Feleségem által nem hivatalosan „Tréfás Tanyasi Tények a Magyar Labdarúgásból” címűre keresztelt statisztikai sorozatunkat a játékosok klubváltásait érintő adatok bemutatásával folytatjuk. Détári Lajos, Törőcsik András, Keller József, Lipcsei Péter, Borsó János – Honvéd, Újpest, Ferencváros, MTK. Vagy éppenséggel Szojka Ferenc, Tatár György, Csapó Károly, Toma Árpád, Bernáth Csaba – Salgótarján, Diósgyőr, Tatabánya, Pécs, Debrecen. Bőven lehetne folytatni a sort olyan játékosokkal, akiknek neve (még ha nem is töltötték egy helyen teljes pályafutásukat) összeforrt egy-egy klubbal, akár tíz vagy még annál is több éven át játszottak ugyanabban a csapatban.

Az úgynevezett „klubhűség” az utóbbi évek futballjának egyik eltűnőben lévő jelensége, e mögött mind a játékosok, mind a klubok részéről kőkemény üzleti megfontolások állnak, a csapatokat forgatni kell, a szurkolóknak új igazolásokra van szükségük, a játékosok (és menedzsereik) keresik az aktuálisnál kedvezőbb ajánlatokat. A klubváltások a futball részévé váltak, ma már nem ütközik meg senki azon, ha egy játékos Kispestről Újpestre, esetleg az Újpestből a Ferencvárosba igazol – ez banalitásnak tűnik, de például Kecskés Zoltán nem is annyira régi, kilencvenes évek eleji hasonló próbálkozása még kifejezetten negatív felhangokat váltott ki a régi és az új csapattársak körében is.

Kecskés Zoltán még az Újpesti Dózsa mezében

A klubok játékosállományában végbemenő fluktuáció megerősödéséről már írtunk – ez a folyamat értelemszerűen hozta magával a „vándormadarakat”, a klubjukat évente, kétévente, vagy éppenséggel félévente váltó, sehol meg nem melegedő, „zsoldosként” funkcionáló játékosokat. Félreértés ne essék: ha az élvonalra koncentrálunk is, nem új jelenség, hogy egy játékos 4-5 csapatban is pályára lép karrierje során. A volt válogatott kapus, Biri János hat élvonalbeli klub színeiben játszott – ha ehhez hozzátesszük, hogy eközben védett még Padovában is, pályafutása után pedig Portugáliában, a Benficánál edzősködött, akkor azért képet kaphatunk a második világháború előtti játékos-pályafutások finomságairól is.

Biri János

Víg (Wilhelm) VI Simon hét klubot járt végig az élvonalban 1931 és 1944 között, a leghosszabb időt az Újpestben töltötte, a legtöbb bajnoki meccset a Gammában játszotta; ő Birivel szemben ugyanakkor egyik csapatában sem tudott meghatározó, vagy akár csak a bajnokik nagyobbik részén pályára lépő játékossá válni. Víg VI és Biri mellett a „vándorló” játékosok közé sorolható a korszakból Opata Zoltán, Farkas Béla, Kis-Kalkusz Károly, Kőrösi (Kittl) Gyula, Kővágó Károly vagy Zilahi Pál – de ezzel nagyjából ki is merítettük a pályafutásuk során öt vagy annál több élvonalbeli klubban megfordult második világháború előtti labdarúgók körét.

A gyakori élvonalbeli klubváltásokat végrehajtó játékosok 1945 és 1990 között még inkább kivételszámba mentek – Bihari Károly, Dobó Zoltán ilyen, 6-6 élvonalbeli csapatával, bár erre az időszakra esik az ugyancsak nagy vándor Szeibert György, Zsinka János és Bücs Zsolt első osztályú pályakezdése is.

1990 után aztán kitört az átigazolási láz. Az 1990 után (is) élvonalbeli meccseket játszó játékosok közül már 64 (!) olyat találunk, aki legalább hat csapat színeiben pályára lépett az élvonalban. A csúcstartó Schindler Szabolcs kilenc élvonalbeli klubját 15 szezon alatt járta be – mindenképpen érdekes, hogy folyamatos átigazolásai közepette egy-két szezonon keresztül lényegében valamennyi csapatában alapembernek számított.

Schindler Szabolcs békéscsabai mezben

A nyocklubosok mezőnyében hat játékos található. Csordás Csaba 12 szezon alatt jutott el eddig az eredményig, de első NB1-es klubján, a BVSC-n és a Kecskeméten kívül igazán sehol sem alkotott maradandót. Faragó István ugyancsak 12 szezont töltött a legjobbak között – ebből hét évadban játszott Kispesten (is), bár alapemberré 1993-as debütáláshoz képest csak meglehetősen későn, a 2000-2001-es szezonban vált. Kriston Attilára, a már külsőre is kegyelmet nem kérő és nem adó jobbhátvédre talán a ferencvárosi szurkolók emlékezhetnek a legjobban, pedig megfordult ő Siófokon, a Videotonban, Kaposváron, Zalaegerszegen, Pakson, Tatabányán és az MTK-ban is.

Csordás Csaba kecskeméti játékosként

Sokan bajban lennénk, ha az ezredfordulón közel 150 NB1-es meccsig jutó Vörös Péter pályafutásából kellene kiemelnünk egy emblematikus csapatot. A most 37 éves játékos jelenleg a másodosztályú Dunaújváros-Pálhalma játékosa, korábban azonban a Békéscsaba, a Szeged, az MTK, a Siófok, a Pápa, a Haladás, a Kecskemét és a Szolnok együttesében is pályára lépett az élvonalban. Közben befért még egy kis BKV Előrés, diósgyőri, gyirmóti és tatabányai kiruccanás, de szerepelt gyermekkorom egyik kedvenc egykori Bundesliga 2-es totócsapatában, a dallamos nevű Viktoria Aschaffenburgban, valamint az üzbegisztáni Lokomotiv Taskent együttesében is.

Vörös Péter a Haladásban

Az Aschaffenburg egyik régi nagy sikere a magyar totóban (1986.16. hét)

A Haladásban debütáló Németh Gábor pályafutása végére egyre inkább extrémmé váló külseje mögött ferencvárosi, siófoki, pécsi, angyalföldi, kispesti, kecskeméti és paksi csaták is álltak. Zombori Zalán édesapja után a Vasasban kezdett, az 1992-93-as szezonban debütált, majd Csepelre került, ahonnan az Újpest igazolta le. 1998 elején már tapasztalt NB1-es játékosként tért vissza Angyalföldre, de nem maradt sokáig. 1999-ben az éppen másodosztályú Videotonhoz ment, egy szezon erejéig visszatért velük az élvonalba, majd újabb egy szezonra a Ferencvároshoz igazolt. Kispest, Siófok, Sopron következett, és belefért még egy egyéves külföldi vendégjáték is az inkább turisztikai, mint labdarúgó fellegvárként ismert ciprusi Larnaca városában.

 Németh Gábor a Vasasban és Zombori Zalán a Ferencvárosban

Ha tovább tágítjuk a vizsgálati fókuszt, és az NB1 és NB2 valamely csapatában bajnokit játszó játékosokat vizsgáljuk, akkor már 49 olyan futballistát találunk, aki legalább tíz első- vagy másodosztályú klubban szerepelt pályafutása során bajnoki mérkőzésen. Közülük mindössze egy, a később edzőként is az élvonalig jutott – civilben harisnyagyáros – Urbancsik Gábor tartozik a második világháború előtti játékosok közé, a többiek kivétel nélkül a kilencvenes-kétezres évek bajnokságaiban játszottak. Az ötnél több klubban megfordultak száma 690, ebben a körben már a hazai bajnokságokba integrálódott idegenlégiósokat – Almir Filipovic, Homma Kazuo, Sorin Cigan, Daniel Usvat, Viorel Vancea, Catalin Azoitei és mások – is szép számmal találhatunk.