Az első világháborút és az oroszországi forradalmat követően az egykori cári Oroszország területéről komoly emigrációs hullám indult el – a legnagyobb orosz emigráns közösségek Nyugat-Európa egyes országaiban, elsősorban Franciaországban és Németországban alakultak ki. A francia diaszpóra tagja lett a kalmükföldi Eliszta városából elmenekült Csancsinov család is, akik többek közt Törökország, Bulgária és Csehszlovákia érintésével jutottak Franciaország fővárosába, Párizsba.
A kivándorlás pontos időpontját nem ismerjük, azt viszont tudjuk, hogy a Csancsinov család egyik fia, az 1916. december 25-én született Cebek – közelebbről nem részletezett okok miatt – nem tartott szüleivel Nyugat-Európába, hanem Prágában maradt, az ottani orosz közösség iskolájának tanulója lett. Prágában végezte a középiskolát is, a helyi orosz középiskolában kezdett futballozni. Állítólag Emil Seifert, a cseh válogatott játékosa fedezte fel a fiatal Cebeket, aki 13 évesen már a prágai Viktoria Zizkov csapatának igazolt játékosa lett.
A Viktoria Zizkov a két háború közötti csehszlovák futball egyik kiemelkedő klubja, 1927/28 csehszlovák bajnoka, 1928/29 kupagyőztese volt, Csancsinov tehát nem akármilyen együttes kölyökcsapatában rúghatta a labdát.
A Viktoria Zizkov 1928-as csapata
Forrás: https://www.fkvz.cz
17 éves korában már a felnőtt keret tagja lett. Igaz, az ekkor már Seifert által edzett gárda 1933/34-ben kiesett az élvonalból, és csak az 1936/37-es évben szerepelt ismét a legjobbak között, ebben a szezonban viszont már Csancsinov is csehszlovák élvonalbeli játékosnak mondhatta magát. Két szezont töltött a csehszlovák első osztályban a Viktoria Zizkovnál, részt vett a csapat európai és afrikai portyáin, többek között Norvégiában, Dániában, Franciaországban, Algériában.
1936-ban a budapesti vendégjátékra készülő Prága-válogatott keretébe hívták be; Prágában kisebb felzúdulást váltott ki a válogatás, Csancsinovon kívül ugyanis még egy nem csehszlovák játékos, a Sparta csapatában játszó belga Raymond Braine is a prágai keret tagja lett – az már csak hab volt a tortán, hogy a Prága-válogatott zömét az SK Kladno játékosai tették ki. Csancsinov nevével valószínűleg 1936 októberében találkoztak először Magyarország labdarúgás iránt érdeklődő polgárai – már a meccs előtt a hírekbe került, az orosz menekültként csak úgynevezett Nansen-útlevéllel rendelkező játékost ugyanis elsőre nem akarták átengedni a magyar határon.
Az orosz emigránsokat a Népbiztosok Tanácsa 1921. december 15-én rendeleti úton megfosztotta állampolgárságuktól. A nemzetközi jog értelmében tehát ettől kezdve ők hontalannak minősültek, addig, amíg valamely másik állam polgárává nem váltak – erre azonban jellemzően csak az 1930-as évek végétől került sor. 1922-ben a nemzetközi genfi egyezmény alapján fogadták el a hontalanná vált menekültek számára a Fridtjof Nansen norvég diplomata (és sarkkutató), a Nemzetek Szövetsége menekültügyi főbiztosa által kiállított, a letelepedést és a szabad mozgást megkönnyítő ideiglenes úti okmányt, a Nansen-útlevelet.
A Nansen-útlevéllel rendelkezők Magyarországra történő belépéséhez külön külügyminisztériumi engedélyre volt szükség, ilyennel pedig a Prága-válogatott játékosa nem rendelkezett. Végül a magyar hatóságok „nagy készséggel és jóindulattal” elintézték a kérést, Csancsinov megkapta a beutazási engedélyt, és csapattársaival együtt ő is átléphette a magyar határt.
Prága válogatottján végül aztán Csancsinov jelenléte sem tudott segíteni, a Budapest-válogatottban szereplő Zsengellér, Jászberényi, P. Szabó, Vincze és Kocsis góljára csak a Viktoria Zizkov csatára, Vratislav Cech tudott válaszolni, így Budapest 5-1 arányú győzelemnek örülhetett.
Nemzeti Sport, 1936.10.19
A csatár az 1937/38-as évet még a Viktoria Zizkov csapatánál töltötte, a német megszállás miatt azonban 1938 őszén Ungvárra költözött, ahol az SK Rusj együttesének tagja lett. Az 1925-ben alakult ungvári együttes a csehszlovák labdarúgó-bajnokságok sajátos rendszere, etnikai/területi alapú szervezése miatt az 1928/29-es szezontól kezdve a Kárpátaljai Labdarúgó Kerület bajnokságában szerepelt. Az Országos Szlovák Bajnokság kétszeres győztese volt, 1936/37-ben a csehszlovák profiligába, az Állami Ligába is bejutott. Itt azonban csak egy évet tölthettek az ungváriak, a kiesést követően ismét a csehszlovák második liga Kárpátaljai körzete következett – Kárpátalja Magyarországhoz csatolását követően innen került az együttes a Felvidéki Kupa Déli csoportjának 1939-es megnyerése után a magyar másodosztály Felvidéki csoportjába.
Cebek Csancsinov
Forrás: https://korzar.sme.sk
A Sportovnij Klub Rusj a kárpátaljai ruszin kisebbséget képviselő együttes volt, ily módon a Nemzeti Sport megállapítása szerint ez volt a magyar labdarúgás első nemzetiségi csapata. Nem volt kizárólagos a ruszin játékosok foglalkoztatása, elég, ha cikkünk főszereplőjére, a kalmük csatárra gondolunk, de a játékosnevek alapján valószínű, hogy több kárpátaljai magyar játékos is helyet kapott az együttesben. Az mindenesetre a csapat érdekességének számított, hogy a tudósítóknak nem volt egyszerű a mérkőzések után magyarul tökéletesen tudó játékost találniuk. „Érdekes, hogy Papp, a Rusj hátvédje magyar nemessége ellenére alig tud néhány szót magyarul. Kahán, a harmadik ungvári bírja legjobban a magyar nyelvet." - írta 1939. október 14-én a Nemzeti Sport.
Az együttes még a csehszlovák bajnokságban kapta a sajátos „repülő tanítók” nevet; 1936-os keretükben 8 tanító és 3 tisztviselő futballozott, a „repülő” jelzőt pedig azzal érdemelték ki, hogy a relatíve nagy távolságra lévő idegenbeli helyszínekre jellemzően repülőgéppel utaztak. Az értelmiségi foglalkozásúak magas aránya a magyar bajnokságban szereplő keretre is jellemző maradt, a Nemzeti Sport 1939 végén a következő csapatleírást adta:
„A legmarkánsabb egyéniség az SK Rusjban Kriza József, aki közel egy évtizede játszik. Sorrendben utána a legtöbb mérkőzést Ivancsó, Krajnyák, Badik és Kopcsay játszotta. Mindannyian tagjai voltak a ligacsapatnak. Tóth II. és Csancsinov két éve került az SK Rusjba, Papp, Kakán II. és Bokotej pedig az idén kezdte a játékot. Foglalkozásra nézve Kriza, Badik és Krajnyák tanító, Papp és Ivancsó segédjegyző, Kopcsay és Hajlik III. tisztviselő, Kakán II. pénzbeszedő, Csancsinov újságíró, Tóth II. és Bokotej pedig diák.”
Nemzeti Sport, 1939.12.27
A civilben egy orosz nyelvű ungvári újságnál dolgozó Csancsinov első magyar másodosztályú szezonja kifejezetten jóra sikeredett. A tudósítások rendre kiemelték tehetségét, gólerősségét, egyértelműen a Rusj legnagyobb erősségeként tartották őt számon. Csancsinov, a „mongol származású csoda futballista” az NB B egyik híressége lett.
Nemzeti Sport, 1939.11.13
Nyírvidék, 1939.11.18
A Nemzeti Sport osztályzatai alapján az év végén az NB B legjobb csapatának is tagja lett. Szóba került neve a B-válogatott kereténél is, ám rendezetlen állampolgársága nem tette lehetővé behívását. Nem esett vissza a formája következő szezonokban sem. 1939/40-ben 28 mérkőzésen 10, 1940/41-ben 25 meccsen 7, 1941/42-ben 23 meccsen ugyancsak 7 gólt szerzett. Opata Zoltán 1942 februárjában a Nemzeti Sport kérésére összeállította a magyar labdarúgás akkori legjobb 110 játékosát – Csancsinovot Bodola Gyula mögött a második legjobb balösszekötőnek jelölte. Az Opata féle első és második keret egyébként így nézett ki:
A legjobbak: Tóth György – Olajkár II Sándor, Bíró Sándor – Baróti Lajos, Szűcs Sándor, Dudás János – Kincses Mihály, Tóth II Gyula, Zsengellér Gyula, Bodola Gyula, Gyetvai László.
A „második csapat”: Horváth Ferenc – Bohus Lajos, Tátrai Sándor – Sárosi III Béla, Mészáros Ferenc, Lázár Gyula – Ádám Sándor, Szusza Ferenc, Mészáros József, Csancsinov Cebek, Tóth III Mátyás.
„A magyar sportközvélemény előtt talán meglepetés lesz az ungvári Csancsinov második helye. Pedig nagyon nagy játékos! Sokban hasonlít Bodolához, játékintelligenciája tán még nagyobb is. Hihetetlenül kis helyen tud keresztülbújni az ellenfél védőgyűrűjén, lőni is nagyon tud. Bodola és Csancsinov után nagy az űr.” – kommentálta rangsorát Opata. (Nemzeti Sport 1942.02.14.)
1942 márciusában már arról szóltak a híradások, hogy tárgyalások indultak a Debreceni VSC és a Rusj között Csancsinov átadásáról. A debreceniek Kristóf Bálintot és Serfőző Lászlót ajánlották Csancsinovért, az ungváriak azonban Kristóf mellett Tisza Andrást kérték volna, az üzlet így végül meghiúsult. A DVSC augusztusban még egyszer megpróbált egyezségre jutni a Rusj vezetésével, de ekkor már új kérő is jelentkezett az ungvári csatárét, mégpedig a Ferencváros.
Nemzeti Sport, 1942.09.10
"- A Ferencváros számára komoly erősödést jelentene, ha meg tudná szerezni az ungvári Csancsinovot.
- Olyan jó az a fiú?
- De még milyen jó kis játékos! Hány egyesület szerette volna már megszerezni magának. Biztos tudomásom van róla, hogy a DiMÁVAG heteken keresztül tárgyalt a Csancsinov-ügyben, sőt híreim szerint a fiú egyideig már ott is tartózkodott Diósgyőrben. Szívesen vette volna át a DVSC is. Azt hiszem, hogy egyideig a MÁVAG is kacérkodott Csancsinov megszerzésének a gondolatával. Opata Zoli nem egyszer hangoztatta, hogy Csancsinov egyike a legnagyobb csatártehetségeknek.
- No és miért nem szerezték meg?
- Komoly akadálya van a dolognak. Csancsinov nem magyar állampolgár. Az apja emigrált orosz ember, akinek úgynevezett Nansen-útlevele van. Az ilyen állampolgárságnélküliek viszont nem mindenütt kapnak munkavállalási engedélyt. Csancsinovot emiatt nem tudta állásba helyezni sem a DiMÁVAG, sem a MÁVAG, sem pedig a DVSC.”
Nemzeti Sport, 1942.09.12.
A Rusj nem akarta rászánni magát Csancsinov eladására, a vezetők kijelentették, nekik is nagy szükségük van a csatárra, így a tárgyalások félbeszakadtak. A Ferencváros végül 1942 szeptemberében a következő, az előzmények ismeretében kissé váratlan bejelentést tette: „A Csancsinov-ügyet … végleg lezártuk. Talán sikerült volna őt szerződtetnünk, az elnökség azonban lefújta a további tárgyalásokat. Az indokolás ez volt: a Ferencváros nem szerződtethet idegen honosságú játékost.” (Sporthírlap, 1942.09.23.)
A sajátos indoklás miatt érdemes kis kitérőt tennünk: a nem magyar állampolgárságú játékosok magyarországi játékengedélyeinek szabályozása az 1940-es évek elején egyáltalán nem szerepelt az MLSZ aktuális alapszabályában. Jól mutatta az anomáliákat, hogy kevéssel a Csancsinovval kapcsolatos ferencvárosi nyilatkozat után a Ferencváros és a Kispest megóvta a Nagyváradi AC elleni elveszített mérkőzést, arra hivatkozva, hogy a Nagyváradban jogosulatlanul szerepelt a nem magyar állampolgárságú Szegedi-Simatoc Miklós – az MLSZ első körben helyt adott az óvásnak, és vissza is vonta Simatoc játékengedélyét. Az indoklás egyértelműsíti, hogy az MLSZ-nél nem valamiféle szövetségi szabályzat alapján döntöttek a játékengedélyek kiadásáról, hanem „felsőbb" politikai és etnikai szempontokat vettek alapul.
Az MLSz Szegedi-Simatoc igazolásának megsemmisítése ügyében a következő hivatalos közleményt adta ki: „Nicolas Simatoc igazolási ügye vitéz Kemenesy Sándor országos tanácstag hivatalos bejelentése folytán került az országos elnökség elé. Vitéz Kemenesy Sándor ugyanis megemlítette az országos elnökség előtt, hogy amikor az MLSz a magyar származású és fajú Sipos Vilmos igazolását igen szigorú vizsgálat alá vette, ugyanakkor engedte, hogy a Nagyváradi AC-hoz leigazoljanak egy besszarábiai születésű, görögkeleti vallású, fajilag román s amellett román katonaszökevény játékost, Nikolas Simatocot. Erre az egészen meglepő bejelentésre kérte az országos elnökség maga elé Simatoc okmányait. Ennek alapján a szövetség a Nagyváradi AC-ot is megkérdezte. Az egyesülettől beérkezett válasz után foglalkozott az országos elnökség újból ezzel az üggyel. Magyar nemzeti szempontból úgy találta, hogy akkor, amidőn tízével és százával zárják ki a magyar fiúkat Délerdélyben és Romániában a sportolás lehetőségeiből, egy percig sem szabad engedni, hogy a magyar élvonal egyik legkiválóbb, hazafias egyesületünkben, a NAC-ban egy besszarábiai születésű, görögkeleti vallású, román- vagy oroszfajú katonaszökevény játsszék.”
A Nemzeti Sport újságírója mindehhez a következő véleményt fűzte:
Ami … a szóbanforgó játékos igazolási ügyét illeti, arra vonatkozólag az a véleményünk, hogy a leigazolás előtt az MLSz-nek kötelessége gondosan kivizsgálni a leigazolást kérő személy származási és egyéb olyan adatait, amelyek befolyásolhatják az igazolást…
Ami pedig az „idegen" játékosok magyarországi játékát illeti, tudomásunk szerint az MLSz igazolt játékosai között több olyan játékos szerepel és játszik hétről hétre bajnoki mérkőzést, akinek állampolgársága részint nem magyar, részint még nincs rendezve, sőt van, akinek semmilyen állampolgársága nincs.”
Nemzeti Sport, 1942.11.06
A Simatoc-ügy végül a játékengedély megfelelőnek ítélésével zárult – a lezárásnál ismét képet kaphatunk az MLSZ 1942-es működési zavarairól:
„A Szegedi-Simatoc üggyel kapcsolatban a szövetség álláspontja a következő:
Az MLSZ szabályai nem tiltják idegen származású, vagy akár külföldi állampolgárságú játékos szerződtetését, igazoltatását. Játékengedélyt adott a múltban is minden alkalommal a szövetség az ilyen játékosok részére. Lane, Schneider, Buresch, Müller stb. ’valódi’ külföldi játékosok mellett ott játszottak a Nemzeti Bajnokságért Táncos, Avar, Wetzer, Barátky stb. más idegenből jött magyar játékosok is. Ezek mind játékengedélyt kaptak. Az MLSZ ugyanis olyan gyakorlatot folytat, hogy nemzeti jellegű bajnoki küzdelmében idegen állampolgároknak is ad játékengedélyt...
Az MLSZ nem helyezkedhetik az igazoltatásoknál más alapra, mint a szabályzatára. Nem fogadhatja el a vallási alapon történő megkülönböztetést, mert az a tény, hogy valaki mondjuk görögkeleti vallású, még lehet jó magyar, vagy Magyarországgal baráti viszonyban élő nemzet fia.”
Sporthírlap, 1942.11.28.
Alátámasztja mindezt, hogy az MLSZ saját nyilvántartása szerint csak a Délvidéken 177 idegen állampolgárságú játékos játszott az adott időpontban. Ne feledjük, ez már a harmadik zsidótörvény utáni időszak, 1942 nyarától a zsidónak minősülő játékosok már nem szerepelhettek a magyar klubcsapatokban. A hontalan Csancsinovot sem az MLSZ szabályozása, sem más rendeletek nem érintették, a Ferencváros tehát kétségkívül „saját hatáskörben” utasította el a magyar állampolgársággal nem rendelkező, „idegen honosságú” játékos szerepeltetését.
Csancsinov tehát Ungváron maradt, az 1942/43-as és az 1943/44-es évadban 22-22 mérkőzésen 8-8 gólt jegyzett. 1943 decemberében a DVSC újabb kísérletet tett megszerzésére, de Csancsinov végül ezúttal sem lett a vasutasok játékosa. Ungvári pályafutását 1944 júniusáig tudjuk nyomon követni; következő ismert állomáshelye Kassa, a Jednota Kosice gárdája lett, ahol is az 1945/46-os idényben több Magyarországról megszökött/megszöktetett egykori NB1-es játékos csapattársaként szerepelhetett. Ezt követően alacsonyabb osztályú kluboknál, Eperjesen, Szobráncon, majd Rimaszombaton játszott, utóbbi két helyen már játékos-edzői minőségben. Visszavonulása utáni életéről semmit sem tudunk; szinte teljes ismeretlenségben hunyt el 1984. október 17-én a kassai kórházban.
A cikk elkészítéséhez az Arcanum Digitális Tudománytár, valamint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál digitalizált dokumentumait (Nemzeti Sport, Népsport, Sporthírlap, Az Újság, Népszava, Nyírvidék) használtuk fel.
