nincs képviselve az első két osztályban |
Budapest |
34 |
34 |
- |
0 |
Komárom |
34 |
34 |
- |
0 |
Győr-Sopron |
34 |
32 |
2 |
0 |
Baranya |
34 |
31 |
3 |
0 |
Borsod-Abaúj-Zemplén |
34 |
26 |
8 |
0 |
Vas |
34 |
25 |
9 |
0 |
Fejér |
34 |
25 |
9 |
0 |
Csongrád |
34 |
20 |
14 |
0 |
Nógrád |
33 |
21 |
12 |
1 |
Hajdú-Bihar |
32 |
14 |
18 |
2 |
Szolnok |
29 |
0 |
29 |
3 |
Zala |
28 |
17 |
11 |
4 |
Heves |
26 |
5 |
21 |
8 |
Veszprém |
26 |
2 |
24 |
8 |
Bács-Kiskun |
26 |
0 |
26 |
8 |
Békés |
24 |
15 |
9 |
10 |
Somogy |
22 |
9 |
13 |
12 |
Szabolcs-Szatmár |
22 |
4 |
18 |
12 |
Pest |
20 |
3 |
17 |
14 |
Tolna |
19 |
0 |
19 |
15 |
A klubok szintjére irányítva vizsgálati fókuszunkat, jól látható a fővárosi dominancia háttere. A Ferencváros, a Bp. Honvéd, a Vasas és az Újpesti Dózsa egyetlen élvonalbeli szezonból sem hiányzott (rajtuk kívül csak a Tatabánya volt képes erre a stabilitásra), de az MTK is mindössze egy, a Csepel kicsit több, öt szezont volt kénytelen a második ligában tölteni. A hat említett fővárosi csapaton kívül ugyanakkor nem nagyon volt más élvonalbeli szereplő Budapestről. Az Egyetértés és a Volán öt-öt, a Vasas Izzó egy alkalommal szerepelt a legjobbak között; az Egyetértés élvonalbeli pályafutásának és történetének az MTK-val való egyesülés vetett véget, a Vasas Izzó pedig 1980-as kiesését követően nem sokkal ugyancsak fúzió „áldozata” lett, ezáltal jött létre a Váci Híradásból a korszak végén ugyancsak az élvonalig jutó Váci Izzó MTE.
Az NB1-ben szerepelt klubok az élvonalbeli és másodosztálybeli szezonjainak száma (1957-58 és 1989-90 között)
NB1 |
NB2 |
|
Ferencvárosi TC |
34 |
|
Budapesti Honvéd |
34 |
|
Tatabányai Bányász |
34 |
|
Újpesti Dózsa |
34 |
|
Vasas |
34 |
|
MTK (MTK-VM) |
33 |
1 |
Rába Vasas ETO |
32 |
2 |
Pécsi Dózsa (Pécsi MSC) |
31 |
3 |
Csepel SC |
29 |
5 |
Haladás VSE |
25 |
9 |
Diósgyőri VTK |
24 |
10 |
Videoton SC |
22 |
12 |
Salgótarjáni BTC (STC) |
21 |
11 |
Szegedi EAC (SZEOL, SZEOL-AK) |
20 |
14 |
Zalaegerszegi TE |
17 |
11 |
Békéscsabai Előre Spartacus |
15 |
8 |
Debreceni VSC (DMVSC) |
14 |
18 |
Dunaújvárosi Kohász |
12 |
20 |
Komlói Bányász |
12 |
19 |
Dorogi Bányász |
12 |
13 |
Egri Dózsa (Eger SE) |
5 |
21 |
VM Egyetértés |
5 |
13 |
Budapesti Volán |
5 |
13 |
Kaposvári Rákóczi |
5 |
10 |
Siófoki Bányász |
5 |
3 |
Ózdi Kohász |
4 |
24 |
Nyíregyházi VSSC |
4 |
17 |
Váci Izzó MTE |
3 |
12 |
Székesfehérvári MÁV Előre |
3 |
6 |
BVSC |
2 |
21 |
Veszprémi SE |
2 |
10 |
Miskolci VSC |
1 |
17 |
Pécsi VSK |
1 |
7 |
Budapesti Vasas Izzó |
1 |
7 |
A másodosztály szinte elképzelhetetlen volt ugyanakkor a fővárosiak „másodvonala” nélkül – a Ganz-MÁVAG, a Szállítók (majd 22. számú Volán), a BVSC, a Budafok a szezonok több mint kétharmadában itt játszott (közülük a korszakban – annak is a legelején – már csak a BVSC érte el az NB1-et), de megszüntetéséig a Bp. Spartacus,a (BKV) Előre, valamint az élvonalat is megkóstolt Volán és az Egyetértés is a stabilabb NB2-es klubok közé tartozott.
BVSC, 1964
Megtudhattuk, hogy a megyei direktíva a Komlói Bányásznak az NB2-t jelölte ki – ők ennek nagyrészt meg is feleltek, 19 szezont töltöttek 1957 és 1990 között a másodosztályban, hasonlóan a már említett Bp. Spartacushoz és a Szekszárdi Dózsához. Húsznál több másodosztályú szezonja volt a korszakban a négy fővárosi törzsklubon kívül az Oroszlányi Bányásznak, az Ózdnak és az Egernek is.
Egri Dózsa, 1969
10 vagy annál több első- és másodosztálybeli szezonnal rendelkező klubok (1957-58 és 1989-90 között)
NB1 |
NB2 |
összesen |
|
Ferencvárosi TC |
34 |
34 |
|
Budapesti Honvéd |
34 |
34 |
|
Tatabányai Bányász |
34 |
34 |
|
Újpesti Dózsa |
34 |
34 |
|
Vasas |
34 |
34 |
|
MTK (MTK-VM) |
33 |
1 |
34 |
Rába Vasas ETO |
32 |
2 |
34 |
Pécsi Dózsa (Pécsi MSC) |
31 |
3 |
34 |
Csepel SC |
29 |
5 |
34 |
Haladás VSE |
25 |
9 |
34 |
Diósgyőri VTK |
24 |
10 |
34 |
Videoton SC |
22 |
12 |
34 |
Szegedi EAC (SZEOL, SZEOL-AK) |
20 |
14 |
34 |
Salgótarjáni BTC (STC) |
21 |
11 |
32 |
Debreceni VSC (DMVSC) |
14 |
18 |
32 |
Dunaújvárosi Kohász |
12 |
20 |
32 |
Komlói Bányász |
12 |
19 |
31 |
Zalaegerszegi TE |
17 |
11 |
28 |
Ózdi Kohász |
4 |
24 |
28 |
Egri Dózsa (Eger SE) |
5 |
21 |
26 |
Ganz-MÁVAG |
26 |
26 |
|
Dorogi Bányász |
12 |
13 |
25 |
Oroszlányi Bányász |
25 |
25 |
|
Szállítók (22. sz. Volán) |
25 |
25 |
|
Békéscsabai Előre Spartacus |
15 |
8 |
23 |
BVSC |
2 |
21 |
23 |
Budafoki MTE |
23 |
23 |
|
Kecskeméti Dózsa (KSC) |
23 |
23 |
|
Nyíregyházi VSSC |
4 |
17 |
21 |
Budapesti Spartacus |
19 |
19 |
|
Szekszárdi Dózsa |
19 |
19 |
|
VM Egyetértés |
5 |
13 |
18 |
Budapesti Volán |
5 |
13 |
18 |
Miskolci VSC |
1 |
17 |
18 |
MÁV DAC |
18 |
18 |
|
Nagykanizsai Olajbányász |
18 |
18 |
|
Szolnoki MÁV (MÁV MTE) |
18 |
18 |
|
Budapesti Előre (BKV Előre) |
17 |
17 |
|
Kaposvári Rákóczi |
5 |
10 |
15 |
Váci Izzó MTE |
3 |
12 |
15 |
Várpalotai Bányász |
15 |
15 |
|
Bakony Vegyész (Veszprémi SE) |
2 |
10 |
12 |
(Hódgép) Metripond |
12 |
12 |
|
Kazincbarcikai Vegyész |
12 |
12 |
|
Pénzügyőr SE |
12 |
12 |
|
Szolnoki MTE |
12 |
12 |
|
Soproni SE |
10 |
10 |