Az 1921-ben Túrkevén született Vadas György játékosként próbálkozott először a labdarúgással. A Tipográfia csapatában szerepelt, de ezen minőségében nem futott be különösebben komoly karriert. „Sajnos, annak idején többet voltam kiállítva, mint amennyit játszhattam – mondta egy bemutatkozó interjújában. – Így aztán elhatároztam, hogy megpróbálkozom a játékvezetéssel, abban talán több sikerem lesz.”
1947-ben kezdte játékvezetői pályáját, tíz évig alacsonyabb osztályokban működött. A magyar harmad-, negyed- és ötödosztály mérkőzései sportszakmailag aligha jelentettek kihívást a jó képességű játékvezetőnek, a stressztűrő képességét viszont kétségkívül nagymértékben erősítették.
"Mindjárt első mérkőzéseim egyikénél alaposan rám ijesztett egy csizmás, bajuszos, harcias atyafi. Derecskén vezettem a Derecske – Debreceni Bútorgyár mérkőzést. Félidőben 1-0-ra vezetett a vendégcsapat. Szünetben bejött az öltözőmbe az előbb említett harcias öreg, félrehúzta kék kötényét, kihúzott a csizmája szárából egy hosszú, vékony borotvaéles kést, az orrom elé tartotta, és közölte velem, hogy amennyiben nem győz a hazai együttes, azt a kést döfi belém, de tövig. És a hasamba. Nem mondom, hogy minden szorongás nélkül mentem ki a második félidőre. Néha kinéztem a játéktérről: ott van-e az öreg. Ott állt, és valahányszor a tekintetünk találkozott, mindig jelentőségteljes mozdulattal a csizmája felé nyúlt. Sohasem kívántam még úgy győzelmet, mint akkor a derecskeiekét.” – emlékezett vissza pályafutása kezdeti kihívásaira Vadas.
Népsport, 1972.01.01.
A visszaemlékezés szerint a Derecske végül 2-1 arányban megnyerte a meccset, Vadas pedig tovább bíráskodhatott, egyre magasabb szinteken. Az NB II-ben 1958 tavaszán debütált, az élvonalban pedig 1961-ben mutatkozott be a Tatabánya - Diósgyőr találkozón. Nem mondhatni, hogy megilletődötten kezdett: 2-0 arányú diósgyőri vezetésnél a 72. percben „szövegelés miatt” kiállította Grosicsot, a hazaiak kapusát. Döntése nem aratott osztatlan sikert a bányászdrukkerek körében: a mérkőzés után csak karhatalmi támogatással tudta elhagyni a TBSC stadionját.
Sportpályafutása mellett a civil életben is nagy ismertségnek örvendett. Az Aranykéz utcai Pipacs Bár üzletvezetőjeként a budapesti élet egyik központi szereplőjének számított.
„Amikor még minden szocialista vendéglátó-ipari üzemegység a semmitmondó eszpresszó firmája mögé bújt, a Pipacs cégtábláján már akkor a „bár” szó virított. – írja a szórakozóhelyről Kalmár István. – Ez volt a könnyű lányok és a nehéz fiúk éjszakai tanyája, meg afféle légyfogó, amelyre ráragadtak az 50-es évek végén még nálunk igencsak elvétve megforduló nyugati üzletemberek… 1952-ben egy üveg bor a Pipacs bárban a tisztviselői fizetés mintegy negyedébe került. Bauer úr, a portás, négy nyelven köszöntötte a vendégeket.”
Kalmár Tibor: Sztárok az éjszakában. Budapest, 2015. Kossuth
Az éjszakai élet sötétebb alakjain kívül az élvonalbeli futballisták, valamint írók, színészek is sűrűn látogatták a Pipacsot. Ahogy Lakat T. Károly is írja a Göröcs Jánosról készült könyvében:
"Vadas György ... a pályán kívül is kiváló kapcsolatot ápolt a játékosokkal, nem egyszer fordult elő, hogy akit délután a meccsen kiállított, azzal este egy konyak mellett a Pipacsban beszélte meg a történteket."
Lakat T. Károly: Titi. Göröcs János, a varázsló. Budapest, 2017. Kossuth
A Pipacs Bár az Aranykéz utcában (1966)
Fotó: fortepan.hu
Visszatérve a játékvezetői karrierre: Vadas 1961 és 1964 között még elsősorban vidéki élvonalbeli csapatok mérkőzéseit vezette, a fővárosi rangadókon, a Honvéd, a Vasas, a Ferencváros és az Újpest hazai meccsein a játékvezetői kar akkori nagyjai, Harangozó, Kösztner, Balla Gyula, Biróczky, Emsberger, Vízhányó bíráskodtak. Ezzel együtt fújt többek között az Újpestnek a Komló ellen, a Vasasnak Győrben és Diósgyőrben, a Honvédnak Győrben és Komlón is.
A nemzetközi színteret is megismerte: 1963-tól már többször is szerepet kapott VVK és KK-mérkőzéseken, majd 1964. szeptember 23-án a San Siróban az Interkontinentális Kupa második mérkőzésén Gere Gyula játékvezető mellett az Internazionale – Indepediente mérkőzés partjelzői feladatát látta el.
A mérkőzést 2-0 arányban a milánóiak nyerték, ezzel egalizálták a párharcot, az első meccset ugyanis az argentín csapat húzta be. Gere játékvezető működésének megítélése ellentmondásos – a spanyol és francia lapok éles kritikával illették, amiért a hajrában kiállította az egyik argentín játékost, a magyar lapok ugyanakkor megfelelőnek értékelték a bíráskodást. Vadas ekkor még aligha gondolta, hogy Herrera Interje, illetve a csapat körül tevékenykedő Solti Dezső még komoly szerepet kap pályafutásának alakulásában, és erre olyan sokat már nem is kell várnia.
Pályafutásában az igazi áttörés 1965-ben következett be: Aranyosi Lajos, Bircsák Gusztáv, Emsberger Gyula, Gere Gyula, Soós Gábor és Zsolt István társaságában a FIFA-bírói keretbe került. A FIFA-bírói kinevezés alapja minden valószínűség szerint az volt, hogy Vadas kiváló tavaszi szezont zárt: a Népsport osztályzatai szerint ő nyújtotta a legjobb teljesítményt az élvonalbeli játékvezetők közül, 5 mérkőzést vezetett, és mindegyiken 5 csillagot kapott a tudósítótól. A rend kedvéért tegyük hozzá, hogy komoly rutinja azért még nem volt. Alig 30-40 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött került a nemzetközi porondra, ráadásul a komolyabb hazai rangadók közül is kevésen kapott lehetőséget, talán csak az 1965 tavaszán játszott MTK – Vasas, vagy a Vasas – Budapesti Honvéd sorolható ezek közé.
Első európai kupamérkőzése az 1965. szeptember 1-jén Bécsben lejátszott Wiener Neustadt – Stiinta Cluj mérkőzés volt, ezt 1-0 arányban a vendég kolozsváriak nyerték. További, játékvezetőként abszolvált hivatalos nemzetközi mérkőzéseit nem sikerült megtalálnunk, sajnos az UEFA forrásai meglehetősen hézagosak az 1965/66-os szezonra vonatkozóan. Biztos, hogy partjelzőként volt jelen 1965 végén az Olaszország – Skócia VB-selejtezőn (Zsolt István asszisztenseként), a Népsport 1965-ös év végi összesítése szerint pedig az 1965-ben 7 európai kupameccset vezető Zsolt Istvánt ő és Aranyosi Lajos követte 5-5 bírói szerepléssel.
1966 márciusában mindezzel együtt talán kissé váratlan volt a Népsportban megjelent hír: Vadas Györgyöt jelölték az április 20-án esedékes Internazionale – Real Madrid BEK-elődöntő játékvezetőjének. Csak érdekesség, hogy Vadas a Szegedi EAC – Szállítók meccsel melegített be a BEK-negyeddöntőre, ezen a mérkőzésen „igazságos 1-1-es döntetlennel” zárt a két NB II-es csapat.
A BEK-negyeddöntőről a Népsport meglehetősen szűkszavúan tudósított:
„Szerdán este Milánóban került sor a korábbi Bajnokcsapatok EK-győztesek (sic!), az Internazionale és a Real Madrid közötti visszavágó mérkőzésre – az 1965–66. évi EK döntőjébe jutásért. Az egész napos esőzés sem riasztotta el a szurkolósereget, több mint 90 000 néző előtt futottak ki a San Siro stadion játékterére a híres futballcsillagokkal teletűzdelt csapatok, a magyar Vadas György bíró vezetésével.”
A két csapat a következőképpen állt fel:
Internazionale: Sarti – Burgnich, Bedin, Landini, Facchetti, Picchi, Suarez, Jair, Mazzola, Peiro, Corso.
Real Madrid: Araquistain, Pachin, De Felipe, Sanchis, Pirri, Zoco, Serena, Amancio, Grosso, Velasquez, Gento.
"A csúszós talajon óriási iramú játék alakult ki. meglepetésre a Real Madrid védelme nemcsak jól állta az Inter rohamait, hanem a spanyolok gyors csatárai többször meleg helyzetet teremtettek a hazaiak kapuja előtt. A 20. percben villámgyors akció végén a hazai szurkolók dermedjen figyelték, amint Amancio kiugrott és a hálóba vágta a labdát. A félidő végéig többnyire az Inter támadott, de egyenlíteni nem tudott.
A második félidőben tovább támadott az Internazionale, de nehezen bírt a jól játszó Real Madriddal. Az Inter támadásai a 78. percben értek góllá, Facchetti lőtte a hálóba a labdát. (1:1).
A kiegyenlítő gól után az Internazionale öldöklő iramot diktált, hogy legalább harmadik mérkőzést biztosítson, de rohamai nem vezettek eredményre. Újabb gól már nem született, s ezzel óriási meglepetésre a Real Madrid került az EK döntőjébe 3 ponttal. 2:1-es összesített gólaránnyal.”
A mérkőzés tehát meglepetésre döntetlent és madridi továbbjutást hozott, de a meccs igazi érdekességét mégsem ez a sporteredmény jelentette, hanem a Vadas bíró személye körül kialakult eseménysor. A Solti Dezső és Angelo Moratti által vezetett Internazionale sajátos ügyeiről a Times oknyomozó újságírója, Brian Glanville közölt cikksorozatot – ez alapján az derül ki, hogy az Inter vezetése számára megszokott gyakorlat volt a fontosabb kupameccsek bíróinak megvásárlása. Glanville az 1966-os elődöntő kapcsán Vadashoz is eljutott, aki – állítólag hosszas unszolásra – nyilatkozott neki a mérkőzés előtt történtekről. (A Glanville-írást az 1960-as évek Interjének bemutatása keretében a NouSanTrafford blog egyik korábbi, már csak archív formában elérhető írása is ismerteti.)
A Real Madrid 1966-os csapata
Vadas visszaemlékezése szerint Solti különös figyelemmel kísérte milánói tartózkodásukat. A mérkőzés előtti napon meghívta a magyar FIFA-bírókat Angelo Moratti villájába is, ahol azok első körben ajándékként egy-egy arany karórát kaptak a házigazdától, majd Moratti elnök arra utasította Soltit, hogy további értékes tárgyakat, közelebbről meg nem nevezett híradástechnikai cikkeket vásároljon a számukra. Solti ráadásul még pénzt is ajánlott nekik az Internek megfelelő eredményhez való hozzájárulás fejében. A pénz sorsáról nincs információ, az ajándékokat viszont a magyar küldöttség tagjai különösebb ellenérzés nélkül elfogadták.
A történetet kissé eltérően ismerteti, de az ajándékok eltételét alátámasztja a focibiro.hu-n megjelent cikk is:
„Solti gondoskodott róla, hogy Vadas György, a második mérkőzés játékvezetője aranyórát találjon szállodai szobájának éjjeliszekrényén. A bíró eltette az ajándékot, a találkozót azonban korrekt módon dirigálta, s a San Siróban elért 1-1-gyel a Real Madrid jutott tovább.”
Nem egyértelmű, hogy a magyar bírók jelentették-e a vesztegetési kísérletet az UEFÁ-nak; Glanville mindenesetre nem tud ilyen tartalmú feljelentésről, néhány magyar cikk ugyanakkor tényként kezeli, hogy Vadas jelentette az esetet. Az is kérdés: vajon a játékvezetők mire vélték az ajándékot, mikortól kezdve tekintették (volna) vesztegetésnek a Moratti-féle kedvességet. Vadas mindenesetre úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy miután eltették az ajándékokat, „legjobb tudásuk szerint” levezették a mérkőzést.
Glanville forrásai szerint a történtek miatt felháborodott Solti még a mérkőzés másnapján felhívta az MLSZ főtitkárát, Honti Györgyöt azzal, hogy Vadas „elcsalta” a mérkőzést. A két sportvezetőt – mint azt a sportelharitas.blog.hu-n megjelent írás is részletesen bemutatja – szoros kapcsolat fűzte egymáshoz, amiről a magyar állambiztonsági szerveknek is tudomásuk volt. Solti telefonját követően tehát a hazatérő Vadast a telefonhívás miatt felháborodott Honti felelősségre vonta, majd indítványozta a FIFA-keretből való törlését.
Az Inter-vezetők tehát minden valószínűség szerint elérték az MLSZ főtitkáránál Vadas megbüntetését, bár kérdés, mennyit tudott Honti György a Solti-féle vesztegetési kísérletről, és annak sikertelenségéről. 1966. április 20. után Vadas többé nem vezetett hivatalos nemzetközi mérkőzést. Az MLSZ hivatalosan a játékvezető formahanyatlásával magyarázta a FIFA-keretből történő visszahívást – Solti Dezső vagy Moratti neve, illetve az Inter – Real meccs körüli „visszásságok” még Honti 1968-as távozását követően sem bukkantak fel a Vadas Györggyel kapcsolatos hazai cikkekben. Még egy 1991-es írás is egy botrányosan zárult Vasas - Ferencváros mérkőzéshez köti Vadas eltávolítását a FIFA-bírók közül. (Vak vezet világtalant? Népszabadság, 1991.11.09.)
Vadas hazai megítélése a mérkőzés után általánosságban is erősen megváltozott, egyre több bírálat érte ténykedését. Elgondolkodtató, hogy a Népsport cikkírója minden különösebb összefüggés nélkül felemlegette a BEK-elődöntőt Vadas egyik kevésbé sikerült hazai bíráskodása kapcsán is:
„A síp széles ívben kirepült Vadas György kezéből. A hatodik pont gyulladt ki ekkor a kispesti sporttelep villanyóráján. A Játékvezető kétségbeesetten keresni kezdte, s boldogan sóhajtott fel, amikor Komora a fűben megtalálta s átadta. A síp meglett, de az eset után Vadas György nem találta meg – önmagát. Nem torolt meg sok szabálysértést, Marosit, Tajtit, Mátét korábban fel kellett volna írnia, s nem kellett volna sokkal kisebb vétségért Siposon „törleszteni”. Ezenkívül a szabálytalanságok egy részét rosszul bírálta felül, s elfogadott néhány tévesen beintett lest. Pedig ez a találkozó kisebb jelentőségű volt, mint mondjuk a Real Madrid – Internazionale összecsapás.”
Népsport, 1966.05.20
Az egykori preferált FIFA-bíró „leértékelése” nem állt meg a Népsport bírálatainál. 1967. június 25-én az Internazionale - Real mérkőzéshez képest lényegesen kisebb súllyal bíró Ganz-MÁVAG – BVSC mérkőzés vezetését kapta feladatul. Az eseményeket a Népsport a következőképpen ismertette:
„Jó néhány súlyos sportszerűtlenség történt, amelyek utóhullámai még ma sem ültek el. A találkozó 20. percében Száger, a Ganz-MAVAG kapusa, belerúgott az ellenfél egyik csatárába, a földön fekvő Horváthba. A partjelző azonnal jelzett, magához kérette Vadas György játékvezetőt, s elmondta neki, hogy pontosan látta az esetet. Vadas tudomásul vette, megfordult, s kiállított két másik kakaskodó játékost: Solymosi dr.-t és Fabrót. Szágert pedig figyelmeztette...
Mivel a döntés kínos helyzetbe hozta Mackó partjelzőt, saját szerepének tisztázására bejelentette az esetet az MLSZ-nek. Az 1. számú fegyelmi bizottság ítéletet is hozott volna, de Száger – akinek egy négyhetes felfüggesztett eltiltása van már — nem jelent meg. Ugyanígy hiányzott a tárgyalásról a másik Ganz-MAVAG-játékos, Solymosi dr, is. Mindkettőjük játékjogát felfüggesztették, Vadas György ügyét pedig áttették a JT fegyelmi bizottságához.
Tavaly is, most tavasszal is sok szó esett arról, hogy a magyar pályákon rendnek kell lennie, a paragrafusok teljes szigorát alkalmazzuk, a mások testi épségét veszélyeztető „fenegyerekekkel” szemben. Ezért megnyugvással konstatáljuk, hogy az ellenőri és a partjelzői bejelentéseket is figyelembe veszik, fegyelmi elé kerülnek a kiállítást valamilyen okból megúszók is.
Nem értjük azonban a játékvezető rosszul értelmezett nagyvonalúságát, amivel kollegája figyelmeztetését felülbírálta, és természetesen súlyosan elítéljük a távolmaradásukkal fegyelmezetlenségükre ráduplázó játékosokat. De az is érthetetlen: hogyan tűrhet el egy ilyen nagymúltú egyesület ekkora vétségeket?! ”
Népsport, 1967.07.02
Az eset súlyához képest feltűnően aránytalan lett a következmény:
„Csütörtökön az esti órákban ült össze a labdarúgó JT fegyelmi bizottsága. Ekkor hozott határozatot Vadas György játékvezető ügyében. Az ítélet súlyos: Vadas György 1968. február 10-ig semminemű mérkőzést nem vezethet. Az eset, amely miatt Vadas a fegyelmi bizottság elé került, közel két hónapja történt a BVSC—Ganz-MAVAG NB I B-s mérkőzésen. Mackó partjelző beintésére a játékvezető nem torolt meg egy súlyos szabálytalanságot. Az történt, hogy Száger, a Ganz-MAVAG kapusa belerúgott Horváthba, a BVSC csatárába. Az eset miatt a JT már jóval korábban beidézte Vadas Györgyöt, de akkor elfoglaltságára hivatkozva, nem jelent meg a fegyelmi bizottság előtt. A csütörtöki határozathozatal után, Nagy László, a JT fegyelmi bizottságának elnöke elmondta, hogy Vadas esetét súlyosbítja az a tény, hogy a játékvezető még a jelentésében sem jelezte a súlyos szabálytalanságot.”
Népsport 1967.08.13
Még a sportlap újságírója is megjegyzi: merőben szokatlan, hogy a játékvezetőkkel kapcsolatos eltiltások, fegyelmi ügyek a nyilvánosság elé kerüljenek, különösen, hogy a sportlap részletesen beszámoljon a játékvezető megbüntetésének körülményeiről. Egyedülálló, hogy az ügy kapcsán nemcsak Vadas megbüntetését, de elutasított fellebbezéseinek sorsát is pontosan nyomon követhetjük.
Az eltiltás után Vadas György visszatért a futballba, és további három évet töltött az NB I-es játékvezetői keret tagjaként, mígnem 1971 decemberében négy másik NB I-es játékvezető, Zsolt István, Wottava Tibor, Vadas János és Tófalvi István társaságában ő is visszavonult. Több mint 80 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött búcsúzott. A futballtól nem szakadt el, 1972-től a Zalaegerszegi TE, majd a Diósgyőr, később az Eger szakvezetésében vállalt feladatot, a csapatok budapesti képviselőjeként tevékenykedett, később az MLSZ játékvezető ellenőre lett, emellett a Magyar Rádió üdültetési osztályvezetőjeként is dolgozott.
Vadas György akcióban az 1969-es Újpesti Dózsa - Dunaújváros 3-1 mérkőzésen; akik reklamálnak: Aczél és Formaggini
(Képes Sport, 1969/11.)
A kilencvenes években már csak nyugdíjasként látogatta a hazai futballmérkőzéseket, felbukkant az Erdért-pályán, a Vasas mérkőzésein, az Elektromos sporttelepén. Hosszas betegség után 1999. június 7-én hunyt el Budapesten.
A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár digitalizált dokumentumait (Népsport, Nemzeti Sport, Népszabadság, Képes Sport, Labdarúgás) használtuk fel.
